Kopátsy Sándor EG 2017 05
20
Európa elvesztette világgazdasági vezető szerepét
1980-ban az EU tagállamok,
Észak-Amerika egyenlő arányban világgazdaság kétharmadát adták. A Nemzetközi
Valuta Alap szerint a részesedésük jelentősen a kétharmadról, a felére csökken.
Keveset Észak Amerika súlya, sokat az EU országoké. A súlyuk csökkenését szinte
Kína bámulatos növekedése, 2-ról 16 százaléka jelenti. A változást arra lehetne
lerövidíteni, hogy az EU ez alatt a negyven év alatt elveszette súlyának a
felét, azt szinte csak Kína nyerte el. Ráadásul, a következő hatvan évet is ez
a tendencia fogja jellemezni.
Az időszámításunk első
ezredfordulója előtti 5 ezer év alatt nem volt jelentős változás. Ezt a mintegy
hatezer évben a világgazdaság megoszlásában nem történt jelentős változás. A
világgazdaság 90 százalékát a Távol-Kelet, Dél-Ázsia és a Közel-Kelet adta. Az
utóbbi bizonyos magyarázatra szorul, mert szinte az első évezred végéig a
Földközi Tenger vízgyűjtő medencéje is a Közel-Kelethez tartozott. Európa addig
nem volt kontinens. Az első európai hatalom a Frank Birodalom lett, és Európa
területének nagy része magas-kultúra csak az első ezredforduló végén, az
európai agrártechnikai forradalomnak, és a kiscsaládos nyugat-európai feudális
társadalom kialakulásnak köszönhetően jött létre.
Ennek tudomásul vételéig még
sokat kell várni, mivel mi, európaiak a történelmünket a görög kultúra
megjelenésétől számoljuk. Egyszer mégis tudomásul kell majd venni, hogy a
Földközi tenger vízgyűjtő térsége a Közel-Kelet szerves része volt. Ahogyan
Egyiptom is az volt, sőt máig is az maradt. Már az a tény is azt mutatja, hogy a kontinensek logikája más, mint a
kultúráké. A három nagy kontinens, Ázsia, Afrika és Amerika óriásiak,
egységként kezelni őket eleve lehetetlen. Európa területe alig ötöde ezekének,
amiket nem is lehet kulturális egységként kezelni. Ázsiában három magas-kultúra
volt, illetve kettő és fél. Kelet-Ázsia és Dél-Ázsia kezdettől fogva, ma is a
két legnépesebb. A Közel-Kelet azonban három kontinensen, Délkelet Ázsiában, a
Közel-Keleten valamint a Földközi Tenger térségében, vagyis a Szahara alatti
Afrikában helyezkedett el.
Eurázsia keleti félszigete,
Európa akkor lett kontinens, amikor az Alpoktól északi, a Golf-áramnak
köszönhetően enyhe telű, párás éghajlatú, négy évszakos térségében
kiszelektálódhatott a Közel-Keleti térségben, önözéssel termelt búza és árpa.
Az Európa térségének történelmi titka, hogy a természetes csapadékon termelt
kenyérgabonát miért nem nagy-, hanem kiscsaládos jobbágyrendszerű feudális
társadalomba szervezték. Ez ugyanis két forradalmi társadalmi újítást
jelentett.
Ez volt az első csapadékra épült szántóföldi gabonatermelés. Ez technikai forradalmat jelentett, mert
előtte kenyérgabonát csak önözéssel termeltek. Ötezer éven keresztül csak ott
termeltek gabonát, ahol a folyamok völgyeit gravitációsan lehetett önözni.
Ennek a lehetőségét csak a felmelegedés teremtette meg azzal, hogy az
kelet-ázsiai, a dél-ázsiai és a közel-keleti folyamok torkolatában 70 méterrel magasabb
lett a tengerszint. Vagyis az önöző kultúrák csak a tenger szintjének jelentős
felemelkedése tette lehetővé. Ezt az
áldásos változást tudatunk pusztító vízözönként őrizte meg, holott a
felmelegedés tényegesen fajunk történelmének legnagyobb áldása volt. Nem az
érthető nehezen, hogy a kor embere a tengerszint példátlan emelkedését
katasztrófaként élte meg, hanem az, hogy fajunk legnagyobb történelmi
előrelépését ma is katasztrofális eseményként magyarázza. Máig nem akadt
egyetlen vízügyi mérnök, aki felismerte volna, hogy az öntözéses
gabonatermelést a tengerszint emelkedése tette lehetővé. Azt kellene
tudatosítani, hogyha nincs felmelegedés,
nem lehetett volna a rizst, a búzát és az árpát önözéssel termelni. Ez pedig
azt jelentette volna, hogy még ma is gyűjtögetnénk.
A földművelés e forradalma azonban
a gyűjtögetésre használt területek tizedét sem tették ki. Ezen a tizednyi
területen azonban olyan hatékony földművelés alakult ki, ami százszor több
lakosságot volt képes eltartani, mint a gyűjtögetés.
Arról sem találtam semmit, hogy a
szántóföldi öntözése gabonatermelésnek volt egy másik előfeltétele is: legyen
az ember fizikai erejét egy nagyságrenddel meghaladó igavonó állat. Hiába lett
volna a gravitációsan öntözhető térség, ha nem lett volna igavonó állat.
Amerikában a Mississippi, az Amazon síksága és vízhozama óriási. Amerikában
volt két nagyon hatékony kultúrnövény, de nem volt igavonásra alkalmas
háziállat.
A még nagyobb csoda, ami máig
megválaszolatlan maradt: Miért nem volt
sehol kiscsaládos társadalom? Erre nekem sincs válaszom, pedig e nélkül
Európa legutóbbi ezer éve nem lehetett volna sikeres. Lényegében, amit Európa
az elmúlt ezer évben elért, semmi sem valósulhatott volna meg. Ennek ellenére
még nyoma sem található a kérdésnek: Miért
volt Nyugat-Európában és csak ott, általános, hogy a földesurak a földjük
művelését a kiscsaládos jobbágyokra bízták?
Csak addig jutottam el, hogy ennek a rendszernek a bevezetését, működő
képességét a római katolikus egyház biztosította. Ehhez azt teszem hozzá,
hogy ez nem következett a keresztény dogmákból.
Még meglepőbb, hogy minden emberi
társadalom sejtje a család. De nyoma sincs annak, hogyan vette át a római
katolikus egyház a kiscsaládos formát. Ennek a görög és római kultúrában nyoma
sem volt. Pedig csak a kiscsalád lett az alapja a reneszánsznak, a
reformációnak, a felvilágosodásnak, a demokráciának, és a tudományos és
technikai forradalomnak. A kiscsalád
volt az alapja mindannak, ami az elmúlt ezer évben a Nyugat fölényét
eredményezte. Ennek ellenére a történészek ennek a létrejöttét meg sem
említik. Pedig annak az elsődleges oka a
nagycsalád, hogy Európa keleti fele ortodox keresztény és elmaradottabb
társadalom maradt. Aztán ötszáz évvel később, Európa puritán népei, a germánok,
az angolszászok és a skandinávok, még a nyugati katolikus keresztényeknél is
puritánabb kereszténységre tértek. A reformációval Európa háromkultúrájú
népei, a nagycsaládos keleti szlávok, a kiscsaládosokon belül a latinok, és a
nyugati szlávok katolikusok maradtak, a puritánok pedig protestáns keresztények
lettek. A három európai kereszténység társadalmi és gazdasági teljesítménye
pedig egyre eltávolodott egymástól. Sajnos, a népek társadalmi fejlettsége és
vallása közti kapcsolatot nem mérjük. Pedig sokat mondana arról, hogy a vallás
is csak felépítmény. Ha az európai népeket a vallásuk alapján is mérnénk, akkor
ma már, ha a protestánsok egy főre jutó jövedelme és vagyona 100, a latin keresztényeké
50, az ortodoxoké 25 körül lenne.
Ezt a különbséget először jó száz
éve Max Weber fogalmazta meg. A Nyugat
jelenkori társadalmait másoknál jobban csak a protestáns népek képesek
működtetni. Az elmúlt száz év Weber felismerését azzal igazolta, hogy
egyrészt ugyan nem minden puritán nép lett protestáns, például az alpi népek
többsége nem, de ezek ugyanúgy gazdagodnak, mint a protestánsok, másrészt a
távol-keleti konfuciánus népek még a nyugati protestánsoknál is puritánabbak
lettek. Ma már az volna a helyesebb megfogalmazás, hogy a puritánok eredményessége a puritanizmusuk keménységével arányos.
Ezért aztán jelenleg a leggyorsabban fejlődő társadalmak a távol-keletiek.
Ennek megfelelően az írásom
elején hivatkozott világgazdasági adatokat érdemes volna a puritánok kiemelkedő
teljesítményét mutató adatokkal bizonyítani. Ennek tükrében, a jelenkorban a
puritán népek példátlan teljesítménye egyértelmű.
A távol-keleti népeknek elképesztő eredményük van, ezen belül
különösen Kínának.
A négy óceánokon túli angolszász, protestáns többségű ország, az
Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland, a világgazdaság negyedét
adja. Tekintettel arra, hogy egyetlenek a puritán népek között, hogy a
területük eltartó képességéhez viszonyítva alulnépesedettek és kiváló
tehetségbefogadók.
Az EU, vagyis Európa nyugati fele negyven év alatt elvesztette világgazdasági
súlyának felét. Ez azért megdöbbentő adat, mert az előző ezer évben
Nyugat-Európa világgazdasági súlya mindig növekedett. A 19. század elején még a világgazdaság kétharmadát adta. Jelenleg már
az ötödét sem. Ez a súlyvesztés a második világháborúig döntően Amerika és
Ausztrália javára történt. Ezen belül is egyre inkább az előző fejezetben
említett négy angolszász javára. Európa nyugati felén belül a puritán népek
országai az élvonalban maradtak. A nem puritánok pedig egyre inkább lemaradnak.
Jelenleg az ENSZ rangsorában az elő tíz között Európából csak hat, viszonylag
kicsi, de puritán ország, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, vagyis a
skandinávok, valamint Svájc és Hollandia van. Ezek között csak Hollandia volt
ezer éven át a legfejlettebb európaiak között.
Az EU országok súlyvesztését
elsősorban Kína elseprő eredménye ellensúlyozta. Ennek az országnak a nemzeti jövedelme 40 év alatt hússzorosára nőtt.
A világgazdaság strukturális
átalakulását sokkal jobban illusztrálta volna, ha az EU helyett csak a
nyugt-európai puritán népeket vették volna figyelembe, és így a puritán népek
fölénye egyértelművé vált volna. Ennek alapján a világgazdaság fele úgy maradt
változatlanul a 2.5 milliárd puritán népek, vagyis a világ népességének
harmadánál, hogy annyi értéket termelnek, mint az 5 milliárd többség. Ráadásul
ez a fölény két okból, nagyon gyorsan növekszik. Egyrészt a puritán népek nem
szaporodnak, a többiek annál inkább. Másrészt a puritánok növekedésének
kétharmadát a század közepéig a szegényégből felemelkedő Kína és a négy
óceánokon túli angolszász ország adja.
Olyan világgazdasági felosztás
mondana sokkal többet, ha a Nyugatot
kettéosztva mutatná, Európában, és az óceánokon túl, Amerika és Óceánia. Az
európaiakat hármas bontásban, puritánok, latinok és ortodoxok. Amerikában pedig
puritánok és latinok.
Ázsiában a távol-keleti puritánok, a dél-ázsiaiak és a
közel-keletiek. Az utóbbiak közé számolva a Szahara feletti arabokat is.
Afrikát csak a Szahara alatti népek képviseljék.
A tudományos és technikai
forradalom korában már a lakosság kultúrája, viselkedése fontosabb, mint a
kontinensek közti megoszlása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése