2017. február 23., csütörtök

Az Egyesült Államok és a két szomszédja

Kopátsy Sándor                 EF                   2017 02 17

Az Egyesült Államok és a két szomszédja

Észak-Amerika kétszer nagyobb, mint Európa, ötször nagyobb, mint Nyugat-Európa mégis csupán három állam van a területén. A társadalom fejlettsége közti különbségek mégis közel azonosak. A latin-amerikai Mexikó elmaradottabb, mint Görögország, de megelőzi Ukrajnát. A két puritán, angolszász ország társadalmi és gazdasági fejlettsége pedig csak a skandinávokhoz hasonlítható. Most, hogy elém került a három észak-amerikai ország munkaügyi statisztikája, ami egyértelművé teszi, hogy a különbözőket nem lehet egységesíteni. Ez felveti az Európai Unió tragédiáját, a százszor tarkább Európa nyugati felét képtelenség egyesíteni. Európát nem lehet, nem szabad valamiféle homogén közösségnek tekinteni. Európa vallási tekinteten sem lehetett egység. Semmi alapja nincs annak, hogy Európa kereszténységét egységesnek tekintik annak alapján, hogy mindegyik kereszténység Krisztust tartja vallása alapítójának.
Az európai kereszténység kialakulása idején már politikailag sem lehetett a Római Birodalmat Európának tekinteni. Az Európára szabott kereszténység lényegében Szent Pál műve, amit ő nem Európára, hanem annak csak római, mediterrán tizedére és főleg a közel-keleti részére tette alkalmassá. A kereszténységet államvallássá azonban fél évezreddel később a Konstantinápolyban székelő császár tette.
Róma csak akkor lett az európai keresztényég egyik fővárosa, amikor az ezred végén minőség különbség jött létre a családforma tekintetében. Európa keleti fele nagycsaládos, a nyugati pedig kiscsaládossá alakult át. Az ebből fakadó egyházszakadást máig a teológiai tételek és a nyelvhasználatuk különbségével magyarázzák, pedig a jelentősen eltérő vallásigényük az eltérő családformájukból fakadt. Nem valljuk be, hogy a két családforma jelentősen eltérő vallásigényt támaszt.
Európa nyugati fele csak az első ezredforduló körül lett a középkori agrártechnikai forradalom hatására lett kiscsaládos kultúrájú. Ez is csak egy fél ezredig tartott, amikor Nyugat-Európa északi fele nagykorúvá vált. A római katolikus vallást Európa puritán népei puritánná reformálták. A reformációval a nyugat-európai kereszténység kettévált. A pogány korukban is puritán angolszászok, germánok és skandinávok a saját puritán kultúrájukhoz igazították a latin népekre szabott kereszténységet. Ezzel az európai kereszténység három részre szakadt.
A nagycsaládos Kelet-Európa és a Balkán ortodox népei ortodox keresztények maradtak.
A kiscsaládos, latinok megőrizték a rájuk szabott kereszténységüket.
A kiscsaládos puritánok pedig kialakították a puritánabb kereszténységet.
Az eleve háromkultúrájú Európa kereszténysége három eltérő kereszténységgé szakadt. Tehát Európát nem a kereszténység teszi egységessé, hanem a kereszténység is hozzá igazodott a három kultúrához. Európa egységgé építése a történelme során soha nem sikerült, mert a három kultúrája között áthidalhatatlanok a különbségek. A latin és a puritán népek a gyarmatosításban együtt munkálkodtak, de az iparosításban nyilvánvalóvá váltak a különbségek. A latin népek a kereskedésben még egyenrangúak voltak, az iparosításban azonban egyre nagyobb lett a különbség a puritánok rovására.
A 20. század két világháborúja ugyan a nyugat-európai gyarmattartók közti újraelosztásért folyt, de az eredményei egyértelműen azt bizonyították, hogy a gyarmattartók együtt sem szuperhatalmak. A második világháború után megszűntek a gyarmatok és az Egyesült Államok lett az egyértelmű szuperhatalom, a volt gyarmattartók, imperialisták csak annak a védelmére szorultak lettek. Ez annak volt köszönhető, hogy ikerült az Egyesült Államoknak az imperialistává vált Szovjetuniót belehajszolni egy számára meg nem nyerhető fegyverkezési versenybe, ami számára eleve nem lehetett megnyerni, de végül a szétesését okozta. Ezzel megszűnt a Szovjetunió hadseregétől való félelem.
Ebben a helyzetben találta ki a Német Szövetségi Köztáraság kancellárja, Adenauer és Franciaország köztársasági elnöke, De Gaulle, hogy maguk alá gyűrik az egyesült Európát, és ezzel a demokráciák egyik szuperhatalmává válhatnak. Mindketten alapvetően tévedtek.
Európa egységesen gyengébb, mint szuverén államokra osztva.
Azt már említettem, hogy Európa kereszténysége sem közös, hanem a három keresztény kultúra egymást öldöklő volt.
Az új amerikai elnök a mexikói határon még a magas kerítést is magasítani, őrzését szigorítani akarja. Ugyanakkor a hasonló fejlettségű Kanadával szó sincs kerítésről. A két puritán és fejlett ország közös vezetés nélkül is együttműködik, a gazdag és puritán valamint a szegény és latin között pedig a már megépített kerítés sem elég magas. Vagyis Észak-Amerikában spontán megvalósul az, aminek az ellenkezőjét akarja a német-francia vezetés az Európai Unióban kierőltetni.
A munkaerő ára 1996-ban Mexikóban 4 dollár volt, ami máig 7 dollárra, 3 dollárral emelkedett. Ezzel szemben az Egyesült Államokban az emelkedés 22-ről 38-ra, vagyis 16 dollárral növekedett. Ez önmagában indokolja a kerítés korábbinál magasabbra emelését. Kanadában ez idő alatt a különbség 4 dollár körül ingadozott. Ennél sokkal nagyobb különbségek vannak az Egyesült Államok 50 állama között, mégsem kell sehol kerítést építeni. Ennek ellenére azt tudomásul kellene venni, hogy az Egyesült Államok sokkal fejlettebb társadalom lenne, ha nem volna olyan jelentős súlya a feketéknek és az első három generációs a latin-amerikai etnikuma. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok készíti a demokráciák között a legszélesebb etnikumokra bontott adatokat. Ezekből pedig nyilvánvalóan leszűrhető, hogy e két etnikum nélkül a legfejlettebb társadalom volna. Az mégsem vitatható, hogy a négy befogadó, alulnépesedett óceánokon túli angolszász ország között csak a negyedik. A vegyes etnikumú országok azért maradnak le, mert minden etnikumnak más felépítményre volna szüksége. Ezt két adat bizonyítja.
A vegyes etnikumú országok az egy főre jutó jövedelemben, vagyonban sokkal jobban állnak, mint a foglalkoztatásban és az oktatásban. Ez azt bizonyítja, hogy minden kultúrának és minden fejletségi szinten más foglalkoztatási és oktatási feltételekre lenne szüksége.
Ezért hangsúlyoztam az EU kritikáim során, hogy a négy óceánokon túli angolszász ország alkalmasabb lenne a közössége, még a közös valutája is, mert mind a négy puritán, az állam nyelve angol és a fejletségi szintjük is azonos. Ezzel szemben az EU 27 tagországának közös felépítménye, és ezen belül tucatnyinak közös valutája közgazdasági abszurdum.
Ahogy abszurdum volna Amerikában a fejlett angolszászok és a lemaradó latinok közössége.
Ez különösen érzékenyen jelentkezik a közép-európai országok cigányságának kezelésében. A cigányság nem felzárkózik, hanem lemarad, mert a liberális politika úgy kezeli őket, mint az államalkotóval azonos etnikumot.
A magyarországi cigányság kezelésén tudom az állításomat bizonyítani.
A Horthy rendszer úgy kezelte a cigányságot, mintha még állampolgárok sem volnának. Nem volt állampolgári joguk. Nem jártak iskolába, nem voltak bevonva a munkamegosztásba.
A bolsevik rendszerben egyenrangú állampolgárok voltak. Ez mégsem okozott problémát, mert a mesterségesen felnövelt növekedés, a kívánatosnál is nagyobb keretet teremtett a munkaerőpiacon. A kielégíthetetlen kereslet azonban a bérek fedezhetetlen növekedését okozta volna. Ez ellen működött az átlagbér szabályozása. Ez pedig az átlag alatti munkaerőnek teremtett megkülönböztetett keresletet. A jó munkaerőt csak akkor lehetett megfizetni, ha 2-3 olcsó munkást is alkalmaznak, ezzel a cigányok számára mesterséges keresletet teremtettek. Ezt fokozta a munkanélküliek társadalmi üldözése. A rendőrségnek eleve gyanús volt, akinek nem volt munkája. Leértékelő fogalommá vált a TMK vagyis társadalmi munkakerülő. A végeredmény a cigányság átlagos szintű foglalkoztatása volt.
A rendszerváltás után azonban a liberális politika vészesen lecsökkentette a foglalkoztatási szintet, és olyan foglalkoztatási feltételeket teremtett, amibe a cigányság szinte teljesen kiszorult a munkaerő piacáról. A foglakozatás szintje ugyan javul, de még mindig viszonylag alacsony, ezen belül a cigányságé katasztrofális, afrikai szintű, kivételnek számít a munkaviszonyban dolgozó cigány. A csökkenő munkanélküliség azt jelenti, hogy a munkaerő felső kétharmadában munkaerőhiány van, de a cigányság foglalkoztatása változatlanul katasztrofális szinten ragadt. Ezért javasoltam a cigányok számára olyan foglalkoztatási feltételeket, amik mellett a cigányság foglalkoztatási szintje megközelíti a nem cigányokét. Például ne legyen a bérük után járulék, nem havonta, hetente kapják a fizetést, ne lehessen megtámadni a felmondásukat.
Gyerekkoromban a tisztviselők havi, a munkások heti, a cigányok alkalmi munkát lerendező fizetést kaptak. Mert a munkaadók természetesnek vették, hogy a tisztviselők a munkaadójukhoz és faladatukhoz elkötelezettek voltak, a rendszeres munkára nem számíthatók pedig csak a feladat elvégzésére vállalkoznak. A bolsevik rendszer hamar bevezette a fél-, utána a havi fizetést minden munkavállaló esetében. Szinte a munkaadó örült, hogy minél jobban magához köti a munkavállalót. Ez spontán történt, nem kellett elmélkedni felette. A liberális rendszerváltás alulfoglalkoztatást teremtett, méghozzá olyant, hogy azok foglalkoztatása csökkent tragikus mértéken, akik a legkevésbé hosszabb távra beosztók. Még a munkanélküli segélyt is havonta osztják. Ennek aztán az lett következménye, hogy az áruházak csúcsforgalma akkor van, amikor a munkanélküli segélyt és a családi pótlékot kapják. Az illetékesek csak azt látják, hogyan egyszerűbb a kifizetés bonyolítása, azt nem, amit a közvélemény és a tapasztalat.
Közgazdász pályám elején felfigyeltem egy ritkán hangsúlyozott, de soha figyelembe nem vett tényre, hogy a különböző etnikumoknak, a különböző képzettségűeknek mekkora a beosztási idejük hossza. A járandóságot ehhez kellene igazítani.
Hatvanöt éve olvastam Rácz Jenő és Bródy András könyvét, ami bemutatta, hogy a kultúrák jövedelme és vagyona közti arány állandó. Tehát minden kultúrára jellemző a megtakarítási hajlandósága. Jelenleg az Egyesült Államokban a távol-keleti, azaz a konfuciánus kultúrájú emberek vagyona az éves jövedelmük négyszerese, a protestánsoké háromszoros, a latinoké kétszeres, a feketéké egyszeres alatt van. Ezek a mutatók csak a fizikai vagyont veszik figyelembe, ha a szellemi vagyont is hozzá adnák, még nagyobbak lennének a különbségek. Sajnos az iskolázottság etnikumok közti megoszlásáról nincsenek adataim, mert ez szinte titok. Jellemző módon, azt a Horthy rendszerben mérték, ha nem is etnikai, de vallási megosztásban. Máig emlékszem, hogy az iskolázottságban magasan az izraeliták vezettek, a lutheránusok is jelentősen megelőzték az országos átlagot. A reformátusok és a katolikusok kicsivel az átlag alatt. A keresztények között a görög keletiek voltak alul, és a cigányok között ritkaság volt az írástudó. A mai helyzetet csak sejteni tudom. Az izraeliták fölénye ugyan megmaradt, de a fölényük mértéke csökkent. A lutheránusok fölénye a kitelepítések után csökkent. A cigányság iskolázottsága ugyan javult, de érdemben afrikai szinten maradt. Az a szomorú, hogy ez a téma ma még sokkal indokoltabb volna, mert a közvéleményt jobban érdekelné, de titokban tartjuk.
Ez a betegség azonban nemcsak magyar, hanem az ez Európai Unió egészében így van. Európa egységéről beszélünk, pedig Európa a legkisebb, de a legszínesebb kontinens, amit erőnek erejével homogénné akarunk deformálni.

Az alig párszáz éves amerikai államok tudják.


Ennek az írásnak az volt a célja, hogy rámutassak, az amerikai államok nem akarnak közös unióba szerveződni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése