2016. december 7., szerda

Az eredendő bűntől megszabadult társadalmak

Kopátsy Sándor                 EO                   2016 12 04

Az eredendő bűntől megszabadult társadalmak.

Életem első izgalmas kérdése a tudásvágy eredendő bűnnek minősítése volt. Csak öreg fejjel értettem meg, hogy ez a bűn nem általában az ember, hanem csak a túlnépesedő osztálytársadalmakban élő ember bűne volt.
Azt viszonylag korán felismertem, hogy fajunk életének első mintegy 97 százalékában gyűjtögetett, viszonylag lassan szaporodott, mert a létszámának a természet eltartó képességéhez kellett igazodni. Létszámunk csak akkor nőhetett, amikor új élettereket népesítettünk be. Ez is nagyon sikeresen történt, hiszen alig 150 ezer év alatt a földünk szinte minden természeti környezetében megjelentünk. Ezt annak köszönhettük, hogy az ember lett az első faj, amelyik nem a mutáció és a szelekció hosszú idejű útján vált olyan új fajjá, aminek viselkedése az új természeti környezethez idomult.
Ezzel szemben az ember agyának és kezeinek köszönhetően nem a mutáció és szelekció hosszú idejű útját járta, hanem a viselkedését igazította a természeti környezetéhez. Ugyanaz a faj maradt, de másként viselkedővé vált. Másként táplálkozott, lakott, öltözködött. A föld szinte minden természeti környezetébe az ember nagyon másként berendezkedet be, de változatlan faj maradt. A fajunk létszáma ez idő alatt nagyon lassan, legfeljebb tízezredekkel növekedett, mivel az élettere eltartó képességének növelésér nem volt eszköze. Ugyanakkor az eszének és kezeinek köszönhetően az eszközei lassan javultak, és egyre nagyobb tudásra és a tapasztalatra lett szüksége.
Arra természetismeretem tanított meg, hogy a gyűjtögetés olyan életmód, amiben a társadalmi rangsort a képesség és a tudás mennyisége határozza meg. A gyűjtögetés értelmiségi szakma. Sok évtizeden keresztül az egyik kedvenc szórakozásom a gombagyűjtés volt. Megtanultam, hogy az egyedek teljesítménye között óriási különbségek vannak. Az elért eredmény teljesen szellemi képességtől és a tapasztattól, nem pedig a fizikai adottságoktól függ. Közel hetven éves gombászatom során két emberrel találkoztam, akit zseninek tartottam. De ezek is csak a saját területükön múltak felül mindenkit.
A vadászatban pedig arra tanított meg, hogy minél kevésbé fejlett a felszerelés, annál inkább képességtől függ a teljesítmény. A jelenlegi fejlett felszereléssel a képességtől szinte független lett a vadászok eredménye. De ebben a szakmában is találkoztam néhány zsenivel, aki másoknál sokkal jobban ismerte a vadak viselkedését.
Azt csak öreg koromban vettem tudomásul, hogy a művészetekben és a sportokban a teljesítmény az eszközöktől szinte függetlenné vált, ebben a szakmában csak a képességtől függ a teljesítmény. Ezért aztán ezen a két területen fel sem merült, hogy a tudásvágy bűn lehet.
A túlnépesedő társadalmak.
Ezelőtt mintegy 6-8 ezer éve, az embertől független okokból lényeges klímaváltozás következett be, amiben fajunk túlnépesedő lett. Számos korábban a gyűjtögetésre alkalmas életterünk jelentősen megváltozott, eltartó képessége a korábbi tört részére zuhant, más, sokkal kisebb térségek eltartó képessége pedig az öntözéses gabonatermelésre vált alkalmassá, ezzel az eltartó képessége százszorosára nőtt. A gyűjtögetésre alkalmatlanná vált területeken eltűnt az eleve ritka lakosság. Az öntözéses gabonatermelésre alkalmas területeken pedig nagyon gyorsan százszoros népsűrűség alakult ki. A lakosság átrendeződésének és az életviszonyok javulásának az emberi faj történelmére gyakorolt hatása azonban minőségi változást okozott.
A szántóföldi, öntözéses gabonatermelés viszonylag kis területen, a szárazföld alig huszadára koncentrálta az emberiség nagyobb felét. Ezek életének biztonsága és a kialakult munkamegosztás, gyűjtögetéshez viszonyítva óriási javulással járt. A viszonylag meleg éghajlaton az öntözéses termelés hozama stabil, az időjárás változásaitól független. Becslésem szerint, mérsékelt égövön a természetes csapadék évenkénti mennyisége és időbeosztása nagyon változó terméseredményeket okoz. Ezzel szemben a fagymentes éghajlaton az öntözött gabona termése viszonylag állandó, az időjárástól független. Ennek következtében az adott önözött terület eltartó képessége nagyon magas, de stabil is. A mérsékelt éghajlaton a termés mennyiségét a szárazság, a fagy tört részére csökkentheti. A melegebb éghajlaton a termés mennyiségét érintő csapások között a szárazság és a fagy nem is szerepel. Ott a várható termés viszonylag kevéssé ingadozik.
A lakosság sűrűségének előnyét alig emlegetik. Pedig az ókor technikai és kommunikációs lehetőségei mellett a lakosság sűrűségétől függött a munkamegosztás. Az öntözéses földművelés az ókori fölényét elsősorban a sűrű lakosságának köszönhette. Magyarázni kellene azt a technikai ugrást, ami a gyűjtögetésről az önözéses földművelésre történő átmenet során gyorsan megtörtént. Az ember a megelőző mintegy 150 ezer év alatt nem jutott el addig, hogy írjon, olvasson, műszaki feladatokat megoldjon, az önözéses gabonatermelés megjelenése azonban ezt egymástól függetlenül mindenütt megoldotta. A tudomány erre a csodára nem is keresi a magyarázatot.
Az önözéses szántóföldi gabonatermelés az északi félteke mérsékelt éghajlatú térségében, Dél- és Kelet-Ázsiában, valamint a Közel-Keleten, vagyis Mezopotámiában és a Nílus alsó folyásán teremtette meg a magas-kultúrák létrehozásnak a földrajzi és társadalmi feltételit. Mivel ezek a magas-kultúrák egymástól függetlenül, izolálva ugyanazt érték el, ennek közös magyarázata volt. Ha, valami, ez a párhuzamos, egymástól független fejlődés a történelmi materializmust megmagyarázza. Az önözéses gabonatermelés olyan alépítmény, amire a magas-kultúrák spontán és gyorsan ráépülnek.
Mire épült az öntözéses földművelés?
A klímaváltozásra. Ha nincs felmelegedés, még ma is gyűjtögetnénk. Márpedig a felmelegedést nem az ember okozta, hanem a naprendszerünkben történt változás. A gyűjtögető ember létszáma és megélhetési módja nem okozott klímaváltozást. Mivel fajfejlődést csak a környezetváltozások okozhatnak a fajok saját fejlődésük érdekében eddig nem tettek semmi jelentőset. Az ember sem. Otthonunk, a föld egyike azoknak a szerencsés égitesteknek, bolygóknak, amelyiken a naprendszerünk viszonylag sok és jelentős változást okoz. Tehát nem azt kell keresni, hogy melyik égitesten vannak a mi földünkéhez hasonló életfeltételek, mert nem ezeknek, hanem a megtörtént változásoknak köszönhető, hogy földünkön az élet ilyen fejlődésen ment keresztül. A földihez hasonló élet csak olyan égitesten lehet, ahol az életfeltételek hasonló változásokon mentek keresztül. Az ember annak köszönheti, hogy a földön megjelent, mert a földünk a történelme során olyan változások történtek, ami a megtörtént biológiai fejlődést eredményezte.
Fajunk életének első mintegy 150 ezer évét viszonylag változatlan klímában élte át. Ezért a fejlődése viszonylag stagnált. Ezt egyértelműen bizonyítja a tény, hogy fajunk az egyenlítőhöz közel, a fejlődő emberiségtől izoláltan, lényegében azon a szinten maradt, ahogyan megjelent. A változatlan természeti környezetben az ember sem fejlődött. Ausztrália felfedezése előtt nem találkozunk olyan emberrel, aki néhány tízezer éve izoláltan élt. Ott, mivel a jégkorszak megszűnése ezen a kontinensen jelentős klímaváltozást nem okozott, olyan szinten maradt, ahogyan odaért. Lényegében ugyanez mondható el az egyenlítő közel fennmaradt gyűjtögető népekről is.
A vízözön legendája.
A felmelegedést az emberi emlékezet a vízözön legendájával őrizte meg. A történészek azonban mindmáig nem tisztázták a történteket, annak ellenére, hogy egyértelmű, mi is történt.
A felmelegedés következtében a sarok közeli térségekben és a magas hegyekben óriási mennyiségű jég olvadt el. Ez a víz a tengerek szintjét mintegy 70 méterrel megemelte. A tenger elhódította azokat a szárazföldeket, ahol most a mélysége 70 méternél kisebb. A mai ismereteink szerint a két legnagyobb változás az volt, hogy Nagy Britannia a kontinenshez tartozott, a Fekete Tenger pedig egy édesvizű tó volt, amíg be nem tört óda a 70 méterrel magasabb szintű Földközi Tenger a Dardanelláknál.
Ennél azonban sokkal nagyobb hatása volt a tengerszínt emelkedésnek azzal, hogy 70 méterrel felemelte a tengerekbe ömlő folyók torkolatát, ezzel visszaduzzasztotta, öntözhetővé tette azok völgyeit. Vagyis minden öntözéses magas-kultúra csak azért jöhetett létre, mert a tengeri torkolatok 70 méterrel magasabb lettek.
Az emberiség emlékezete az özönvíz katasztrófáját említi, holott azt, hogy azt emberiség a gyűjtögetésről áttért a földművelésre, csak a tengerszint emelkedése tette lehetségessé. Senkinek nem jutott az eszébe, hogy a 70 méterrel alacsonyabb torkolatok estében egyetlen magas-kultúra sem jöhetett volna létre.
Arra sem gondoltak, hogyan jelenhetett meg a klímaváltozással szinte párhuzamosan a rizs, a köles, a búza és az árpa, mint kultúrnövény. Ez a gondolat már a hatvanas években izgatott. Alkalmam volt Irakban a mocsaras területeken élő vadbúzát. Sokkal kisebb, a magjait kicsépelni nem engedő növény volt. Nem lehet megmagyarázni, hogyan lett ebből viszonylag elképesztően tövid idő után kenyérgabona. Ha egy hasonló feladattal megbíznánk a jelenkor tudósait, aligha érhetének el eredményt. Ezért kerestem a 70-es években a búza kiszelektálódásának az útját. Valamit kitaláltam. Már jóval a felmelegedés előtt néhány ezer éve a közel-keleti vadászoknak szükségük volt a sivatagi vadakat a leshelyekhez közel csalni takarmánnyal. Erre az ideális megoldás a vad búza és a vadárpa szénája volt. Ez a széna ugyanis egyúttal ki nem pergő gabonaszemeket is tartalmazott. Az etetőkön néhány mag kihullott, és ott újra kikelt, és megtartották. Ez néhány ezer év alatt csépelhető takarmánynövénnyé szelektálódott.
Néhány évtizeddel később már a genetika mutatta ki hogy a kultúrnövényeink, a rizs, a köles, a búza, az árpa, a burgonya és a kukorica, kapás kultúrnövény volt. Tehát a vadbúzából nem a vadetetőkön, hanem a lakóhely közelében kiegészítő tápláléknak kapás-kultúrában az asszonyok háztáji kultúrnövényei lettek.
Domesztikáció.
A szántóföldi gabonatermelésre való áttérhetőségnek volt egy másik feltétele is, az igásállt. Ha az emberhez nem szelídültek volna az ember fizikai erejénél sokkal erősebb álatok, a gabonatermelés talajművelése és szállítási feladatai megoldhatatlanok lettek volna. Az agártudomány történészei sem hangsúlyozzák, hogy a szarvasmarha és a bivaly ereje nélkül nem történhetett volna meg a szántóföldi talajművelés és a fuvarozás. Ez a két háziállat oldotta meg a szántóföldi földművelés igavonó feladatait. Ezt bizonyítja a tény, hogy a két amerikai ősi kapáskultúra azért nem válhatott szántóföldi művelésre alkalmassá, mert a kontinensen nem volt erős igavonó állat.
Az is elgondolkodtatott, hogy miért volt a bika Európa szimbóluma. Azt más sokszor leírtam, hogy az első igavonó állat a rénszarvas volt. A kereket nem ismerték, de nemcsak a hóban, de a füves síkságokon is rénszarvasok szánokon vitték a csordákkal együtt vonuló pásztorok felszerelését. Európa térsége sokáig a marhapásztorok élettere volt. Ezen a terepen a rénszarvas gyenge, a szán pedig nehezen használható volt. Az európai tagolt domborzaton kerekes járműre és erősebb hasított, körmű igavonóra volt szükség. Erre pedig csak a szarvasmarha és a bivaly volt megfelelő.
Európa csak közel tíz ezer évvel később a gyorsabb és katonai célra is alkalmas, patkolt lovakkal pótolta a szarvasmarha igaerejét. A szegényebb parasztok számára a szarvasmarha még gyermekkorom falvaiban is általános maradt. Mára azonban a gépek teljesen kiszorították.
Mániákus meggyőződésem, hogy a személyek és a tárgyak térbeni mozgatásának technikai feltételei nélkül a társadalom lényeges változásai érthetetlenül maradnak.
Klímaváltozás.
Az emberi faj számára a legnagyobb technikai lépését a klímaváltozás tette lehetővé. E nélkül nem lehettek volna öntözhetők a folyamok völgyei, és a háziállatok többségének, mindenekelőtt a szarvasmarha és a bivaly domesztikációja. A domesztikáció, vagyis a háziasítás nem találó kifejezés, mert helyesebb volna domesztikálódást, háziállattá válást mondani, mert ez a folyamatot nem az ember kezdeményezte, hanem a többségük, mint faj csak azért maradhatott meg, mert az emberhez szelídült. Csak házinyulat, a macskát és a tengeri malacot tartom olyan állatnak, ami azért szelídült az emberhez, mert a volt a számára az ideális környezet. A macska és a kígyó azért volt Egyiptomban szent állat, mert a rágcsálók ellen a gabona tárolása nem lett volna megoldható.
Ugyanakkor a háziállatok nélkül a magas-kultúrák sem jöhettek volna létre. Ahogy említettem, a mezőgazdaság igavonóját a szarvasmarha és a bivaly jelentette. Ezt jól igazolja az a tény, hogy mivel Amerikában nem volt olyan állatfaj kipusztulásra ítélve, ami a szántóföldi földművelés számára elegendő igaerőt és trágyázást biztosított volna, mind a maya, mind az inka kultúra nem vált képessé arra, hogy a fejlett kapás kultúrájáról áttérjen a szántóföldi földművelésre.
Az ókorban nem történhetett meg az erős, a vízben járást elviselő igavonó állat hiányában a szántóföldi növénytermelés.
A pásztortársadalmaknak pedig szükségük volt a kecskére, a birkára is, mert a legelőterületek jelentős hányada, mindenekelőtt a hegyvidékek nem lettek volna hasznosíthatók.
Biológiai fejlődés feltétele a változó életkörülmény.
Erre a bizonyítékot Ausztráliában, 1985-en találtam meg. Ott a növény és állatvilág biológiai fejlődése 70 millió éve állva maradt, mert amióta elszakadt Afrikától, az egyenlítő közelében volt, ezért nem változott meg jelentősen az éghajlata. Ott az óta áll a növények és állatok fejlődésének órája. De ott ez az emberre is igaz, ahova az ember mintegy 30 ezer éve került, és ott változatlan szinten maradt.
A biológiai fejlődés órája csak változó környezetben jár. Ezért érezhettem magam 70 milliós természeti környezetben, amikor az ausztrál őserdőben jártam, és 30 ezer éves emberek között, amikor az őslakókkal beszélhettem.
Az óceánok izolált mélyégében pedig ma is olyan biológiai környezet van, amilyen százmillió éve volt.
Ezért bosszant, hogy a jelenkori tudósok a klímaváltozással rémisztgetnek. Minden fejlődés motorja a környezetváltozás. Fajunk ehhez az ipari forradalom előtt passzív módon alkalmazkodott, vagyis nem okozott lényeges környezeti változást az éghajlatban.
Az öntözéses gabonatermelés ugyan óriási változást okozott a saját területén, de ez a környezetváltozás csak a földünk területének néhány százalékán történt, aminek kicsi volt a klímára gyakorolt hatása.
Az ipari forradalom azonban a szén fogyasztásával befolyásolta a légkört, ezen keresztül elindította a felmelegedést. Figyelembe kellene venni, hogy a 18. században még csupán tized annyi ember élt, és ennek alig ötödét érintette az iparosítás.
Az óta mind a létszámunk, mind az egy főre vetített környezetszennyező fogyasztásunk tízszeresére nőtt. A környezetvédők buzgalma nem jutott el odáig, hogy fajunknak a környezet szennyezését egy lakosra vetítse, és ezt állítsa szembe a szennyezést fékező képességünkkel. Ebből kiderülne, hogy a környezet szennyezésünk elsődleges oka nem az életmódunk, hanem a létszámunk, és azon belül is a szegény többség. Nem lenne súlyos légszennyezés, ha csak annyian lennénk, mint amennyi ember élt az ipari forradalom előtt, és a kultúrákban élők aránya is az lenne, mint akkor volt.
A fajunk klímaváltozás okozása tehát elsősorban a tízszeresére felgyorsult szaporodásunkból, és annak a kontraszelekciójából származik. Az emberiség gazdag ötöde azért okoz kevesebb levegőkárosodást, mint 350 évvel ezelőtt, mert többet áldoz a természetvédelemre. A Temze és a Rajna vize, London és a Ruhr- vidék levegője tisztább, mint háromszáz éve volt. Tegyük hozzá, hogy a városi lakosság várható életkora is megtízszereződött.
Azt sem tudatosítjuk, hogy az elmúlt háromszáz év fejlődése elsősorban a négy évszakos övezetben történt, ahol a lakosság többségének évente négyszer kellett az eltérő éghajlathoz igazodni.
Ha mérleget készítenénk arról, hogy mennyi előny és mennyi hátrány származik a felmelegedésből, kiderülne, hogy az egyenleg pozitív. A tudósok a század végére négy Celsius fokkal magasabb átlagos hőmérséklettel számolnak. Ez jelentősen megnövelné a növényzet növekedését, azaz több táplálékot, és több széndioxid felvételt jelentene, tehát lényegesen megnövekedni fog földünk eltartó képessége. Azt csak sejtem, hogy az északi sarkkör térségben, mindenekelőtt Szibériában és Kanadában az erők fáinak éves növekedése lényegesen gyorsabb lenne, óriási térségben válna lehetővé a gabonatermelés is. Ezért szeretnék látni olyan táblázatot, ami megmutatja, hogy mekkora átlaghőmérséklet alatt mekkora a növények éves növekedése. Ebből kiderülne, hogy milyen pozitív hatása várható az átlaghőmérséklet emelkedésének.
Az ember a klímához igazodó lényből a klímát is alakítani képes lénnyé emelkedett. Ha igaz az, hogy minden biológiai lény, az ember is, csak a változó környezetben fejlődik, akkor gyorsabb minőségi változásnak, fejlődésnek lettünk a tárgyai. Eddig abban emelkedtünk ki az élőlények közül, hogy a környezetünk változásához a legjobban tudtunk igazodni, mára olyan fajjá lettünk, ami maga is változtatja a környezetét, ezzel gyorsítja fejlődését.
A jégkorszak megszűnését okozó felmelegedésnek még csak a passzív élvezői voltunk. Ennek köszönhetjük, hogy a biológiai fejlődésben nagyon rövid időnek számító mintegy 6-8 ezer év alatt százszorosára nőtt a létszámunk, és minden tekintetben minden fajnál fejlettebbek lettünk. Nem tudatosítjuk, hogy minden fizikai adottságunk kezdetben gyenge volt. A fizikai erőnk, a távolságlegyőző képességünk, a látásunk, a hallásunk, a szaglásunk viszonylag gyenge volt. Egyetlen előnnyel jelentünk meg a fajfejlődés élén, hogy az agyunk fejlettsége jelentős biológiai ugrást jelentett.
Azt is a fejlett agyunknak köszönhetjük, hogy az első két végtagunkat nem járásra, hanem agyunk elvárásainak teljesítésére használjuk. Hiába lett volna fejlett az agyunk, azzal nem sokra mehettünk volna, ha a két mellső végtagunkat Járásra használjuk. Minden szerszámunkat, alkotásunkat ugyan a fejlett agyunk találta ki, de elkészíteni és használni csak a kezeinknek köszönhetően tudjuk.
De hasonló volt a helyzet a beszédkészségünk esetben is. A hangszálaink elképesztő széleskörű használatot is annak köszönhetjük, hogy egymás között az agyunknak sok közölni valója volt. Az utóbbi száz évben a kommunikációs képességünk milliószorosra ugrott, mert az agyunk megoldotta nemcsak a leírt, de a hangszálakkal történő kommunikáció távolságot nem ismerő képességét.
A tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően elképesztően rövid idő alatt minden tekintetben megelőztük minden biológiai lény képességét. Ebben a tekintetben néhány száz év alatt többet értünk el, mint a biológiai fejlődés sok százmillió év alatt összesen. Ráadásul a fejlődés olyan sebességgel gyorsul, hogy számos vívmány néhány év alatt úgy elavul, hogy le kell cserélni.
Az eredendő bűn megszűnt
A zsidó vallás az eredendő bűntől megszabadító Megváltó, a Messiás eljövetelében hitt. Azt ugyan nem érthette meg, hogy minek kell megváltozni ahhoz, hogy a tudásvágyunk újra szabadon érvényesülhessen.
A kereszténység azzal újított, hogy meghirdette a Megváltó eljövetelét, de azt nem tisztázta, hogy Krisztus megváltása milyen okokat szüntetett meg, és milyen új feltételeket teremtett annak érdekében, hogy a tudásvágy, a jövőnk alakító képessége szabad utat kapjon. Nem is tehette ezt, mert Krisztus idejében még nem történt az emberi faj életében semmi annak érdekében, hogy a tudásvágyat ne kelljen üldözni. Nem Krisztus idejében, de még kétezer évet kellett várni arra, hogy az emberiség ötöde elérte azt, hogy nem népesedik túl. A tudásvágyat ugyanis addig kell üldözni a társadalom érdekében, amíg túlnépesedés történik.
A tudományos és technikai forradalom a 20. század második felében a puritán népek élcsapatában, az emberiség puritán ötödében, létrehozta a megváltás feltételét, spontán, minden erőszak alkalmazása nélkül leállt a túlnépesedés.
Hol áll le a túlnépesedés?
1.  Ahol megoldott a fogamzásmentes szexuális élet. Csak annyi születés történik, amennyit a szülők akarnak.
2.  Ahol az egy lakosra jutó jövedelem túllépi a 30 ezer dollár/főt. Ezen belül a társadalom szinte minden polgára számára megélhetést biztosít.
3.  Az iskolázottság meghaladja a 12 évet. A társadalom elsődleges célja a minél képzettebb nemzedék felnevelése.
Ez a három feltétel a 20. század végére a Nyugat, és a Távol-Kelet puritán népeinél létre is jött. Mivel csak a puritán népek voltak képesek létrehozni azokat a feltételeket, amik mellett spontán létrejönnek az össznépi társadalmak, amikben a tudásvágy nem bűn, hanem erény, a megváltás feltételnek kell tekinteni a lakosság puritanizmusát is.
Ezt jó száz éve először Max Weber, német politológus ismerte fel. Ő mondta ki először, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan követelményeket állított a társadalom elé, amiknek csak a protestáns, értsd, puritán népek képesek minden más kultúránál hatékonyabban működtetni. Az óta kiderült, hogy a távol-keleti népek még a protestáns keresztényeknél is puritánabbak, ezért sikeresebbek.
A 20. század a már gazdag, puritán népek számára elhozta a megváltást.

1990-ben Kína erőszakkal bevezette a népe számára megváltást jelentő előfeltételeket. Erőszakkal korlátozta a születések számát, és piacosította a gazdaságát. Ezzel gyakorlatilag szinte minden puritán nép, az emberiség kétötöde megszabadult, illetve megszabadította magát a tudásvágy megkerülhetetlen üldözésétől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése