2016. május 24., kedd

Néhány gondolat a nyugati gyermekvállalásról

Kopátsy Sándor                 PD                   2016 05 06

Néhány gondolat a nyugati gyermekvállalásról

Az elmúlt napok témái a mennyiségi mérés idejét múlásáról szólnak. A társadalomtudományok nem veszik tudomásul, hogy a mennyiségi változásoknál sokkal fontosabbak a minőségiek. Ennek ellenére a szakma megmaradt a mennyiségi változások mérése mellett.
Ez talán semmiben nem akkora ostobaság, mint a gyermekvállalásban. Két gyermek várható értékében nemcsak 1:100 szóródás lehet, hanem a gyenge minőség előjele is lehet negatív. Ezt illusztrálja a sokszor idézett megállapításom.
„Ha Magyarországon a családok felső minőségi harmadában annyi gyermek születne, mint jelenleg az alsóban, és ott csak annyi, mint jelenleg a felsőben, ötven év múlva háromszor gazdagabb ország lennénk, mint a jelenlegi gyerekvállalással.” Vagyis az ország politikai vezetésének a minőségétől alig függ a jövőnk annyira, mint a gyermekvállalás mögötti struktúra minőségétől. Ennek ellenére a politika inkább a gyermekvállalás kontraszelekcióját támogatja, és csak a mennyiséget méri.
Ezért tartom az öregkori ellátásnak a gyermeknevelés hatékonyságához kötését minden reformnál fontosabbnak. Addig nem lehet a társadalom érekét szolgáló gyermekvállalás, amíg az öregkori ellátás nem a gyermeknevelés minőségéhez igazodik.
A társadalomtudósok még azt sem hangsúlyozzák, hogy a gyermekvállalással a szülők az öregkorukat akarták biztosítani. Pedig minden osztálytársadalomban a születések száma messze meghaladta a társadalom igényét. Ebben természetesen közrejátszott az is, hogy a fogamzásgátlás hiánya következtében a szülőknek sem volt módjuk a gyermekvállalásukat az igényüknél leállítani.
Az már fiatal koromban zavart, hogy százszor annyit sopánkodott a nacionalista közvélemény, és alakítói azon, hogy a református falvakban egykéztek, mint azon, hogy a szülők kívánságánál is többet szültek.
Most, hogy a tudományos és technikai forradalom a nagyobb létbiztonságot és a fogamzásgátlás megoldását hozta, még annyi gyermekszülés sem történik, ami már nem okoz a társadalom érdekét sértő létszámcsökkenést. A demográfusok sem veszik tudomásul, hogy ma már a létszámnál százszor fontosabb a minőség. Még nem láttam olyan tudományos megállapítást, ami bemutatta volna, az állampolgárok társadalmi értékének szóródását. Pedig vannak, akik százszor annyit érnek, mint az átlag, és egyre többen olyanok, akiknek a társadalmi értéke negatív.
Előttem egy táblázat a Nyugat egészségesen fejlődő, protestáns államának termékenységi mutatóival. Nincs köztük olyan, ahol a létszám tartását biztosító értéket, a 2.1 szülést elérnék. Még az alulnépesedett Egyesült Államokban és Ausztráliában is 1.8 születés. A legalacsonyabb azonban az EU sikeres mintaképe Németország, 1.4 születéssel. Azt azonban még a demográfusok sem vetik fel, hogy a rossz gyermekvállalási struktúra milyen újratermelési értéket mutat. Vagyis a következő nemzedéknek mekkora lesz a várható éréke, iskolázottsága. Pedig ez minden létszámváltozásnál sokkal fontosabb. Ennél is fontosabb volna annak a bemutatása, hogy milyen szülői háttér esetében milyen felnevelés várható.
Pedig a másik oldalon már közlik, hogy a legfejlettebb társadalomban, Norvégiában hogyan alakult a szülő anyák kora. Köztudott, de a hatásának felmérésével még nem találkoztam. Az anyák szüléskori korát 6 csoportba osztották. A fiatalon, 25 év alatt szülő anyák részesedése jelentősen csökkent, az ennél öregebbek részaránya pedig gyorsan növekedett. Még a 40 év felettieké is.
De nyomát sem találtam még annak, hogy az anyák felnevelési eredménye hogyan függ a koruktól. Az ilyen felmérés azért lenne számomra nagyon sokat mondó, mert talán egedül vagyok, aki a Nyugat föllényét a későbbi szüléssel magyarázom. a nagycsaládos társadalmakban ugyanis a szülés a nemi érettségi korban kezdődött. Ezzel szemben a Nyugat feudális társadalmaiban jó tíz évvel később, mert házasságot csak az köthetett, gyermeket csak az vállalhatott, kinek volt jobbágytelke.
Ennek következtében a Nyugaton a jobbágyfelszabadítás előtt, az elő 2-3 potenciális szülés kimaradt. Ezért volt Nyugaton kisebb a túlnépesedési nyomás, humánusabb a társadalom. Azt, hogy a nagyobb élettapasztalatú szülők jobb gyermekvelők voltak, mint a nagycsaládos társadalomban a munkába nem volt rokonok.
Számolni csak azzal tudtam, hogy a kevesebb gyermek esetében egy családtagra nagyobb jövedelem és nevelési idő jutott. Azért elsősorban a katolikus egyház befolyása a felelős, hogy a sok gyermek nevelésének hátrányairól szó sem eshetett. Ez fakadt abból az idejét múlt dogmából, hogy a születés nem a szülők szexuális életének természetes következménye, hanem az isten áldása. A jelenlegi pápa is csak a több gyermek vállalására buzdít, a vele járó hátrányokról pedig hallgat.
Ahogyan örültem annak, hogy a Nyugat középkori, feudális társadalmaiban kevesebb gyermeket és későbben vállalták, örülök annak is, hogy a nők később szülnek, előbb egyetemre járnak, a szakmájukban karriert csinálnak.
Ezért kutatok évek óta olyan adat után, ami megmutatná, hogyan függ az anyák iskolázottságától a gyermekeik iskolázása. Ebből kiderülne, hogy alapos társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy az anyák minél tanultabbak, értékesebbek legyenek.
Jelentős társadalmi eredménye volna annak, ha a gyermekvállalásba nem a papság és a nőgyógyászok véleménye érvényesülne.
Az első jelenkori örömöm a demográfiában a finn példa volt, akik bebizonyították, hogy a jó magzati kihordás életre szóló társadalmi ajándék.
Egy éve pedig annak ürültem, amikor az Egyesült Államok több milliós felmérés adataival bizonyították, hogy az első négy évben szerzett szókincs nagysága erősen meghatározza az iskolai eredményeket. Az örömömet az fokozná, ha bebizonyosodna, hogy a diplomás anyák gyermekeinek mennyivel nagyobb a szókincsük, az iskolázottságuk és az életteljesítményük.

A tehetségek öröklése ugyan nem tervezhető, de a képességek korai felismerése és fejlesztése rajtunk múlik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése