2016. augusztus 11., csütörtök

A munkaerő világpiaca

Kopátsy Sándor                PF                    2016 06 06

A munkaerő világpiaca

Elmúlt hatvan éve, hogy a Szovjetuniótól ránk kényszerített rendszer javítási kísérletei során a munkaerő árujellegének megoldásánál elakadtunk. Mi akkor a munkaerő keresletét a mesterségesen, ideológiai elvek alapján, a lehetséges kínálat fölé emeltük.
A problémánk már azzal kezdődött, hogy az ideológia nem volt hajlandó a munkaerőt árunak tekinteni. Ennél is sokkal nagyobb problémát jelentett ez, hogy a gazdaságpolitikai az adott munkaerőnél lényegesen nagyobb keresletet teremtett. A kínálatnál nagyobb kereslet a vállatokat a bérek emelésére kényszerítette. Ezt a gazdaság állami irányítása képtelen volt megállítani. Először nagyon ostoba módszerekkel próbálkoztak. A kifizethető bért az anyagköltség hányadában határozták meg. Ez arra kényszerítette a vállaltokat, hogy minél drágább, vagy több anyagot használjanak fel.
A következő kísérlet az államkötvények kötelező megvásároltatása volt. Vagyis az állam a megállíthatatlan bérkiáramlás jelentős hányadát államkötvények formájában visszakérte. Néhány év után azonban az államötvényeket is törleszteni kellett.
A csapdahelyzetből kimenekülést az infláció jelentette. Ezt sem jelentett tartós megoldást.
A végső megoldást az átlagbér szabályozása jelentette. A nincs megoldás estén ez volt a legkisebb rossz. Ez akaratlanul megoldotta a jelenkor legnagyobb foglalkoztatási problémáját, a gyenge minőségű munkaerő mesterségesen teremtett keresletét. Ezt akkor fel sem mértük, csak azt láttuk, hogy az átlagbér szabályozása lehetetlenné teszi a munkaerő javának érdekeltségét. Kialakult az a gyakorlat, hogyha találtunk egy jó munkaerőt, azt csak akkor tudtuk megfizetni, ha ugyanakkor felvettünk 2-3 gyenge, alig hasznosíthatót is. Azt akkor még nem láthattuk, hogy az átlagbér ellenőrzése lehetetlenné teszik a leginkább hatékony munkaerő kellő megfizetését. Ma már tudom, hogy ez a piacos gazdaság legnagyobb hibája, hogy a munkaerő gyengébb ötödét, húszadát olyan drágán akarjuk eladni, amit nem fizetnek meg a munkaadók. Ezt mi akkor megoldottuk, de olyan áron, hogy a javát nem tudtuk megfizetni. Ma a fejlett államok legnagyobb politikai és gazdasági gondja a gyenge mi nőségű munkaerő foglalkoztatása.
Azt hamar megtanultam, hogy az országon belül általános hiba a jó munkaerő hiánya, a gyenge feleslege. Arra azonban a migrációs válság előtt nem fordítottam figyelmet, hogy ez világméretben, elsősorban a kultúrák között nagyságrenddel nagyobb probléma. A szükséges adatokat ugyan ismertem, de nem raktam össze a várható hatását.
Az emberiség évente mintegy 70 millióval szaporodik, ezek számára kell a felnevelés és a vagyonnal való ellátás költségeit, a felének pedig munkahelyet biztosítani. Ráadásul ez a népszaporulat szinte teljesen az emberiség azon háromötödébe tartozik, amelyik egyre jobban lemarad. ehhez még azt is figyelembe kell venni, hogy az emberiség gyorsan gazdagodó ötöde olyan távol-keleti országban él, amelyik eleve túlnépesedett, és nincs történelmi tapasztalata más etnikumok befogadásához. Befogadásra alkalmas valójában csak a protestáns Nyugat, az emberiség hetede. Európa ebből a szempontból sem egységes, mert a bevándorlókat csak a puritán gazdag államok érdeklik.
Ennyi szám is elég ahhoz, hogy a túlnépesedő emberiség óriási többsége számára nincs bevándorlási lehetőség.
Még nagyobb problémát okoz, hogy a bevándorolni akarók 90 százaléka a puritán országok számára nem érték, hanem károkozó annak ellenére, hogy ezek többsége otthon az átlagnál értékesebb, tehát ahonnan eljön veszteség, de vesztesség a befogadónak is.
Ezért a menekültprobléma megoldását csak világszínvonalon lehet kezelni. Mind a politikusok, mind a közgazdászok csak nemzetpolitikai szempontból kezelik a migrációt.
Mindenekelőtt az kellene figyelembe venni, hogy az emberiség érdeke, hogy csak a kiemelkedő képességűket kell fejlettebb országokba vinni, a nagy többségük otthon hasznosítható hatékonyabban. A többség számára a megélhetést hazájában kell biztosítani. Meg kell keresni azokat a munkafeladatokat, melyek hatékony elvégzése nem igényel fejlett infrastrukturális környezetet, azokat kell a fejletteknek kitelepíteni.
Számomra két klasszikus példa az illusztráció.
Az irodai munkák ma már bárhol elvégezhetők, ha a szükséges nyelvismeret biztosítható. Ennek klasszikus példája az adatfeldolgozás. India legnagyobb devizabevétele ebből származik. Élnek azzal, hogy a vezetők tudnak angolul, a munkaerő pedig olcsó.
A kertészet számára a kedvező éghajlat és az olcsó képzetlen munkaerő fontosabb, mint a szállítási költség. Ennek klasszikus példája Kenya, ahol alig egy tucat holland kertészet termeli meg Európa virágigénynek harmadát. Ehhez még elemi nyelvismeret sem kell.
A világraszóló példa pedig az, hogy az Egyesült Államok tömegáru igényének egyre nagyobb hányadát termeli meg Kínában.
A személyes elképzelésem a halfarmok telepítése az elmaradt világba. A túlszaporodó emberiség nagy többsége tengerekben, belső vizekben gazdag, és a halfarmok üzemeltetése is viszonylag sok képzetlen munkaerővel is lehet hatékony.

Az ellen, hogy a kiválókat mágnesként vonzza a fejlett ország, nincs védekezési módszer. De azt meg lehet oldani, hogy ami lehetséges, azt azzal oldjuk meg, hogy nem az ember megy oda élni, hanem a munkahely megy a munkaerőhöz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése