Az állam legyen homogén

Kopátsy Sándor                  EE                  2017 02 08

Az állam legyen homogén

Középiskolás koromban felismertem, hogy a magyar nép viszonylag tragikus sorsa, a nyugathoz való felzárkózásának kudarca abból fakadt, hogy a Kárpát Medence nagy volt neki ahhoz, hogy belakhassa, hogy a gazdaságföldrajzi egység etnikai egység is lehessen. Ezért kerültem a nagyon kevesek közé, akik Trianonban nemcsak a középhatalmú státuszunk megszűntetését, nemzeti tragédiát látták, hanem annak a megvalósulását, hogy végre nemzeti állam lettünk. Ebben a felismerésemben nemcsak az befolyásolt, hogy a Trianon miatti kesergés elnyomott, háttérbe szorított minden száz éve már aktuális társadalmi reformot, hanem az is, hogy felmértem, mi lenne a sorsunk, ha megmarad a történelmi ország egésze. Ezt a kalkulációt az óta felkészültebben is többször elvégeztem, és csak megerősödött a nézetem, hogy rettenetes sors várt volna ránk, ha a történelmi országunk megmarad. Ez a véleményem akkor vált bizonyíthatóvá, amikor viszonylag békésen szétvált a csehek és szlovákok közös országa, és borzalmas testvérharcban szétesett Jugoszlávia. Ekkor már naivul azt hittem, hogy végre, ha a magyar politikai nem is, de a történészek bevallják, Trianonnak köszönhetően kerültük el azt, ami a századvégén Jugoszláviában történt.

Végül a Szovjetunió szétesését követő tények arról győztek meg, hogy ebben is a magukra maradt oroszok, és a balti államok jártak a legjobban. Ezt sem írta még le senki, hogy az oroszok legközelebbi rokonai, ukránok és a fehéroroszok önállóan szegényebbek lettek, mint voltak az orosz elnyomás alatt. Az oroszok pedig a saját országukban, a visszahúzóktól megszabadulva jobban élhetnek, mint amikor a világ legnagyobb országa, és katonai szuperhatalom voltak. Természetesen ez csak akkor igaz, ha az országok és népek társadalmi fejlettségét nem a nagyágukkal, nem a katonai erejükkel, hanem az egy lakosra jutó jövedelemmel, vagyonnal, a várható életkorral és az iskolázottsággal mérjük.

Nyolcvan éve hiányolom az olyan statisztikát, ami megmutatta volna, hogyan alakultak a fenti mutatók az elszakított országrészekben és a megmaradt országban. Ezt azért sajnálom, mert tisztábban látnánk, hogy mennyivel szegényebb lenne a mai országunk lakossága, ha megmarad a történelmi országunk. A 63 megye jobboldali mozgalomnak betenne ez, ha látnák, mennyivel alacsonyabb ma is a 63 megye lakosságának az életszínvonala, mint a jelenlegi 21 megyében élőké.

A még nagyobb leckét aztán Olaszországban tanulhattam meg. Ott ugyanis azt kellett látnom, hogy még az sem elég, ha az ország lakossága egy etnikumú, és egy nyelven beszél. Olaszországot mindenki egy etnikumú, egy nyelvű országnak tartja, az észak-olaszokon kívül senkinek sem jut eszébe, hogy az Alpok alján élő olaszok akár svájciak, vagy osztrákok is lehetnének, hiszen azokkal azonos módon élnek és viselkednek. Ezzel szemben az ország déli felén olyan az élet, mint Görögországban, vagy Andalúziában. Ez a kulturális és gazdasági szakadék egyre nő annak ellenére, hogy az ország északi fele és az EU óriási összegekkel támogatja a déliek felzárkóztatását.

Olaszországban megtanultam, hogy az ország északi és déli felén élőknek ugyan közös a nyelvük, de nagyon eltérő a viselkedési kultúrájuk, a jövedelmük, ezért azokat nem lehet azonos alkotmányos és törvényes feltételek között boldogítani. Torinóban azért panaszkodnak, hogy csak az arra eleve alkalmatlanok mennek el rendőrnek, Messinában pedig azért, hogy az is szívesen meg rendőrnek, akire másutt volna szükség. Ez az anomália szinte minden szakmában jelen van, abból fakad, hogy az állami alkalmazottaknak a fizetése egységes.

Az egységes felépítmény csak ott működhet hatékonyan, ahol közös a kultúra, a jövedelem és az iskolázottság. Ez a felismerésem az óta iránytűm. Csak olyan népek számára előnyös a közös állami felépítmény, amelyek kultúrája, jövedelme és iskolázottsága közel azonos. Ennek az iránytűmnek köszönhetem, hogy az Európai Uniót eleve kudarcra ítéltnek tekintettem. A tagállamok között olyan nagyok a kulturális és a gazdasági különbségek, hogy szuverén államokként jobban élnének, mint a puritán németekre szabott kényszerzubbonyban. A vámunió is csak addig lehet hatékony, amíg a tagállamok gazdasági szuverenitása érintetlen marad. Ugyanis minden kultúrának és azok minden fejlettségi fokon, más szinten kell tartani a valutájukat. Közös valutájuk csak azonos kultúrájú, azonos fejlettségű szintű országoknak lehet, de még ehhez is hozzá kell tenni, hogy a külső adóságuk mértéke is hasonló legyen.

A magyar cigányság kezelése.

Azt, hogy az országon belül hogyan kell kezelni a nagyon elmaradt etnikumokat, a magyar cigányság tragikus sorsán tanultam meg. Korábban az egységes Olaszország példájával azt illusztráltam, hogy az északi és a déli olaszok között olyan nagy a kulturális és gazdasági különbség, hogy egységes szabályozásuk mindkét fél számára kártékony. A magyar cigányok és nem cigányok között talán még ennél is nagyobb a különbség. Ezt a kormányaink is jól látják, ezért kezelik politikai bűnnek e tények feltárását. Elég volna egy olyan felmérés, mekkora nálunk a nem cigányok és cigányok közti különbség az egy lakosra jutó jövedelemben, vagyonban, a foglalkoztatási rátában, a várható életkorban és az iskolázottságban. Ezeket az adatokat a magyar közvélemény még a tényeknél is tragikusabbnak látja, a kormány pedig szégyelli, és ezért szigorúan titokban tartja. Véleményem szerint a magyar cigányság életszínvonala, vagyona, várható életkora, iskolázottsága legfeljebb valamelyik Szahara alatti afrikai országéhoz hasonlítható. Ugyanakkor velük szemben is ugyanazok a foglalkoztatási, oktatási feltételek érvényesek, mint a nem cigányok esetében. Aztán csodálkozunk, hogy a munkaadóknak drága a cigány munkaerő, mert ugyanakkora a bérjárulékuk, ugyanolyan szigorúak a felmondási feltételek. Ezért van a cigányság többsége munkanélküliségre, segélyből való élésre kárhoztatva. Egyszerű volna a cigányok foglalkoztatását megoldani azzal, hogy számukra olyanok legyenek a foglalkoztatási feltételek, ami mellett a foglakoztatási rátájuk hasonló lesz a nem cigányokéval. A politika büszkén vallja, hogy a cigányok nincsenek hátrányosan megkülönböztetve azzal, hogy rájuk más foglalkoztatási feltételek vonatkoznak. Nem teszik hozzá, hogy ennek az egyenlőségnek az a következménye, hogy a cigányság kétharmada ki van rekesztve a munkából való megélés lehetőségéből.

A jó foglalkoztatási politikának még ennél is messzebb kellene menni, mert minél gyengébb minőségű a munkaerő, annál nagyobb társadalmi kárt okoz a tartós munkanélkülisége. A jelenlegi helyzet már ott tart, hogy a társadalom jól járna akkor is, ha az alkalmazott cigányok bérét az állam fizetné.

Az Egyesült Államok hátránya.

Mivel a történelemben még nem volt példa arra, hogy egyetlen olyan szuperhatalom legyen a világon, amelyik a világ minden részében a kiemelkedően legnagyobb hatalom a világgazdaságban, a katonai erejében, a tudományok élvonalában. Erről a hatalomról kiderül, hogy a társadalmi fejlettsége csak a tízedik.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a társadalmi fejlettség mérésében az ENSZ jár elől. A tagállamait, kivéve a városállamokat, három mutató, az egy lakosra jutó jövedelem a belső vásárlási áron, a várható életkor, és az iskolázottság szintje alapján rangsorolja. Ennek alapján az első tíz ország sorendje: Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Új-Zéland, Finnország, Ausztrália, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. Ebben a rangsorban csak azt találtam meglepőnek, hogy az Egyesült Államokat kilenc ország megelőzi, köztük a három másik óceánokon túli angolszász ország is. Erre kerestem a magyarázatot.

Nagyon lerövidítve: Az, hogy a skandinávok és a svájciak fejlettebbek nem lepett meg. Ezek a kis országok minden tekintetben homogének. Aztán rájöttem, hogy a három volt angol gyarmat is miért előzi meg az Egyesült Államok. Azért, mert azok kevesebb lemaradó etnikummal rendelkeznek. Ha az Egyesült Államokban is csak annyi latin-amerikai és afrikai fekete volna, az lenne a másik három előtt. Kanada pedig azért az első, mert az éghajlata hideg, nem mentek oda a latin-amerikaiak és nem volt jelentős néger rabszolgaságuk.

Mivel az Egyesült Államokban arról is van statisztika, hogy az ENSZ négy mutatójával hogyan állnak a protestáns európaiak, a latinok, az afrikaiak és a kelet-ázsiaiak. Ebből kiderült, hogy a négyükből az első az Egyesült Államok, ha ott is a másik hároméhoz hasonló volna a latinok és a fekték aránya.

A félreértések elkerülése végett, nem fajok, hanem kultúrák között vannak a nagy teljesítmény különbségek. Ezt a tény először Max Weber ismerte fel, de ő még nem kulturális, hanem vallási különbséget mondott. A protestáns keresztény népek minden más vallásúknál hatékonyabban működtetik a jelenkori társadalmakat. Szerinte az angolszászok, a germánok és a skandinávok azért puritánok, mert puritán kereszténységük. Nem vette tudomásul, hogy ez a három etnikum, előbb volt puritán, minthogy protestáns keresztény lett. A germánok jelentős hányada ugyan katolikus maradt, de puritán módon él.

Weber felismerésének módosítását aztán az hozta, hogy kiderült, a távol-keleti konfuciánus népek puritánabbak, mint a nyugati protestánsok, és ráadásul még egyszer annyian vannak. Ezért Weber zseniális felismerése módosul: A puritán népek annál sikeresebbek, minél puritánabbak. Európában a skandinávok a leginkább puritánok, ezért járnak az élen. A konfuciánusok pedig még a skandinávokat is megelőzik, ezért aztán náluk is eredményesebbek.

Miért előny a társadalom homogenitása.

A történelmi materializmus, vagyis a társadalomtudomány alapköve, hogy a társadalom felépítményét az alépítménye határozza meg. Azaz a társadalom optimális felépítménye akartunktól független, azt az alépítménye determinálja. Aki ezt tudomásul veszi, az nem lehet forradalmár. Ebből azonban az is követezik, hogy csak a homogén társadalomnak lehet jó a felépítménye. Homogén felépítmény csak a homogén alépítményre épülhet. Ezt értelmezve az Egyesült Államokra, ahol a lakosság nagy többsége három kultúrára oszlik, a protestáns puritánokra, a latin népekre és az afrikaiakra. Ez a három kultúra nagyon eltérő felépítményt igényel, amire az ország egységes felépítménye csak kisebb hatékonyságú kompromisszum lehet.

A kisebb államok fölénye.

Sokáig kerestem a kis államok sikereinek okát. Ma már egyértelmű a számomra. A városállamokat a nagyobb társadalmi homogenitás jellemezte. Nem voltak visszahúzó, elmaradott területei. Ez különösen jellemző volt a kicsi vízgyűjtő területekre tagolt Európában. Európának egyetlen nagy, ha nem is óriás folyója, a Duna volt, de az is nyugatról keletre folyt, a folyásával szemben alig volt hasznosítható. Márpedig a társadalmak történelme azt bizonyítja, hogy az utolsó évezred előtt, minden magas-kultúra a tengerbe ömlő lassú folyású folyamra épült. Az első nem folyamra épült magas-kultúra a nyugat-európai, a természetes csapadékra épülő volt. Ez aztán gyorsan megelőzte a folyamok vizével öntözött gabonát termelőket.

Az elmúlt hatezer év történelmét az alapozta meg, hogy a végkorszak végét okozó felmelegedés mintegy 70 méterrel felemelte a tengerszintet, ezzel visszaduzzasztotta Eurázsia és Észak-Afrika folyamait, több tízmillió négyzetkilométernyi területet gravitációsan öntözhetővé tett.

A magyar történészek sem hangsúlyozzák, hogy a gőzhajók és a vasút megjelenéséig számunkra volt az Atlanti Óceán, azaz Nyugat-Európa a legnehezebben, illetve a legdrágábban megközelíthető. Ezt ugyan a vasút és a gőzhajózás sem szüntette meg, de a nyugat-európai piacok mégis tizednyi idő alatt, és költséggel elérhetőkké váltak.

Amennyire hangsúlyozták a Kárpát Medence vízrajzi egységét, annyira elhallgatták, hogy a Kárpát Medence, a szállítási költségekkel mérve, a vasút előtt nyugat felé izolált teljesen volt. Ezt jól jellemezte a tény, hogy Budapest a Kárpát Medence ideális centrumában volt, de szállítási költséggel mérve, az Atlanti Óceántól a legtávolabbi főváros volt.

Azt, hogy a magyar történészek mennyire nem foglalkoztak azzal, hogy a gazdasági kooperáció szempontjából viszonylag izoláltak voltunk. Ezt számomra megvilágította a tény, hogy először az Oszmán Birodalom ismerte fel, hogy innen csak a lábon elhajtott vágóállat volt exportképes. Ez a felismerés tette számomra először érhetővé a magyar történelmet. A magyar nagybirtokos osztály először akkor lett gazdag, amikor a Szultán felismerte, hogy innen nyugati piacra csak az élőállat értékesíthető.

De az oszmán hódoltságnak ennél is sokkal fontosabb társadalmi következménye volt, hogy az élőállatok felvásárlását, polgárság hiányában csak az alföldi jobbágyokra lehetett bízni. Még egyetlen magyar történész sem vallotta be, hogy milyen szerepet játszott a magyar parasztság polgárosodásban az élőállatokkal kereskedő jobbágyság. Ezek lettek a történelmünkben az első magyar etnikumú polgárok. Ennek felismerését elsősorban Erdei Ferencnek köszönhettem. Pedig az 1847-es népszámlálás adatai már egyértelművé tették, hogy az első magyar etnikumú polgárok az Oszmán Hódoltságban élő magyar parasztpolgárok voltak. Erről, Erdeitől eltekintve, senki nem beszélt.

A magyar társdalom polgárhiányos volt.

A második világháború után a fiatal marxista történészek ismerték fel először, hogy Európában két államalkotó nép, a lengyel és a magyar sok úrral és kevés polgárral rendelkező volt. A nyugat-európai feudális társadalomban az uralkodó földbirtokos osztály, a nemesség nagyon keskeny, de gazdag réteg aránya 1 százalék volt. A lengyel és a magyar etnikumban a nemesek aránya azonban tízszer szélesebb, ezért a többsége szegény volt. Ezzel szemben a nyugat-európai feudális társadalomban hatszor több volt a polgár, mint a nemes, de etnikai tekintetben mind a földesurakkal, mind a néppel azonosak voltak. Franciaországban a lakosság óriási többsége francia volt, de ez vonatkozott a földesurakra és a polgárokra is.

Magyarországon a lakosság fele volt magyar, a nemeseknek viszont szinte csak magyarok voltak, az arányuk a magyar etnikum tizedét érte el. Ezzel szemben a lakosságunk alig egyetlen százaléka volt polgár, de ezek szint mind etnikailag idegenek voltak. Mint már említettem, az első magyar polgárok az Oszmán Hódoltság városainak módos parasztjai voltak. Ezek büszke polgárok voltak a városukban, de ki voltak zárva a nagypolitikából, amit az arisztokrácia uralt.

Ez volt jellemző ezer évig.

A magyar társadalom a kiegyezés után.

A vasúthálózat kiépülése felgyorsította a társadalom polgárságigényét. Erre a politikai hatalom birtokosai, az arisztokrácia nem is reagált, rangján alulinak érezte. A polgársághiányra szinte csak az eddig izolált zsidó etnikum reagált. Rávetette magát a kereskedelemre, majd az iparra. Bámulatos gyorsasággal gazdagodott. A magyar társadalmi fejlődés élcsapata lett. Az első világháború előtt a lakosság mintegy 6 százalékát tették ki. Nekik köszönhetően, szinte elértük a nyugati társadalmak polgárságának a szintjét. Ráadásul, ezek magyarok akartak lenni, magyarul beszéltek, nyugati szintre emelték a tudományok és művészetek rangját. Ha nem is az ország, de a főváros és néhány város megközelítette a nyugat-európai szintet.

A háborúvesztés megteremtette a polgári társadalommá való átalakulás feltételeit. A Trianoni Magyarország átalakulhatott volna tőkés osztálytársadalommá. E helyett előbb kelet-európai bolsevik, majd fél-feudális állam lett belőle. A többségben zsidó polgárság uralmát azonban nem fogadta el nemcsak az arisztokrácia és a nemesség szerepét tovább vivő úri középosztály, de a lakosság többsége sem. Így lettünk a zsidóságot kiszorító fél-feudális állam, amint a lakosság nagy többsége passzívan elfogadott. A magyar zsidóság nélkül a társadalmi modernizációhoz belső erő. Ezt sem valljuk be, elismerjük, hogy kegyetlenek voltunk a zsidósággal szemben, de azt nem valljuk be, hogy ezzel magunknak ártottunk a legtöbbet.

Ezt a társadalmi szákutcát ugyan szétverte a szovjet megszállás, megszabadított bennünket az urak uralmától, de olyan kelet-európai politikai diktatúrát vezetett be, amit a lakosság óriási többsége még a két háború közti fél-feudális rendszernél is rosszabbnak tartott.

A bolsevik megszállás azonban normális társadalmi struktúrát hozott létre. Az arisztokrácia és az úri középosztály uralmától ugyan nem kell félni, mert azok elfogytak. Az 2010-es választást példátlan fölénnyel megnyerő, és a közvélemény nagy többségét gondosan követő Fidesznek két oldalra oszlik meg az ellenzéke. Ezzel a katasztrofális politikai összeomlás veszélye megszűnt. Nem fogunk felzárkózni, de jobban lemaradni sem. Homogénebb társadalmú állam vagyunk, mint bármikor a történelmünk során. Ez ugyan nem sok, de nem is kevés.