2016. augusztus 11., csütörtök

Az euró övezetből a kilépés lehetetlen.

Kopátsy Sándor                 PG                   2016 05 30

Az euró övezetből a kilépés lehetetlen.

Az Európai Unió eleve bukásra lett ítélve azzal, hogy Németország idényéhez szabták a tagállamok pénzügyi mechanizmusát. Ez azonnal jelentkezett azzal, hogy a maastrichti pénzügyi követelményeket úgy alkalmazták, aminek csak a fejlett, puritán kultúrájú tagországok felelhettek meg.
Nem vették tudomásul, hogy ezeknek csak a protestáns tagországok felelhettek meg. Az összes tagországnak azonos mértékű inflációt, költségvetési hiányt írtak elő és követelték meg, amire csak a fejlett, puritán kultúrájú országok felelhettek meg. Nagyvonalúan elnéztek a felett, hogy a fejlettebb, és protestáns országokban mindig lényegesen alacsonyabb volt az infláció, kisebb a költségvetési hiány és a külső adósság.
Mikor azt tapasztalták, hogy az egységes követelményeknek a kevésbé fejlett, egyáltalán nem puritán erkölcsű országok nem felelnek meg, az „okos” bankárok kitalálták, hogyha bevezetik a közös valutát, ezzel eleve kihúzzák a lehetőségét annak, hogy a gyengébbek rontsák a pénzüket, leértékeljék a valutájukat. Még arra is hajlandók voltak, hogy a közös valuta a fejlett tagállamokéhoz képes le legyen értékelve.
Az utóbbi tényt máig nem írta le senki, hogy az Euró a német márkával szemben közel felére le lett értékelve. Ezt jól mutatja a tény, hogy az euró bevezetése előtt a német márka a svájci frakkal közel azonos szinten volt. Ma a felét éri. Ennek lett a következménye, hogy Németország nemcsak az EU tagországok között, hanem a külső világpiacon is jelentősen leértékeltté, tehát azokkal szemben is versenyképesebbé vált. Ennek következtében Németország külkereskedelme nemcsak a tagországok felé, hanem a világpiac egészében is előnyös helyzetbe került.
Ezt az átverést az övezet államai örömmel fogadták.
Az erős, puritán tagok azért, mert a tagság valutája, az euró számukra leértékelést, kedvezőbb külkereskedelmi előnyt biztosított. Ráadásul sokkal kedvezőbb feltételek, magasabb kamatozású euró hitelekhez juthatnak. A mediterrán országok államkötvényei számukra a saját országukénál lényegesen magasabb kamatozásúak lettek.
A nem puritán és kevésbé fejlett tagországok pedig annak örültek meg, hogy megszabadulnak a saját valutájukra jellemző nagyobb inflációtól, a hiányukat pedig sokkal kedvezőbb feltételekkel a nemzetközi pénzpiacon felvett hitelekkel fedezhetik. Azzal egyetlen mediterrán ország politikai elitje nem számolt, hogy a közös euró számukra olyan felértékelt valuta lett, ami a külkereskedelmi mérleg tragikus romlását eredményezi, hogy amíg az inflációval fedezett hiány nem jelentett eladósodás, az euróban felvett hiteleik terhe és adóssága azonban fedezet hiányában fizethetetlenné válik.
Arra pedig igazán senki sem gondolt, hogy az euró övezetbe nagyon könnyű volt belépni, de kilépni szinte lehetetlen. De nemcsak az övezetből, de a felhalmozott adóssággal az EU-ból sem. Az euró övezet azért is szélhámosság volt, mert a kilépés lehetetlen.
Nagy Britannia ugyan kiléphetne, de ez a számára is nagyon kockázatos. Az euró övezet mediterrán tagállamai számára pedig lehetetlen.

Olaszországi és Spanyolországi tapasztalatom.

Ötven éve fél évet tölthettem Olaszországban tanulmányúton. Az egyértelmű tapasztalatom az volt, hogyha Olaszországot nem egyesítik, tulajdonképpen mind az ország északi, mind a déli fele többre vitte volna. Tehát még az sem jó, ha egy népnek közös országa van, ha a két fele két kultúrához tartozik. Olaszország esetében még a két kultúra sem teljesen ellentétes, hiszen az észak-olaszok sem puritán germánok, csak inkább olyan latinok, mint a franciák. A dél-olaszok pedig olyanok, mint a görögök, vagy a dél-spanyolok. az önálló Észak-Olaszország Franciaország északi felével azonos színvonalon élne. A második világháború óta az ország északi feléből igen jelentős támogatás áramlik az ország déli felébe. Ezelőtt ötven éve ezt a támogatást ez egy főre jutó Marhall-segély hússzorosára becsültem. Mégsem járt eredménnyel.
Az óta az észak-olaszok is felébredtek, és erős párttá alakultak azok, akik az ország északi felének az elszakadását követelik.
Aztán, rokoni kapcsolataimnak köszönhetően többször járhattam Spanyolországban is. Ott ugyancsak azt láthattam, hogy a katalánok önálló országként lényegesen jobban élhetnének. Ezt ők is egyre jobban látják.
Az EU, majd az euró övezet létrehozása óta egyre inkább bebizonyosodik, hogy a hasonló kultúrájú és fejlettségű országok számára előnyös a minél szorosabb kooperációjuk, akár a közös politikai és gazdasági egységben való életük. Ezek számára a közös politikai és gazdasági életben történő élet előnyös. Ennek a ténynek alapján vált a politikusok és a bankárok mániájává, hogy minél nagyobb egy politikai és gazdasági egység, annál jobb. A lényeget azonban elfelejtik. A nagyobb egységbe szereződés fölénye csak akkor igaz, ha a közösség tagjai kulturális és gazdasági tekintetben homogének, közös a kultúrájuk, és hasonló a gazdasági fejlettségük. Az eltérő kultúrájú és fejlettségű népek közössége nem lehet versenyképes.
Az Európai Unió eddigi működése is ezt bizonyítja. Európa nyugati fele, mind a kultúrájában, mind gazdasági fejlettségében nagyon heterogén, azért egyetlen közösségben nem lehet versenyképes. Ezért minél szorosabb egységre törekszik, annál gyengébb lesz a teljesítménye.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése