Az Európai Unió válsága

Kopátsy Sándor                 EE                   2016 06 13

Az Európai Unió válsága

A hidegháború alatt a demokrata táborba tartozó nyugat-európai államok együttműködési kísérleteit örömmel szemléltem. Örültem, hogy hozzájuk csatlakozatunk. A vámuniót és a személyek szabad mozgását óriási vívmánynak tekintettem, és tartom ma is. Azonban az ennél többet eleve nemcsak irreálisnak, de kártékonynak minősítettem.

A világgazdaság működése arról győzött meg, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan új helyzetet teremtett, amiben a fejlettek azzal zsákmányolják ki a gyengébbeket, ha a felépítményüket, más fejlettségű szintű, és más kultúrájú országokra kényszerítik. Ennek az egyre klasszikusabb példája lett az Európai Unió. A fejlett és puritán Németország politikai és gazdasági felépítményét kényszerítik rá a fele és harmad olyan fejlettségű és latin, illetve ortodox kereszténységű országokra.

A közös felépítmény első fokozata, a vámhatárok megszűntetése és a személyek szabad mozgása egyértelműen hasznos volt. De ez is csak akkor, ha megmarad a valuták értékelésének szabad alakítása. Az infláció szabályozása, az adórendszerük alakítása a tagországok hatáskörében marad, ha korlátozhatják az országban való letelepedést, vagyis az állampolgárság és a munkaviszony szerezhetőségét.

A valuták értékének alakítása.

Az, hogy az ország érdeke milyen átváltási szinten tarja a valutáját, az ország kultúrájától, viszonylagos gazdasági fejlettségétől, a turizmusra utaltságától, a külső hitelekre szorultságától, a külső és belső adósságának nagyságától függő joga, erre nem lehet rendelkezési joga az EU bár melyik szintű szervezetének sem.

Az infláció mértéke.

Az a közgazdasági koncepció, hogy minden ország számára a minél kisebb infláció követelménye nemcsak érvényesíthető, de hatékony is, szakmai ostobaság. Az ugyan tény, hogy sokkal inkább jellemző az indokoltnál nagyobb, mint a kisebb infláció, de legalább annyira igaz az, hogy az államok fedezet nélküli pénzteremtésének a joga nélkül a 20. században elért példátlan eredmények sem következhettek volna be.

Tehetetlen az olyan állam, amelyik az inflációját nem igazíthatja a lakossága dózási fegyelméhez, gazdasági elmaradottságához.

Ez az EU előtt természetes joga volt, minden szuverén államnak. A múltjukat el sem tudom képzelni, hogyan alakult volna a sorsuk, ha nem teremthetnek fedezet nélküli pénzt. Ezt a jogukat az euró övezeti tagságukkal elvesztették. Most megnézhetjük, hogyan adósodtak el, és mennyire elképzelhetetlen, hogy ezt az adósságot viselni, nemhogy visszafizetni képesek lehetnek.

Az egységes adórendszer.

A lakosság adózási fegyelme teljesen a kultúrájától függ. A skandináv országokban az adócsalást nemcsak a törvény, de a társadalmi erkölcs is bünteti. A mediterrán országokban pedig büszkélkedni lehet vele. A skandináv országokban a kivetett adó néhány százalékától eltekintve, behajtható. A mediterrán országokban pedig a kétharmad behajtása már dicsőségnek számít. A behathatóság Norvégiától Görögországig folyamatosan csökken. Az a brüsszeli bürokrácia, amelyik az egységes adóztatás követelményére épít, kabaréba való tréfa. Pedig már kezdetben is erre építettek.

A foglalkoztatás egységes szabályozása.

Elég volna megnézni a foglalkoztatási mutatókat. A protestáns államokban a mutató 70 százalék felett, a latinokban pedig 60 százalék alatt van. De ez még a hiányzások, betegségre hivatkozások, a nyugdíjba menetelt biztosító kedvezmények esetében is így van.

Itt megemlítem, hogy nálunk a cigányság foglalkoztatása valahol a 20 százalék körül lehet. Ezt 25 éve megoldhatatlan, mert rájuk is a nem cigány lakosságra szabott feltételekhez ragaszkodunk.

Az EU teljesítménye.

Brüsszel gondosan vigyáz arra, hogy ne készüljön a teljesítményéről felmérés. Nem véletlenül, mert az eredeti terveiből szinte semmi sem valósult meg.

Az EU-ba szervezett Európa nem fejlődött gyorsan, nem lett még versenyképes sem. Mindkét versenytársával szemben nem csökkent, hanem nőtt a lemaradása. Nemcsak a tagállamok, de még a puritánok is lemaradtak nemcsak a négy óceánokon túli protestáns országgal, de különösen nagyon a távol-keleti konfuciánus népek országaihoz képest is. Európa nyugati felének a lemaradása az óceánon túli protestánsokhoz képest jelentősen nőtt. Az EU puritán országai közül csak négynek, Dániának, Svédországnak, Finnországnak és Hollandiának, sikerült az óceánon túli puritánokkal együtt fejletségi színvonalán maradni. Még kettő, Norvégia és Svájc, amelyek nem tagok maradtak az első tízben. Az EU három óriása közül egyik sincs az első tíz között, Németország és Nagy Britannia a második, Franciaország pedig már a harmadik tizedben van.

Sajnos az EU megalapítói, Adenauer és De Gaulle, sem vették tudomásul, amit a német politológus, Max Weber a 20. század küszöbén felismert, hogy az osztálytársadalmak közti versenyben a protestánsokkal, azaz a puritánokkal sem a latin, sem az ortodox keresztény kultúrájú népek nem lehetnek versenyképesek. A két államférfi csak azt tekintette céljának, hogy az Egyesült Államokkal, ha nem is egyedül, vagy ketten együtt, de legalább Európa minél nagyobb részét maguk mellé állítva, versenyképesek lehetnek. El sem tudták képzelni, hogy ezekkel összefogva gyengébbek, mint egyedül. Azonban a négy óceánon túli angolszász országgal versenyképes csak az európai protestáns ország, az angolszászok, a germánok és a skandinávok, uniója lehetett volna versenyképes. Ezt ma sem látják. De, ha már a háromkultúrájú és eltérő fejlettségű országokat is maguk alá akarják szervezni, akkor az ilyen EU-nak eleve több szintűnek kell lenni.

Tíz nap múlva Nagy Britannia szavaz az EU-ban maradásról. A szavazás végeredménye még most is kétséges. De nem a kilépés volna a jobb megoldás, hanem az EU több szintűvé átszervezése, úgy, hogy csak a közös kultúrájúak és hasonló gazdasági fejlettségűek legyenek egymással szorosabb szövetségbe, de azon belül is sokkal nagyobb legyen a tagállamok szuverenitása. Ugyanakkor a puritánok legyenek az óceánon túli néggyel szorosabb kapcsolatban. Együtt is nehéz lesz a lépést tartani a sokkal népesebb távol-keleti konfuciánusokkal.