Az európai zsidóság történelmi szerepe

Kopátsy Sándor                PH                    2016 08 16

Az európai zsidóság történelmi szerepe

Örömmel kaptam ma három barátomtól e-mail üzenetet, amiben egy katalán értelmiségi állítja szemben a 15 millió zsidó és az 1.200 millió muzulmán történelmi szerepét abban, hogy melyik mennyi Nobel díjast produkált. Amennyire örültem a zsidókkal való szolidaritásnak, hibásnak tartom az eredményeket általában a zsidóságnak, azaz isten választott népe egészének tulajdonítani.

A zsidó nép ugyanis, a más népeket túllépő társadalmi eredménye tekintetében, a vasút századában, aztán még inkább a tudomány és technika forradalmában kettészakadt. Az egyik fele Európában, illetve a protestáns Nyugaton elképesztő, egyetlen más néphez nem hasonlítható, eredményt ért el. A Közel-Keleten maradt zsidóság azonban a kulturális környezetével hasonló szinten ragadt. Ezt a kettészakadást tükrözte volna, ha a röpirat szerzője az elért eredmény a zsidóság két kultúrája alapján is megosztja. Nem vagyok ugyan a megosztás illusztrálására felkészült, de gyanítom, hogy a Közel-Keleten, a mohamedán kultúrában maradt zsidóság aligha szerepelt jobban, mint a mohamedán kulturális környezete. Ők sem részesültek aránylag sok Nobel díjban.

A közölt adatok tehát nem a zsidóságot általában, hanem csak a nyugati zsidóság páratlan sikerét bizonyítják, azt is csak a 20. században, és a tudományokban.

A zsidóság egésze, vagyis mint etnikum az emberiségnek akkor adott nagy történelmi ajándékot, amikor Krisztus és Mohamed a zsidók vallásából, az Ószövetségből világvallást építettek. Ezért a zsidó vallás alapjai az emberiség két legnagyobb vallásában máig jelen vannak. Az emberiség a két legnagyobb létszámú vallását a zsidóságnak köszönheti.

Szent Pál érdeme volt, hogy a zsidó Krisztus tanítását a görög-római vallási hagyományokhoz hangolta. Ennek köszönhetően lett a kereszténység Európa, illetve a Nyugat vallása.

A reformáció a latin kereszténységet a puritán népek igényéhez igazította. Ennek lett aztán köszönhető, hogy a társadalmi fejlődés élcsapata a kereszténység, annak is egyre inkább a református egyházak lettek.

Mohamed vallása a közel-keleti kultúra igényeihez igazította a zsidók keményen egy istent hívő vallását. Ez a Szent Pál latin kultúrára szabott kereszténység bukását jelentette a közeli-keleti kultúrában. A Közel-Kelet népeinek nagy többsége számára a következetesebben egy istenhívő mohamedán vallásra tért. Az ott élő zsidóság és a megmarad kereszténység sorsa pedig a mohamedán többség fejlődési tempóján maradt, annak sorsában osztozkodott. Amíg a Közel-Kelet volt a társadalmi fejlődésben Európa előtt járt, addig a mohamedán vallás működött sikeresebben. Velük a közel-keleti térségben maradt zsidóság is az európai kereszténység is az európai kereszténység előtt járt.

Ezt tükrözi a tény, hogy az első évezred Európája a mohamedán és zsidó tudósoknak köszönhette, hogy megmentették számára a görög és római kultúra termékeit, megszülhették a reneszánszot. Európa ugyanis csak az első évezred végén kezdett magas-kultúrává emelkedni. Majd a 18. században, az ipari forradalomnak köszönhetően, a többi magas-kultúra fölé is emelkedett. Ennek a felemelkedésnek volt köszönhető, hogy az Európában élő zsidóság valóban kivirágzott, az élcsapattá emelkedett. Az Európába került zsidóság ekkor volt jó helyen.

A zsidóság képességét tehát nem a mohamedánokéval, hanem az európai népekével kell összevetni. A mohamedán népekkel közös életérben maradt zsidóság az életterével azonos szinten maradt. Ha arról készült volna az összevetés, hogyan részesültek a Nobel díjakból a közel-keleti zsidók és az európai zsidók, kiderülne, hogy ebben is óriási a többség. Kiderülne, hogy a Nyugaton élő zsidók számarányukhoz képest legalább tízszer több Nobel díjat kaptak, mint Európa, illetve a Nyugat népei. Az olyan felmérés mondana sokkal többet, hogy a különböző Európai és amerikai országokban hogyan aránylott a lakosságból Nobel díjat nyertesek aránya, az ott élő zsidókhoz képest. Például, örömmel terjesztenék egy olyan adatot, hogy a magyar Nobel díjasok között hányan voltak zsidók, és ezek aránya mekkora volt, a nem zsidókéhoz képest. Nekünk, magyaroknak nem azt kellene tudatosítani, hogy a zsidóknak mekkora a fölényük a mohamedán népekhez képest, hanem azt, hogyan állnak hozzánk képest. A magyar zsidóság tizede volt a magyar etnikumúakénak, és mekkora súlya volt a zsidó Nobel díjasainknak ehhez képest.

Ezt az egyetlen nagyszülő alapján történő etnikai besorolást már a törvény kihirdetésekor a rendszerre jellemző ostobaságnak tartottam. Nekem a négy nagyszülőm négy etnikumhoz tartozott, csak a nevét öröklő nagyapám volt magyar, ezért a zsidótörvényünk alapján, négy etnikum között választhattam volna.

Az európai zsidóság történelmi sikerét tehát nem lehet a zsidó vallással, de még a zsidósággal sem magyarázni. Ők csak Európában, majd az egész Nyugaton értek el páratlan sikert. Viszonylag nagyobbat az Alpoktól északra és a Rajnától keletre, vagyis ott, ahol gyenge volt a polgárosodás. Talán a legnagyobbat éppen a Kárpát Medencében.

Gondot okoz, hogy a zsidók a saját sikerüket vallási alapon magyarázzák. A kultúrájukat azonosítják a vallásukkal. Lehet, hogy tévedek, a zsidó Nobel díjasok jelentős hányada vagy vallástalan, vagy kikeresztelkedett keresztény volt, de szolidáris maradt az ortodox zsidókkal is. Ezért tartom a zsidóellenességet nemcsak erkölcstelennek, de kártékonyak is, hiszen jelentős hányaduk, különösen éppen a legértékesebbek között, jelentős számban voltak az örökölt vallásához nem ragaszkodók.

Ennél is indokoltabb volna azt is felmérni, hogy a második zsidótörvény alapján, ami már az egyetlen nagyszülő alapján is zsidónak minősített, mekkora volt a magyar etnikumúakhoz való arányuk.

Nekünk, magyaroknak kötelességünk volna a bűnbánat helyett inkább a bűnünk nagyságát bemutatni. Ezért örülnék, ha a közvéleménynek megmutatnánk, hogy a két háború között mekkora volt a magyarok és a zsidók iskolázottságában, nyelvismeretben, adófizetésben a különbség. Az ilyen adatokat kellene E-mail útján terjeszteni.

A kínai diaszpóra.

A Nobel díjasok száma alapján történő bizonyítást azért sem tartom elegendőnek, mert a Távol-Keleten is van egy nagyon sikeres diaszpóra, a kínai. A világ két legsikeresebb diaszpórája a Nyugaton a zsidó, a Távol-Keleten a kínai. Malajziában járva megdöbbenten tapasztaltam, hogy ott ma is numerus clausus van, a sokkal sikeresebb kínaiak érvényesülését törvény korlátozza. Szingapúr ezért szakadt ki az országból, és mint városállam, a 20. század legnagyobb sikerét érte el. Ma gazdagabbak, mint az Egyesült Államok. Azt pedig zsidó barátaimnak mondom, hogy a kínai diaszpóra bölcsen döntött, amikor egyrészt kiváló adottságú várost választott magának, másrészt a vegyes etnikumú városban négy hivatalos nyelvű alkotmánnyal működik úgy, hogy teljes a kínaiak politikai befolyás. Nem faji, nem vallási, nem fegyveres erejükkel, hanem a nagyobb értékük alapján érvényesítik a szándékukat.

Azon most lepődtem meg, hogy a kínaiak Nobel díjakkal ugyan nem dicsekedhetnek, de nekik van a világon a legjobb oktatási rendszerük. Nem tartják magukat másoknál különbeknek, de megmutatják, hogy különbek.