Két hír Kínából

Kopátsy Sándor                 PP                   2016 05 03

Két hír Kínából

Valamikor az 50-es évek elején olvastam Max Weber megállapítását, hogy korunkban hatékonyan csak a protestáns etikájú társadalmak működhetnek. Az óta ez a megállapítás az iránytűm. A tudományos és technikai forradalom vívmányainak és a távol-keleti elképesztő sikereknek a hatására annyiban módosult az iránytűm, hogy a protestáns helyett puritánt mondok, mert a Nyugat protestánsain kívül, a távol-keleti konfuciánus népek talán legalább olyan hatékonyak, mint s protestánsok. Az elmúlt hatvan évben minden eredmény Weber felismerését igazolja.

Ez az aránytű győzött meg arról, hogy a Szovjetunió bolsevik rendszere nem lehet sikeres. Lehetett volna rajta sokat javítani, akkor talán össze sem omlik, de a reformok ellenére élenjáró soha nem lett volna.

Hamar felismertem, hogy a Távol-Kelet népei puritánok, azok is, a kívánatos módszerek alkalmazása esetében, sikeresek lettek. Ezért a marxizmus sikerét eleve nem Európa keleti felére, hanem a Távol-Keletre korlátoztam. Erről győzött meg, hogy minden távol-keleti ország, amelyik lakossága nem gyorsan nőtt, és a gazdaságát piacosította, még a protestáns népeknél is sikeresebbnek bizonyult. Mivel Kína lakossága puritán, és a Távol-Kelet öthatoda, csodát csak ott várhattam. A viszonylag kis Észak-Korea ugyanis még a sztálinizmust és négyzetre emelte, elrettentő példa maradt.

Max Weber a siker másik két feltételét, a túlnépesedést és a piacosítást nem hangsúlyozta, mivel ezeket a protestáns Nyugaton adottnak tekinthette.

A túlnépesedés Európában nem jelentett problémát, mert minden puritán lakosságú országban leállt a népszaporult, a négy óceánokon túli angolszász ország pedig még nagyon alul népesedett, lakosság importra szorul.

A gazdaság pedig minden puritán országban a piac irányítása alatt működött.

A hidegháború során a Szovjetunió fennhatósága alá a protestánsok közül csak Kelet-Németország került. Ez volt azonban a csatlósok között legkevésbé reformbarát, mert kényszerzubbonyban érezte magát.

A hidegháborús front szocialista oldalán Kína volt az egyetlen puritán kultúrájú ország, de egyedül is a marxista országok lakosságának kétharmadot jelentette. Az csak a véletlenen múlt, hogy a Szovjetunió összeomlása és a kínai reform azonos évben történt. Az pedig érthetetlen, hogy a Nyugat a szocialista tábor alatt lényegében csak a Szovjetuniót és csatlósait értette. A háromszor nagyobb és puritán kultúrájú Kínát figyelmen kívül hagyta. A Nyugat még ma is a marxizmus csőjét a Szovjetunió összeomlásával magyarázza. Senkinek sem jutott az eszébe, hogy 1990-et sokkal inkább lehetne a marxizmus győzelmének tekinteni. Ezt megelőzően a hidegháború demokrata oldalán az egy lakosra jutó teljesítmény gyorsabban nőtt, mint a szocialista oldalon. Ettől kedve Európában ugyan összeomlottak a marxista rendszerek, de attól alig lettek hatékonyabbak, hogy demokraták és piacosak lettek. Ezzel szemben a marxista tábor kétharmadát jelentő Kína szinte állva hagyta a demokráciákat, köztük a volt szocialistákat. A marxista Kína azzal, hogy piacosította a gazdaságát és leállította a népszaporulatát, az egy lakosra jutó teljesítménnyel mérve, háromszor-négyszer gyorsabban fejlődik, mint a demokratikus tábor. Ezt a tényt még a hatalmukat veszett kommunisták sem ismerték fel.

Marx sem tudta volna elképzelni, hogy tanítása leghatékonyabban éppen az elmaradt Kínában arat diadalt.

Ezek után nem meglepő, hogy mindent, ami Kínában 1990 után történik, megkülönböztető figyelemmel kísérem.

Most két kínai tényt idézek.

Az egyik, hogy megvették 43 milliárd dollárért az egyik legnagyobb genetikai növénynemesítőt, a svájci Syngenta céget. A másik, hogy megtudtam, a Kínai Kommunista pártnak 88 millió tagja van.

Gén-politika.

A svájci genetikai fajfejlesztő cég megvásárlása már volumenénél fogva is világesemény. Ha történt is hasonló volumenű cégvásárlás, ilyen világgazdasági, világpolitikai jelentőségű aligha. Ez a cégvásárlás azt jelzi, hogy Kína felismerte, hogy a génmódosítások fejlesztéséből nem maradhat ki. Eddig Kína is viszonylag óvatos volt a genetikai tekintetben módosított növények elterjesztésében, ha nem is európai, azon belül magyar hisztérikával. Most kiderült, hogy felismerte, ebből a tudományos forradalomból nem maradhat ki, de nem lehet kiszolgáltatottja a fejlett Nyugatnak. A saját, már alig növekvő népességének az élelmezése sem lesz megoldható, ha nem növeli az élelmiszer termelését. Viszont azt sem kockáztathatja, hogy a hatékonyabb növénytermelés és állattenyésztés genetikai fejlesztéséből kimaradjon. A cégvásárlás összege azt mutatja, hogy a döntés a legfelső politikai szinten történt.

A 43 milliárd dolláros vételi ár csak ahhoz hasonlítható, amikor a Szovjetunió elhatározta, hogy a tengeri flottáját az Egyesült Államokéval teszi versenyképessé. Ez a döntés öngyilkossághoz volt hasonlítható, mivel ez a cél a csillagászati költségei miatt elérhetetlen volt. Ekkora összeget, a kínai feltételezett árszinten számolva, tíz repülőgép kordozót jelentett, ráadásul a működtetése is elviselhetetlenül drága. A génkutatásban megcélzott lépéstartás költsége azonban reális cél.

Ehhez számítom, hogy a kínai diktatúra a kutatási eredmények gyors bevezetésére is sokkal alkalmasabb, nem kell a felbolygatott közvélemény ellátásával számolni.

A második világháború után egyértelművé vált, hogy az elmaradó országokban történt népességrobbanás, ha lassul is, azzal kell számolni, hogy a század folyamán 9-10 milliárdra nő az emberiség létszáma, vagyis 150 év alatt megtízszereződik. Ennek a létszámnak az élelmezése és nyersanyagokkal való ellátása már az ezredforduló előtt is megoldhatatlannak látszott. A nyersanyagellátás megoldása még reálisnak látszik. A század végéig aligha lesz olyan iparosítás, milyen a kínai volt. Nincs olyan jelentős ország, amelyik iparosodása várható.

Az egyetlen hiánycikknek a nyersolaj és földgáz látszott. Ezt azonban belátható időre megoldotta a palagáz kitermelés forradalma, ami nemcsak a mennyiségi igények kielégíthetőségét, hanem viszonylag alacsony árat is garantál. Az 50 dolláros ár hosszú távon is tartható lesz.

A másik oka az energiaigény kielégíthetőségének, hogy a népesség növekedéssel járó energiaigény szinte csak a melegebb éghajlaton jelentkezik, amit a napenergia, az energiaszállítás és tárolás várható fejlődése képes lesz kielégíteni.

A világ népességének élelmezése azonban a jelenlegi technikai bázison megoldhatatlannak látszik. Ezt jelzi a tény, hogy a génmódosított termékek aránya jelenleg a leggyorsabban Afrikában növekszik. Csak a gazdag társadalom engedheti meg magának, hogy óvatosan tartózkodik a génmódosított termékek fogyasztásától.

Most aztán Kína is lépett. Márpedig, ha Kína lép, arra az egész világnak figyelni kell. Még fontosabb azonban, hogy az egész világ érdeke, hogy Kína ne tévedjen. Ma, csak az tudja felmérni a jövőt, aki fegyelmét Washingtonra és Pekingre fordítja.

A Kínai Kommunista Pártnak 88 millió tagja van.

Ez azt jelenti, hogy minden tizenharmadik felnőtt kínai párttag. Ráadásul ez az arány Kínán belül is annál nagyobb, minél magasabb társadalmi súlya van egy rétegnek.

A pártagokat a vallások klérusával hasonlítom össze. Erről sincsenek adataim a különböző korokból és kultúrákból. Azt sem tudom, hogy az európai marxista pártok tagsága mekkora volt. Csak gyanítom, hogy hasonló lehetett a tagság aránya a lakosságon belül.

Arról még kevesebb fogalmam van, hogy a nyugati társadalmak egyházaiban mekkora a klérus aránya. Az a fontos, hogy a nyugati demokráciákban a vallások klérusának a politikai szerepe viszonylag kicsi, a vallás és a politika között elválasztó vonal van.

Meglepő módon, a marxista diktatúrákban a párt a marxista ideológia, azaz vallás klérusa. A tagság azonban nem izolálódik a civil életben. Ez az izoláció azonban keményen megmaradt a római katolikus és a keleti ortodox keresztény egyházban. Még a protestáns egyházak klérusa is főfoglalkozásként működik. Ez a marxista pártok esetében is csak korlátott mértékben a párt tisztviselőire vonatkozik. A katolikus és az ortodox papság azonban szinte a jelenkorig, még az államon belül is külön elbánásban részesült.

A legfontosabb különbséget azonban az istenhez, illetve az ideológia dogmáihoz való ragaszkodás jelenti. A vallásokban szertartások levezetése, a szentségek kiszolgáltatása csak a klérus tagjait illette. A marxista párt tagjai, de még az apparátusának vezetői sem rendelkeztek ilyen megkülönböztető jogkörrel.

Annak ellenére, hogy a kínai kommunista párt tagjai semmiféle megkülönböztetett joggal nem rendelkeznek, a Párt hatalma szinte korlátlan. Arra mégis kíváncsi lennék, hogy a vallások klérusa, és a marxista diktatúrákban a párt tagsága a felnőtt lakosság hol, mikor hány százaléka volt. A 88 milliós tagság mégis óriási politikai erőt jelent. Feltételezésem szerint. a Kínai Kommunista Pártnak van a legnagyobb klérusa.

Azt, hogy ez a párt az egyetlen, amelyik a kor követelményeinek megfelelő úton jár. A kínai csoda a világtörténelem legnagyobb csodája, a pálya alakítás pedig a pártvezetés érdeme.