2017. július 12., szerda

A hernyók is emlékeznek

Kopátsy Sándor                 PT                   2017 07 07

A hernyók is emlékeznek

Közel kilencven éve tegnap álmomban zárult le a hernyók viselkedésével foglalkozó sorozatom.
Valamikor a 20-as évek végén, Borsodban madarak és fák napján tartottuk az iskolában. Szomorú ünnep volt, mert az amerikai szövőlepkék letarolták a fák leveleit. Azt csak később tudtam meg, hogy az első világháború után az Egyesült Államokból kapott burgonya segéllyel hozták be ezt a hernyót
Jó hetven évvel később a Bakonyban éltem meg egy másik ilyen invázióját az amerikai szövő lepkéknek. Talán még nagyobb volt a pusztításuk, és több az én természetismeretem. A kertünket sem kímélték, de itt láthattam közelről, hogy néhány fafajt megkíméltek. Kíváncsi voltam, hogy melyikeket. Kiderült, hogy mind a lombos, mind az örökzöldek között válogattak, csak azoknak a fáknak ették le a leveleit, amit millió évek óta Amerikában megismertek. Az általuk ismeretlen fajok levele mellett éhen elpusztultak. Az Európában töltött mintegy ötven generáció kevés volt ahhoz, hogy az Amerikában nem ismert leveleket megegyék.
Azt hittem, hogy ezzel a hernyók szerepe lezárult. Három napja azonban álmomban visszatértek, méghozzá a selyemhernyók csodájával. Ezek a hernyók nemcsak az én tízes évemben voltak fontos szereplők, hanem a gazdaságtörténelemben is.
Mindig érdekeltek a pénzhez jutás feltételi. Így vetődött fel a selyemhernyók gubóztatása. Apám ebben is szakértő volt. Kioktatott, ha egy tálca petét hozok, azok az utolsó napon nyolc négyzetméteres asztalon elférnek, és naponta egy zsák eperfalevél is elég lesz. Tőlünk két kilométerre volt az eperfás országút, volt kerékpárom, és egy barkácsolt pingpongasztalunk. Az első napokban elég volt egy marék levél, az utolsó héten azonban a zsáknyi is gyorsan felfogyott.
A gubóbeváltáskor megdicsértek. Így aztán érettségiig abba sem hagytam. A témára az hívta fel a figyelmemet, amikor Széchenyi István műveit, naplóját olvastam, és kiderült, hogy a gróf úr gondolt arra is, hogy lehessen selyemhernyót gubóztatni. Könyvet írt arról, hogy elég az országutak mellé eperfákat ültetni. Számomra Széchenyi praktikus célja szimbólum lett. A Kádár rendszerben ezért tartottam fő feladatnak a szabadidőben történő jövedelemtermelést. A háztájit, a kalákás házépítkezést. A selyemhernyók tenyésztése közben elveztette korábbi jelentőségét.
Most azonban álmomban elméleti súlyával visszatért. Azt álmodtam, hogy egy erdőmérnök szerint az eperfa gyökere viszonylag a legmélyebben is megtalálja a szükséges vizet. Reggel megdöbbentett, mert felismerem, hogy az eperfa gyökérzete valóban megkeresi a talajvizet. A dombos somogyi tájakon szinte minden eperfa lobja azonos, függetlenül attól, hogy a völgyben, vagy a dombon megy az út. Szemben az erők és a gyümölcsöskertek fáival, a szántóföldi termékekkel, ahol a fák, a termés állapota világosan megmutatja, hogy hol, milyen messze van a talajvíz. Csak azon ámultam el, hogy ezt nekem 96 évesen mondja el valaki az álmomban.
Még nagyobb lett a meglepetésem, amikor tovább gondolkodtam. A selyemhernyó nemcsak páratlan minőségű szálba gubózik, de csak olyan fának a levelével táplálkozik, amelyik levélzete szinte független az évenkénti csapadék ingadozásától. Számomra ez lett Darwin mutációs és szelekciós elméletének a zseniális illusztrációja. Volt egy hernyó, amelyik megtanulta, hogy melyik fának a levele a legbiztosabb táplálék.
Az amerikai szövő lepke csak azt tanulta meg, hogy olyan levelet egyen, amit ősei megismerek. A selyemhernyó azt is megtanulta, hogy csak az eperfa levelét egye meg, mert a fák között ennek a levélállománya a legkevésbé ingadozó, a legbiztosabb táplálék.

Én meg azt vontam le a magam számára, hogy érdemes kíváncsinak lenni, mert az emberi agy is olya csodálatos, hogyha gondolkodásra szoktatjuk, még az álmainkban is keresi a magyarázatokat. Soha nem hittem az álomfejtők tanácsaiba, de azt elhiszem, hogy aki az agyát ébren is dolgoztatja, az álmaiban kap felelteket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése