2017. május 31., szerda

Európa elvesztette világgazdasági vezető szerepét

Kopátsy Sándor                 EG                   2017 05 20

Európa elvesztette világgazdasági vezető szerepét

1980-ban az EU tagállamok, Észak-Amerika egyenlő arányban világgazdaság kétharmadát adták. A Nemzetközi Valuta Alap szerint a részesedésük jelentősen a kétharmadról, a felére csökken. Keveset Észak Amerika súlya, sokat az EU országoké. A súlyuk csökkenését szinte Kína bámulatos növekedése, 2-ról 16 százaléka jelenti. A változást arra lehetne lerövidíteni, hogy az EU ez alatt a negyven év alatt elveszette súlyának a felét, azt szinte csak Kína nyerte el. Ráadásul, a következő hatvan évet is ez a tendencia fogja jellemezni.
Az időszámításunk első ezredfordulója előtti 5 ezer év alatt nem volt jelentős változás. Ezt a mintegy hatezer évben a világgazdaság megoszlásában nem történt jelentős változás. A világgazdaság 90 százalékát a Távol-Kelet, Dél-Ázsia és a Közel-Kelet adta. Az utóbbi bizonyos magyarázatra szorul, mert szinte az első évezred végéig a Földközi Tenger vízgyűjtő medencéje is a Közel-Kelethez tartozott. Európa addig nem volt kontinens. Az első európai hatalom a Frank Birodalom lett, és Európa területének nagy része magas-kultúra csak az első ezredforduló végén, az európai agrártechnikai forradalomnak, és a kiscsaládos nyugat-európai feudális társadalom kialakulásnak köszönhetően jött létre.
Ennek tudomásul vételéig még sokat kell várni, mivel mi, európaiak a történelmünket a görög kultúra megjelenésétől számoljuk. Egyszer mégis tudomásul kell majd venni, hogy a Földközi tenger vízgyűjtő térsége a Közel-Kelet szerves része volt. Ahogyan Egyiptom is az volt, sőt máig is az maradt. Már az a tény is azt mutatja, hogy a kontinensek logikája más, mint a kultúráké. A három nagy kontinens, Ázsia, Afrika és Amerika óriásiak, egységként kezelni őket eleve lehetetlen. Európa területe alig ötöde ezekének, amiket nem is lehet kulturális egységként kezelni. Ázsiában három magas-kultúra volt, illetve kettő és fél. Kelet-Ázsia és Dél-Ázsia kezdettől fogva, ma is a két legnépesebb. A Közel-Kelet azonban három kontinensen, Délkelet Ázsiában, a Közel-Keleten valamint a Földközi Tenger térségében, vagyis a Szahara alatti Afrikában helyezkedett el.
Eurázsia keleti félszigete, Európa akkor lett kontinens, amikor az Alpoktól északi, a Golf-áramnak köszönhetően enyhe telű, párás éghajlatú, négy évszakos térségében kiszelektálódhatott a Közel-Keleti térségben, önözéssel termelt búza és árpa. Az Európa térségének történelmi titka, hogy a természetes csapadékon termelt kenyérgabonát miért nem nagy-, hanem kiscsaládos jobbágyrendszerű feudális társadalomba szervezték. Ez ugyanis két forradalmi társadalmi újítást jelentett.
Ez volt az első csapadékra épült szántóföldi gabonatermelés. Ez technikai forradalmat jelentett, mert előtte kenyérgabonát csak önözéssel termeltek. Ötezer éven keresztül csak ott termeltek gabonát, ahol a folyamok völgyeit gravitációsan lehetett önözni. Ennek a lehetőségét csak a felmelegedés teremtette meg azzal, hogy az kelet-ázsiai, a dél-ázsiai és a közel-keleti folyamok torkolatában 70 méterrel magasabb lett a tengerszint. Vagyis az önöző kultúrák csak a tenger szintjének jelentős felemelkedése tette lehetővé. Ezt az áldásos változást tudatunk pusztító vízözönként őrizte meg, holott a felmelegedés tényegesen fajunk történelmének legnagyobb áldása volt. Nem az érthető nehezen, hogy a kor embere a tengerszint példátlan emelkedését katasztrófaként élte meg, hanem az, hogy fajunk legnagyobb történelmi előrelépését ma is katasztrofális eseményként magyarázza. Máig nem akadt egyetlen vízügyi mérnök, aki felismerte volna, hogy az öntözéses gabonatermelést a tengerszint emelkedése tette lehetővé. Azt kellene tudatosítani, hogyha nincs felmelegedés, nem lehetett volna a rizst, a búzát és az árpát önözéssel termelni. Ez pedig azt jelentette volna, hogy még ma is gyűjtögetnénk.
A földművelés e forradalma azonban a gyűjtögetésre használt területek tizedét sem tették ki. Ezen a tizednyi területen azonban olyan hatékony földművelés alakult ki, ami százszor több lakosságot volt képes eltartani, mint a gyűjtögetés.
Arról sem találtam semmit, hogy a szántóföldi öntözése gabonatermelésnek volt egy másik előfeltétele is: legyen az ember fizikai erejét egy nagyságrenddel meghaladó igavonó állat. Hiába lett volna a gravitációsan öntözhető térség, ha nem lett volna igavonó állat. Amerikában a Mississippi, az Amazon síksága és vízhozama óriási. Amerikában volt két nagyon hatékony kultúrnövény, de nem volt igavonásra alkalmas háziállat.
A még nagyobb csoda, ami máig megválaszolatlan maradt: Miért nem volt sehol kiscsaládos társadalom? Erre nekem sincs válaszom, pedig e nélkül Európa legutóbbi ezer éve nem lehetett volna sikeres. Lényegében, amit Európa az elmúlt ezer évben elért, semmi sem valósulhatott volna meg. Ennek ellenére még nyoma sem található a kérdésnek: Miért volt Nyugat-Európában és csak ott, általános, hogy a földesurak a földjük művelését a kiscsaládos jobbágyokra bízták?
Csak addig jutottam el, hogy ennek a rendszernek a bevezetését, működő képességét a római katolikus egyház biztosította. Ehhez azt teszem hozzá, hogy ez nem következett a keresztény dogmákból.
Még meglepőbb, hogy minden emberi társadalom sejtje a család. De nyoma sincs annak, hogyan vette át a római katolikus egyház a kiscsaládos formát. Ennek a görög és római kultúrában nyoma sem volt. Pedig csak a kiscsalád lett az alapja a reneszánsznak, a reformációnak, a felvilágosodásnak, a demokráciának, és a tudományos és technikai forradalomnak. A kiscsalád volt az alapja mindannak, ami az elmúlt ezer évben a Nyugat fölényét eredményezte. Ennek ellenére a történészek ennek a létrejöttét meg sem említik. Pedig annak az elsődleges oka a nagycsalád, hogy Európa keleti fele ortodox keresztény és elmaradottabb társadalom maradt. Aztán ötszáz évvel később, Európa puritán népei, a germánok, az angolszászok és a skandinávok, még a nyugati katolikus keresztényeknél is puritánabb kereszténységre tértek. A reformációval Európa háromkultúrájú népei, a nagycsaládos keleti szlávok, a kiscsaládosokon belül a latinok, és a nyugati szlávok katolikusok maradtak, a puritánok pedig protestáns keresztények lettek. A három európai kereszténység társadalmi és gazdasági teljesítménye pedig egyre eltávolodott egymástól. Sajnos, a népek társadalmi fejlettsége és vallása közti kapcsolatot nem mérjük. Pedig sokat mondana arról, hogy a vallás is csak felépítmény. Ha az európai népeket a vallásuk alapján is mérnénk, akkor ma már, ha a protestánsok egy főre jutó jövedelme és vagyona 100, a latin keresztényeké 50, az ortodoxoké 25 körül lenne.
Ezt a különbséget először jó száz éve Max Weber fogalmazta meg. A Nyugat jelenkori társadalmait másoknál jobban csak a protestáns népek képesek működtetni. Az elmúlt száz év Weber felismerését azzal igazolta, hogy egyrészt ugyan nem minden puritán nép lett protestáns, például az alpi népek többsége nem, de ezek ugyanúgy gazdagodnak, mint a protestánsok, másrészt a távol-keleti konfuciánus népek még a nyugati protestánsoknál is puritánabbak lettek. Ma már az volna a helyesebb megfogalmazás, hogy a puritánok eredményessége a puritanizmusuk keménységével arányos. Ezért aztán jelenleg a leggyorsabban fejlődő társadalmak a távol-keletiek.
Ennek megfelelően az írásom elején hivatkozott világgazdasági adatokat érdemes volna a puritánok kiemelkedő teljesítményét mutató adatokkal bizonyítani. Ennek tükrében, a jelenkorban a puritán népek példátlan teljesítménye egyértelmű.
A távol-keleti népeknek elképesztő eredményük van, ezen belül különösen Kínának.
A négy óceánokon túli angolszász, protestáns többségű ország, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland, a világgazdaság negyedét adja. Tekintettel arra, hogy egyetlenek a puritán népek között, hogy a területük eltartó képességéhez viszonyítva alulnépesedettek és kiváló tehetségbefogadók.
Az EU, vagyis Európa nyugati fele negyven év alatt elvesztette világgazdasági súlyának felét. Ez azért megdöbbentő adat, mert az előző ezer évben Nyugat-Európa világgazdasági súlya mindig növekedett. A 19. század elején még a világgazdaság kétharmadát adta. Jelenleg már az ötödét sem. Ez a súlyvesztés a második világháborúig döntően Amerika és Ausztrália javára történt. Ezen belül is egyre inkább az előző fejezetben említett négy angolszász javára. Európa nyugati felén belül a puritán népek országai az élvonalban maradtak. A nem puritánok pedig egyre inkább lemaradnak. Jelenleg az ENSZ rangsorában az elő tíz között Európából csak hat, viszonylag kicsi, de puritán ország, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, vagyis a skandinávok, valamint Svájc és Hollandia van. Ezek között csak Hollandia volt ezer éven át a legfejlettebb európaiak között.
Az EU országok súlyvesztését elsősorban Kína elseprő eredménye ellensúlyozta. Ennek az országnak a nemzeti jövedelme 40 év alatt hússzorosára nőtt.
A világgazdaság strukturális átalakulását sokkal jobban illusztrálta volna, ha az EU helyett csak a nyugt-európai puritán népeket vették volna figyelembe, és így a puritán népek fölénye egyértelművé vált volna. Ennek alapján a világgazdaság fele úgy maradt változatlanul a 2.5 milliárd puritán népek, vagyis a világ népességének harmadánál, hogy annyi értéket termelnek, mint az 5 milliárd többség. Ráadásul ez a fölény két okból, nagyon gyorsan növekszik. Egyrészt a puritán népek nem szaporodnak, a többiek annál inkább. Másrészt a puritánok növekedésének kétharmadát a század közepéig a szegényégből felemelkedő Kína és a négy óceánokon túli angolszász ország adja.
Olyan világgazdasági felosztás mondana sokkal többet, ha a Nyugatot kettéosztva mutatná, Európában, és az óceánokon túl, Amerika és Óceánia. Az európaiakat hármas bontásban, puritánok, latinok és ortodoxok. Amerikában pedig puritánok és latinok.
Ázsiában a távol-keleti puritánok, a dél-ázsiaiak és a közel-keletiek. Az utóbbiak közé számolva a Szahara feletti arabokat is.
Afrikát csak a Szahara alatti népek képviseljék.
A tudományos és technikai forradalom korában már a lakosság kultúrája, viselkedése fontosabb, mint a kontinensek közti megoszlása.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése