2016. július 15., péntek

Miért elengedhetetlen az államok szuverenitása

Kopátsy Sándor                 EH                   2016 07 03

Miért elengedhetetlen az államok szuverenitása

A tapasztalatok egyre inkább azt bizonyítják, hogy az emberiség fokozatosan egyre inkább egységes szervezetté alakul. A jégkorszak megszűnése után az önözéses szántóföldi gabonatermelésre áttért társadalmak már milliós lakosságot összetartó osztálytársadalmak voltak. Ezekben a megkérdőjelezhetetlen hatalmat a magukat isteni eredetű és korlátlan hatalmú uralkodók irányították. Az öntözéses gabonatermelő társadalmak felépítménye viszonylag hasonló volt. Minden vízrendszerre külön állam épült. Az öntözéses feltételeinek biztosítása önálló szervezetet, és szakmai felkészültséget igényelt. Ez a szervezet gyakorolta az uralkodó akaratának megvalósítását.
A Távol-Keleten, a Kínai Birodalomban az uralkodó korlátlan hatalmát a mandarinok hajtották végre. Ezek hajtották végre a császár akaratát. Nem uralkodó osztály, hanem a császár nagyhatalmú, és jól megfizetett rabszolgái voltak.
E kultúra tagolt terepű, de a gazdag csapadékú térségekben, a teraszos rizstermelésre lényegesen más felépítmények épültek.
Dél-Ázsiában India volt a hangadó birodalom. Ennek a térségnek a gazdaságát is a nagy folyamok árasztásos öntözésű síkságai jelentették, de a velük szomszédos tagolt térségek teraszos rizstermelése is a síkság birodalmának hatása alatt állt. Itt a társadalom működetése a születésen alapuló kasztokra épült, amelyek mindegyikének megvolt a társadalmi feladata.
A Közel-Kelet két magas-kultúrája, a mezopotámiai és az egyiptomi két viszonylag kis öntözhető völgyre épült. Ennek következtében sokkal inkább centralizált lehetett. Ebben a két kultúrában a papság és a hadsereg elitje uralkodott.
Ez a három magas-kultúra volt az egyesüli abban, hogy az emberiség többsége számára az élelmezést hatékonyan biztosítsa.
A történelmi materializmus fogalmával élve, a hasonló gazdasági alépítményekre hasonló felépítmények épültek.
Az ezekkel párhuzamosan élő pásztortársadalmak a jelentősen más alépítményüknek voltak. Ezekre jelentősen más felépítményére jelentősen más felépítmény épült. Elsősorban azért, mert a pásztortársadalmak gazdasági tekintetben önállóak maradtak, gazdasági értelemben nem szorultak egy nagyobb társadalmi szervezet irányítására. A rászorultságuk csupán a többi pásztortársadalom terjeszkedése elleni védekezés volt. Erre az a tény kényszerítette őket, hogy elviselhetetlenül szaporák voltak. Ez abból fakadt, hogy ritkán éltek. Tanítni kellene, hogy az emberi faj halandósága a sűrűségükkel hatványozottan nő. Az önözéses gabonatermelő kultúrákban az elsődleges halálokot a járványok jelentették. Márpedig a járványok azok terjedése a lakosságsűrűségével hatványozottan nő.
Alig kétszáz éve jutott az egészségvédelem el odáig, hogy a halálozás ne a lakosság sűrűségével legyen arányos. Bármennyire általánosan elfogadott, hogy fajunk életében egészen a 19. század végéig, a halálozás elsősorban a lakosság sűrűségétől függött. A jobban élő városi lakosság halandósága mindig nagyobb volt, mint a vidéki szegényeké. Ezt a fajunkra jellemző tényt a történészek sem hangsúlyozzák. Pedig ezek halálokozása nagyságrenddel nagyobb volt, mint a háborúké. A döntő fordulatot azzal érte el az egészségügy, hogy a járványok ellen olcsó megoldást kínált a vidéken és az elmaradt világban élő szegények számára.
Egyik sirámom a történészekkel szemben, hogy a halálozással alig foglalkoznak. Nem hangsúlyozzák, hogy a kevésbé fejlett pásztortársadalmak túlnépesedők voltak. Ezért állandó kirajzásokra kényszerültek, az élet megőrzését másodlagos feladatnak tekintették.

A természetes csapadékra épülő, télálló gabonatermelés.

Még az európai történészek sem hangsúlyozzák a forradalmi jelentőségét annak, hogy az első évezred végén Európában először alakult ki egy új, magas-kultúrát is eltartani képes gabonatermelés. Nemcsak az elmúlt ezer év, de a belátható jövőt is az a szántóföldi gabonatermelő kultúra alakította, amelyik kitenyésztette a telet elviselő, a viszonylag nem nagy, 500-1.000 milliméteres csapadékon is jó termés ígérő gabonatermelést, azaz a kenyeret, és a lakosság állati fehérhét is biztosító étkezését, valamint a talajerő megőrzését biztosító állattartást.
Ez a termelési mód ugyan sokáig nem versenyezhetett az árasztásos gabonatermelés eltartó képességével, de végül ezt szülte meg azt a technikai forradalmat, aminek köszönhetően ma 7-5 milliárd ember élhet a földön lényegesen jobban, mint valaha. Ezen a négy évszakos gabonatermelésen alapuló kultúra ért el szinte mindent, ami az elmúlt ezer névben történt.
Ez lett az ipari forradalom szülőföldje, ami megszülte az ipari forradalmat, kiépítette a szárazföldi és a tengeri közlekedés modern hálózatát. kétszáz év alatt a közlekedés mind a vízen, mind a szárazföldön századára csökkentette a racionális költséggel megtehető távolságot.
A technika történészei joggal hangsúlyozzák a kerék és a vitorla forradalmi jelentőségét, de alig fejtik ki a fejlődés további állomásainak jelentőségét.
A keréknek csak a viszonylag sík és száraz terepen van jelentősége. De még ezen is csak ott, ahol volt hozzá az ember fizikai erejének többszörösével rendelkező igavonó állat. Jellemző módon a két amerikai kultúrában számos területen jelentős eredményeket értek el, de a kereket nem ismerték. Nem mert egyrészt nem volt erős igavonó háziállatuk, másrészt a nagyon tagolt hegyvidéken még azokat sem lehetett volna használni.
A kerék nagy forradalmat csak akkor ért el, amikor sínen és igavonó gőzgéppel használták. A vasút előtt a keréknek nem sok hasznát vehettük. Ugyanakkor a vasút a szárazföldi utazást és áruszállítást százszorosára növelte. Ezzel létrehozta a szárazföldi közlekedésre épülő nemzetgazdaságokat. De a korlátait utólag sem hangsúlyozzuk. A vasút az emberek és az áruk egynapi járóföldjét ugyan megsokszorozták, de nem teremtettek meg a személyek és a kisebb tétel áruk üzemtől üzemig szállításának a lehetőséget. A vasút csak vasútállomástól vasútállomásig képes hatékonyan szállítani. Képtelen a háztól házig teljesíteni, az időpontot az utasa igényéhez igazítani. Megoldotta a tömegek és a nagy tételek állomások közti mozgatását. Létrehozta a nemzeti állam számára a személyek és a népgazdaság számára az állomások közt a tömegek, a vállatok között a nagy tételek hatékony és gyors mozgatását. Előtte csak az volt közel, ami légvonalban egy napi járóföld volt, a vízen pedig megközelíthető volt. A vasút előtt csak vízen lehetett viszonylag olcsón szállítani. Minden, ami csak szárazföldön volt megközelíthető, költségesen távol volt. Ez is forradalmi változást jelentett a közigazgatás, a tömegek mozgatása és a nagyüzemek közti munkamegosztásban. Először vált lehetővé, hogy nem egységes vízrendszerű térség nemzetgazdaság lehetett.
Hangsúlyozni kellene, hogy a vasút csak nagyüzemek közti munkamegosztást és a nemzetállamok működésének a feltételeit teremtette meg.
Azt, hogy mire nem volt képes, a közúthálózat és a gépkocsik hálózata mutatja meg.
A tudományos és technikai forradalom olyan feltételeket teremtett meg, amelyekben nem elég a nagyvállalatok közti munkamegosztás, hanem a nagyvállatoknak sok száz, néha sok ezer bedolgozóval kell kooperálni. A kívánatos kooperáció csak közutakon, gépjárművekkel oldható meg.
A vasúthálózat kiépítése nem egyre kevesebb, hanem egyre több szuverén államra osztódással járt.
A személyek, az információk, az áruk és szolgáltatások áramlási hatékonysága egyre inkább szerves egységgé olvasztja össze az az emberiséget, ugyanakkor a változások felgyorsulása differenciálja a társadalom sejtjeit.
Az életszínvonal emelkedése és megnövekedett szabadidő a személyek nagyobb térbeni mobilitását igényli. Ezt pedig csak a sűrű közúthálózat, a közúti tömegközlekedés és a személygépkocsik biztosíthatják.

Egyre több, szuverén államra van szükség.

A tudományos és technikai forradalom hatására a világgazdaság egyre differenciáltabb lett. Nemcsak az egy lakosra jutó jövedelemben, vagyonban, várható életkorban sokszorozódtak meg a különbségek, de még az azonos kultúrán, etnikumon belül nagyobbak az alépítményükben lévő különbségek, mint ami megengedi, hogy olyan közös társadalmi felépítményük legyen, ami mindkettőnek megfelel.
Ennek klasszikus példáját Olaszországban élhettem meg. A közös nyelv létrehozta az olaszul beszélők országát. A közös politikai felépítmény azonban az ország mindkét felének olyan kényszerzubbonyt jelentett, ami mindkét fél teljesítményét fékezte. Az ország északi fele a saját alépítményére szabott felépítménnyel Franciaország szintjén lehetne. Ugyanakkor az ország déli fele számára az is sok volt, ami az északi felének keveset jelentett.
Spanyolországban ugyanaz tapasztalható. Katalóniát jelentősen visszafogja a spanyol kultúrára és fejlettségi szinte szabott felépítmény.
Európában a butaág csúcspontja azonban az Európai Unió. Ez a szervezet a Németország igényein kialakult felépítményt akarja rákényszeríteni 26 olyan tagországára, amelyek három nagyon eltérő kultúrán osztoznak és a társadalmi-gazdasági fejlettségük között 5:1 különbségek is vannak.

Azonos kultúráknak is lehet eltérő a felépítményük.

Azonos kultúráknak is jelentősen más szinten kell tartaniuk a valutájukat, ha az egyik nyersanyagokban gazdag a másik szegény.
A mediterrán országoknak azonos fejlettség esetében is más a valutájuk optimális szintje, mint a puritán germánoknak.
A fedezet nélküli pénzteremtés optimális szintje nemcsak a viszonylagos fejlettségtől, de az adózási fegyelmüktől is függ. Csak az biztos, hogy eleve hibás, ha több országot azonos felépítményre kényszerítenek. Az pedig már beteges ostobaság, ha a nagyon eltérő kultúrájú és fejlettségű tagországokra közös idegeneket befogadó politikát kényszerítenek rá.
Meg kellene elégedni a személyek, az áruk és a szoláltatások szabad mozgásával.

Ezért tartom az Európai Uniót eleve kártékonynak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése