Xi elnök pozíciója

Kopátsy Sándor                PP                    2016 07 31

Xi elnök pozíciója

Két európai Kína kutató könyve jelent meg a közelmúltban azt elemezve, hogy mennyire stabil a kínai elnök pozíciója. A két könyv közös hibája, hogy az elnök személyes képessége és lényeglátása mennyire fog megfelelni a Kína előtt álló feladatok kezelésére. A szerzők ugyanis azt hiszik, hogy Kína elnökének pozíciója attól függ milyen ügyes és bölcs. A nyugati politikusok azt hiszik, hogy a birodalmak vezetőinek a sorsa a vezető személyi képességén múlik. Azt meg sem említik, hogyan fog Kína sorsa alakulni, mintha egy nagyon stabil Kínában a vezető sorsa nem elsősorban azon múlna, hogyan alakul annak a vezetési stílusa.

Az egyik szerző illusztrációja éppen Ferenc pápa és Xi elnök párhuzamba állítása. Szerintem rosszabb párhozamot nem is választhatott.

Az ugyan igaz, hogy a római katolikus egyház vezetése a történelem talán legstabilabb poszt. A Vatikán ezer éves történelme nyilván számos hibás pápaválasztást ismer, ezért nem is hiszem, hogy a pápákat a Szentlélek sugallata alapján titkosan választják a bíborosok, de ennek ellenére eszembe sem juthat, hogyha a feladatát nem jól kezeli, leváltják vagy megölik. Pedig a római katolikus egyház megoldhatatlan válságban van. Megoldhatatlan a válsága, mert a reformáció óta képtelen a korral haladni. Szerintem, a római katolikus vallás válsága abból fakad, hogy képtelen a változásokkal lépést tartani. Ezért tolódott el a súlypontja egyre inkább Latin-Amerikába és Afrikába, a Nyugat azon része felé, amelyik a reformációhoz képest egyre kevésbé halad a környezetével. A protestáns és a katolikus Nyugat között egyre nő a társadalmi szakadék. Minden protestáns állam egyre sikeresebb lesz, és hozzájuk viszonyítva a katolikusak egyre jobban lemaradnak.

Nem tudok olyan pápát elképzelni, aki képes lehetne arra, hogy a katolikus egyház a kor követelményeihez legalább úgy igazodna, mint a protestáns egyházak. Ezért látom úgy, hogy éppen egy latin pápa oldhatná meg a katolikus vallás válságát. Ezt neki kell a legjobban érezni. Sehol nem tudott annyi hívet a vele való találkozásra mozgósítani, mint a Fülöp Szigeteken, Kubában és éppen most Lengyelországban.

A katolikus vallás Európában elképesztő gyorsasággal veszti a rendszeresen templomba járók számát, nő a házasságon kívül születettek száma, a tiltott fogamzásgátlás használata. Ennek ellenére a Vatikán ezeket az adatokat is titokban tartja, annak ellenére, hogy a hívek tudják.

Ezzel szemben Xi egy olyan birodalom vezetője, amelyik nemcsak a saját, de a világtörténelem legnagyobb sikerét éli meg. Kína ugyanis az ipari forradalom óta a világtörténelem legnagyobb tekintélyvesző birodalma volt. 25 éve pedig a világ legsikeresebben szereplő birodalma. Kína évszázadokon keresztül egyre megalázottabb lett. Ezért még Mao uralmát is sikerként élte meg.

1990 óta Kínában ez egy laksora jutó jövedelem és vagyon, a várható életkor és az iskolázottság gyorsabban nő, mint valaha bárhol a világban. Ezt a nyugati politikusok és közvélemény kutatók is világosan látják. Azt sem vonja kétségbe senki, hogy 2050-ben, ha lehet az Egyesült Államokkal azonos szintű szuperhatalom, akkor az csak Kína lehet. Ez a félelem sugallja a Kínában ellelhető hibák túlhangsúlyozását. Többek között ennek a két könyvnek a megjelenését is.

Annak ellenére, hogy a gyermekvállalás erőszakos korlátozása nélkül, szó sem lehetett volna a kínai sikerektől, a liberális társadalomtudósok az elöregedés veszélyével riogatnak. Az ugyan aligha vitatható, hogy a korlátozás mértéke optimális volt-e, de azon nem, hogy ez és a gazdaság piacosítása elengedhetetlen teendő volt. Egyetlen bírálónak sem jut eszébe, megnézni, mi lett volna Kína sorsa, ha a népessége továbbra is évente 30 millióval nő. Buta ember, aki utólag azon vitatkozik, hogy elég lett volna, ha csak 25 millióval csökkentik a születések számát. Különösen ostoba, aki elhallgatja, hogy Indiában, mivel képtelenek korlátozni a gyermekvállalást, a lakosság évente 40 millióval nő, és ennek az a következménye, hogy alig nő az egy lakosra jutó fogyasztás, és csökken az egy lakosra jutó vagyon. De az volna a jó összevetés, hogy a Kínát kritizálják azért, mert nem pontosan találta el a gyermekvállalás csökkentésnek az optimális mértékét, de fel sem vetik, hogy Indiában annak ellenére, hogy ott is nagyon gyorsan nő az ország nemzeti jövedelme, alig nő az egy laksora jutó fogyasztás, és gyorsan csökken az egy lakosra jutó nemzeti vagyon.

Xi vezetői képességeit ugyan nem ismerem, mégis őt nevezném meg elsőnek, kit tartok a legbiztosabbnak arra, hogy a tíz éves hivatalát be fogja tölteni.