Mi lenne, ha finnek volnánk

Kopátsy Sándor                  EH                  2017 01 12

Mi lenne, ha finnek volnánk

Finnország száz éve még a cári Oroszország legszegényebb nagyhercegsége volt. Jelenleg fejlettebb nemcsak azoknál, amelyek a száz éve a legfejlettebbek voltak, de az Egyesült Államoknál is, amelyik ma a világtörténelem legnagyobb szuperhatalma. Ráadásul abban is egyedül álló, hogy azok között, az országok között, amelyikeket Jaltában a Szovjetunió befolyása alá soroltak. A volt csatlós államok történészeinek, politikusainak még eszébe sem jutott, hogy volt egy csatlós ország, aki úgy viselte el a Szovjetunióval való kényszerű barátságot, hogy ma kétszer, ötször nagyobb az egy lakosra jutó jövedelme, mint a többi csatlósnak. Történhetett ez annak ellenére, hogy az egyetlen olyan ország volt, amelyik a második világháború előtt háborúban áll szembe a Szovjetunióval.

Finnország a világ országai között pedig az ötödik helyen áll az egy lakosra jutó jövedelmével, a Nyugaton pedig első az oktatási rendszerében. Ezért aztán joggal lehet várni, hogy előkelő helye nem romlik, inkább javulni fog.

Jaltában a Szovjetunió befolyása alá rendelt országok között Finnország volt az egyetlen, ahol a választók nagy többségével választott polgári kormány tudomásul vette, hogy a mozgásszabadsága csak azt engedi meg, amit Moszkva is tudomásul vesz. A többi csatklós sorsra ítélt ország demokratikusan olyan kormányt választott, amelyik legfeljebb időlegesnek tekintette a Jaltai Szerződést, és alig várta a demokráciákkal közös táborba kerülést. Ezekben az országokban a Szovjetunió elvárásaihoz való igazodást csak a szavazatok ötödét, vagy még kevesebb hányadát elnyerő kommunista pártok vették tudomásul. A Szovjetunió tehát kényetlen volt egy kisebbségi támogatottságot élvező párt hatalmának biztosítására támaszkodni. Ezek pedig látva saját erejük gyengeségét, a bolsevik rendszert is túlteljesítették.

Ideje volna a magyar politikusoknak és történészeknek tudomásul venni, hogy nálunk a Rákosi rendszer deformációja a hatalom gyengeségének a megnyilvánulása volt. A finn kormány azért követhetett reálpolitikát, mert a kormány mögött a választók nagy többsége állt. Nem volt ilyen másik kormány a csatlósok között.

Legalább tanítani kellene, hogyan viselkedett kezdettől fogva a finn kormány. Az államelnökük, Kekkonen megjelent Sztálinnál, és megkérdezte, mint vár el Finnországtól. Sztálin közölte, hogy két elvárása van. Finnország nem csatlakozhat a nyugati demokráciákhoz, és biztosítani kell a Finn Kommunista párt működését. Ezt az elvárást minden finn kormány teljesítette. Ezért ott végig a választásokon győztes párt, illetve pártok alakíthattak kormányt. Kommunista kormány soha nem volt. Ráadásul Finnország nagyon hatékony külkereskedelmet folytathatott a szocialista táboron belül is. Ennek lett a következménye, hogy Finnország a skandináv országok színvonalára emelkedhetett, és ott is maradhatott.

Azt ugyan nem állíthatom, hogy hasonló politika, hasonló eredménnyel járt volna más országokban is, de azt állíthatom, hogy jelentősen eredményesebben állhattak volna a rendszerváltás idején.

Ezt mindennél jobban bizonyította az 56-os forradalmat követő magyar politika, a Kádár rendszer. Azért lehettünk a legvidámabb barakk, mert nem léptük túl a Szovjetunió türelmi határát, de piacosítottuk a gazdaságot, a Szovjetunióban hagytuk, illetve félreállítottuk a hatalom csúcsától a kemény sztálinistákat.

Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy Finnország már a reformáció idején is jelesre vizsgázott. A 16. században olyan törvényt hozott, ami szerint választási foga csak az írni, olvasni képes lakosoknak lehet. Nálunk akkor még nemcsak a nemesek, de a földesurak többsége is analfabéta volt.

A finnek a 20. században is bevezettek valamit. A 30-as években törvényt hoztak arról, hogy az újszülöttek fizikai adatait rögzíteni, és ötévenként a teljesítményüket mérni kell. Ez máig is folyik. Kiderült, hogy a magzati kihordás eredményessége fontos szerepet játszik az élet során. 1987-ben egy nagy jelentés zárta le az első 50 évet. Kiderült, hogy a legjobban kihordott újszülöttek az alsó tizednél négy évvel tovább járnak iskolába, és háromszor annyi adót fizetnek. A magzati kihordás minősége tehát jobban hat a következő generáció teljesítményére, mint a politikai és oktatási felépítmény minősége. Ez sem jelenti azt, hogy a koraszülöttek megmentése érdekében nem érdemes áldozatokat hozni, csak azt, hogy még ennél is sokkal fontosabb volna a legjobban kihordott magzatok után az anyákat jutalmazni. Az pedig hiba, hogy a koraszülöttek megmentésére százszor akkora áldozatot vállal a társadalom, mint ez eredményes kihordás jutalmazására. Ismereteim szerint, a finn példát egyetlen más ország nem követte.

Az pedig nem rég derül ki, hogy a várható szellemi teljesítmény elsősorban a négyéves korig felszedett szókincs nagyságától függ.

Az oktatás egyre fontosabb szerepét ugyan nem vonja kétségbe senki, de azt a pedagógia nem hajlandó tudomásul venni, hogy a szellemi kapacitásunk nagysága a fogamzástól számított első öt éven múlik.

Nagyon egyszerűen hangzik, mégsem hallja meg senki.