Új ENSZ-re van szükség

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 04 17

Új ENSZ-re van szükség

Az ENSZ megalakulása akkor történt, amikor még Kína az Egyesült Államok szövetségese volt, tehát a Szovjetuniótól eltekintve, minden vétójogos tagra számítni lehetett. Roosevelt számára pedig a volt gyarmattartókkal szemben a Szovjetunió fegyveres erőktől való félelemre volt szüksége. Máig nem fogalmazzuk meg a tényt, hogy a hidegháború, a szovjetunió haderejétől való félelem nélkül nem jöhetett volna létre a demokráciák katonai szövetsége a NATO. Ezt követően, egészen a Szovjetunió széteséséig, egyetlen kivétellel, a vétója mindig a volt gyarmattartók érdeke ellen volt. Az egyetlen kivétel a két Korea közti háború volt, de addigra már Kína kommunista diktatúra, a demokráciák ellenfele, a Szovjetunió szövetségese lett. Ez volt az egyetlen eset, amikor a Biztonsági Tanács két tagjának a vétójogát figyelmen kívül hagyták.

Ismereteim szerint az ENSZ alkotmánya Keynes érdeme volt. Ő angol létére még a második világháború végén is Európa centrikus volt, lényegében Churchill személetét képviselte. Ez fejeződik ki abban, hogy a Biztonsági tanácsnak nemcsak Nagy Britannia, de még Franciaország is vétójogú tagja lett. A háború végén csak két vitathatatlan katonai szuperhatalom maradt. Mint említettem Kína csak azért lett ugyancsak vétójogú tag, mert ugyan nagyon elmaradott, szegény, de az Egyesült Államok egyetlen használható szövetségese volt Japán ellen.

Ezzel szemben a háborút vesztett Németország és Japán tényleges erejéhez nem fért kétség nemcsak Franciaország, de Nagy Britannia esetben sem. Ez a háborúvesztés és Németország kettéosztása után egyértelműen bebizonyosodott a két első gazdasági csodával, Németországéval és Japánéval.

Az a világpolitikai és világgazdasági helyet, ami a második világháború végére kialakult, gyorsan, mára alapvetően megváltozott.

A köztársasági Kína hamar átalakult bolsevik kommunista Kínává. Kína katonai erejét már az 50-es években, a koreai háborúban megmutatta. Az, hogy a bolsevik rendszer hatékony lehet, csak az 1990-as kínai reform után vált nyilvánvalóvá azzal, hogy egyrészt a gazdaságát piacosította, másrészt a sikert ellehetetlenítő túlnépesedését megállította.

A marxisták máig sem tudatosították, hogy a kínai kommunisták győzelmével először győzött a marxizmus egy puritán kultúrájú társadalomban. Ezzel beigazolódott Max Weber század eleji felismerése, hogy a jelenkorban csak a puritán népek képesek arra, hogy a társadalmukat hatékonyan működtessék. Vagyis nem az ideológia az alapvető feltétele a sikernek, hanem a lakosság puritanizmusa. Akár Keynes, akár Marx ideológiájú a társadalmi felépítmény, az hatékony, ha a gazdasága piacos és a népessége nem túlszaporodó.

A Szovjetunió nem azért bukott meg, mert marxista diktatúra volt, hanem azért, mert nem piacosította a gazdaságát, a lakossága pedig nem volt puritán. A kommunista Kína lakossága ugyan puritán volt, de a gazdaságát nem piacosította, a túlnépesedését pedig nem állította le. Amikor ezt a két hiányosságát kiküszöbölte, piacosította a gazdaságát és megállította a túlnépesedését a keynesi polgári demokráciáknál sokkal hatékonyabbnak bizonyult. Ebből ugyan nem következett volna az, hogyha a Szovjetunió piacosítja a gazdaságát, Kínáéhoz hasonló sikert érhetett volna el. A Szovjetunióban vegyes kultúrájú népek éltek, de puritánoknak legfeljebb az észteket lehetett tekinteni, de ők a lakosság huszadát sem jelentették. A politikai hatalmat birtokló oroszok számára a politikai dicsőség fontosabb volt, mint a személyes szabadság és a jobb élet.

A kínai kommunisták győzelmével az Egyesült Államok elvesztette szövetségesét, a Szovjetunó pedig egy nála hatszor népesebb puritán országot nyert meg szövetségesének. ebből kezdetben semmit nem lehetett látni, de mára egyértelművé vált. A kelet-európai, a balkáni és közel-keleti népek marxizmusa a Szovjetunió szétesésével nemcsak elvesztette közép-európai csatlósait, de maga is elemeire hullott szét. Az Európa keleti felét uraló marxizmus csődjével egy időben, Kínában 1.300 millió lakosú, puritán kultúrájú Kína piacosította a gazdaságát, és megállította a túl népesdését. Ennek hatására a kínai marxisták a világtörténelem egyik legnagyobb fordulatát indították el. Ezt a nyugati liberálisok a marxizmus bukásáról beszélnek, pedig csak az történt, hogy csődöt mondott a marxizmus az olyan európai kultúrákban, ahol a keynesi demokráciák sem győztek volna. Ugyanakkor a Távol-Keleten ötször annyi kínai a marxizmus elképzelhetetlen fölényét bizonyítja.

Ahol az európai marxizmusok megbuktak előtte a tőkés iparosítás még jobban lemaradt. Ráadásul a Szovjetunió utódállamai és csatlósai a tőkés gazdaság visszaállítása után éppen úgy, vagy még jobban lemaradnak, mint a megelőző tőkés évszázadok alatt. Oroszország, és az olajban gazdag volt tagországok az olaj és nyersanyag árak magasságának köszönhetően maga export bevételt élvezhettek. Ennek most vége, mivel a kínai iparosítás lényegében befejezte a magas nyersanyagigényű szakaszát.

Ennél is nagyobb jelentősége lett annak, hogy az Egyesült Államokban a nagyon magas olajárak hatására megoldották a palagázok és –olajok feltárását mintegy 40 dolláros költségszinten. Ennek hatására nagyon gyorsan a 150 dollárról, 50 dollár környékére zuhantak az árak. Ezzel belátható ideig nem kell azzal számolni, hogy 60 dollár fölé emelkedhessenek az olajárak.

A belátható jövőben még nagyobb veszély fenyegeti az olajkitermelőket azzal, hogy a közúti közlekedésben teret hódítanak a villanymotorok. Ezt jelzik az egyre hatékonyabb akkumulátorok. Ezért tartom történelmi eseménynek, hogy a villany gépkocsikat gyártó Tesla cég részvénypiaci ára meghaladta a Fordét.

Végül még 50 éves távlatban sem várható, hogy a kínai iparosításhoz hasonló nyersanyag kereslet megismétlődhet. A kínai csoda alapja a puritán munkaerő példátlan olcsóság volt. Ma már tized annyi puritán sem él a világon, mint amennyi Kínában megjelent. Amennyire köztudott a kínai munkaerő olcsó ára, és kiváló minősége, annyira meglepő, hogy 2005 óta máig a kínai vérek ugyan minden más országénál gyorsabban emelkedtek, de az emelkedésnek csak a százaléka volt nagy, de például a német bérek emelkedése százalékában ugyan kicsi, de összegében nagyobb volt.

A munkaügyekkel foglalkozó közgazdászok sem vették tudomásul, hogy minél fejlettebb az alkalmazott technika, annál kisebb súlya van a munkaerő árának, és nagyobb súlya a minőségének. Márpedig a kínai munkás a futószalagok mellett talán a legjobb a világon. Jelenleg a német munkás minden órája a munkaadónak 44, az amerikainak 38, a japánnak 25, a kínainak pedig csak 4 dollárba kerül. Vagyis a kínai tömegáruk elsősorban olyan országokba jutnak, ahol tízszer drágább a munkaerő foglalkozatása. Száz éve ez az arány tized ekkora sem volt. Ráadásul a munkaerő minősége sokkal kisebb szerepet játszott.

Két napja még azt olvastam a The Economist tanulmányában, hogy ma a Gyöngyfolyó térségében 30-40 százalékkal magasabbak a bérek, mint az ország belsejében. Ennek ellenre a munkaadók nem hagyják el a drágább bérű térséget, mert ebben jobb a vállalkozói környezet, az együttműködés.

Ugyanakkor szakmai naivitás azt hirdetni, hogy a tömegáruk kínai importját ki lehet váltani az Egyesült Államokban történő termeléssel, a tervezett 46 százalékos büntető vámmal.

A 2017-ben megváltozott helyet.

1990-ben a Nyugaton azt várták, hogy alapvetően a tőkés demokráciák javára fordult meg a helyzet. Ma azt látjuk, hogy az európai bolsevik rendszerek bukásával alig valamit nyertek a polgári demokráciák, de óriásit vesztettek a Távol-Keleten. Lényegében az történt, hogy az eleve reménytelen bolsevik marxizmus megbukott Európában, ugyanakkor elképzelhetetlen sikert ért el a kommunista Kína a gazdasági és születésszabályozási reformjával. 1990-ben nem kellett a polgári demokráciáknak attól aggódni, hogy a Szovjetunió és csatlósai megelőzik őket. Ma pedig elfogadott jövőkép, hogy az 1.3 milliárdos lakosságú Kína felzárkózik a világgazdaság élvonalába.

1990 előtt a tőkés demokráciák fölénye egyértelmű volt Európában. Ma pedig az európai demokráciák növekedése a marxista Kínáénak a negyede. Az is nagyon valószínű, hogy a század közepére Kína felzárkózik az Egyesült Államok szintjére, de ezen kívül nem lehet más jeltős felzárkózó. Ez a már látható jövő határozza meg, milyen ENSZ-re van szükség.

Az államok súlyát a nemzeti jövedelmük nagyága határozza meg.

Az egy állam, egy szavazat nem alkalmas arra, hogy a közösség akaratát jelentse a döntés. A kor követelményeinek csak az olyan döntések felelnek meg, amelyekben minden tagnak a súlyát a nemzeti jövedelmének a nagysága jelenti. A jelent és a belátható jövőt az jellemzi, hogy a lemaradók egyre szaporábbak, az élenjárók pedig létszámot veszítenek. Ha az emberiséget fel akarjuk osztani, akkor három csoportba lehet sorolni.

A puritán népek. Ezek teszik ki ma az emberiség kétötödét, a világgazdaság négyötödét. Ezek a Nyugton, vagyis Európában, Amerikában és Óceániában élő angolszász, germán és skandináv népek országaiban a lakosság többségét. Ezeket az jellemzi, hogy az egy lakosra jutó jövedelmük és vagyonuk már ma is az átlag többszöröse, és ez az arány egyre nőni fog. E mellett a várható életkoruk, iskolázottságuk is lényegesen magasabb.

A Nyugat latin és ortodox népei. A latin népek többségben az európai és amerikai latin államokban élnek. Az ortodoxok többségben csak a kelet-európai és a balkáni államokba n élnek. Még meg nem magyarázott okokból az ortodox európai népek, az ortodox keresztények a hazájukon kívül sehol nem lettek gyarmattartók, államalapítók. Elsősorban Észak-Amerikába vándoroltak, ott pedig puritánok lettek. Európában az utóbbi 50 évben a túlnépesedésük lelassult, majd megállt. Amerikában a latin népek gyorsan szaporodtak, de ez mára szinte leállt. Európában a puritánokhoz képest egyre jobban lemaradnak, elsősorban azért, mert kényelmesebben élnek. Amerikában a leggyorsabban szaporodó európai faj lettek, de Latin-Amerikában a két jelentős etnikai kisebbségüknél, az amerikai őslakos indiánoknál, és az afrikai fektéknél lassabban szaporodnak.

A gyorsan lemaradó népek. Ezek a Dél-Ázsiában a Közel-Keleten, valamint a Szahara felett élő, ősi kultúrájú népek, valamint a magas-kultúrát nem ismerő, minden népnél gyorsabban szaporodó, Dél-Afrikában élők. Ezek jövőjét látóval még nem találkoztam.

Az ENSZ legfelsőbb fóruma a Közgyűlés. Ezen minden tagország részt vesz és a szavazatának súlya a nemzeti jövedelmével arányos. A tagság megvonása a Közgyűlés joga. Ez ad biztosítékot arra, hogy egy országot kizárhatnak a nemzetközi munkamegosztásból.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa.

Ennek hét, vagy nyolc tagja lehet. A tagság nem választáson, vagy alkotmányon múljon, hanem az a hat, vagy hét ország automatikusan tagja a Biztonsági Tanácsnak, amelyik a nemzeti jövedelme lapján az első hat, vagy hét. A létszámuk lapján bizonytalan vagyok. Az első két tag biztos, az Egyesült Államok és Kína. A nemzeti jövedelme alapján Japán harmadik helye is biztos. A visszamaradó helyekre négy állam jöhet szóba. A 4. és 5. helyre Németország és Nagy Britannia az esélyes. A két bizonytalan helyre Franciaország és Oroszország pályázata indokolható. Franciaországot az indokolná, hogy az emberiség ötödét jelentő latin népeknek legyen képviselője. A tagságról alkotott véleményem ellen szól az, hogy ez is túl Európa centrikus. Más kontinensen ugyanis nem látok olyan országot, ami az első hétbe kerülhetne. India ugyan lehet ilyen gazdag, de meggyőződésem szerint ez a birodalom nem lesz egybe tartható. A gazdasági növekedése ugyan lehetővé teheti, hogy a nála tízszer, hússzor kisebb puritán, sokkal gazdagabb államokénál nagyobb lesz a nemzeti jövedelme. India tagsága mellett szól, hogy képviselője lenne az emberiség gyorsan növekvő kétötödének.

A Biztonsági Tanács tagjainak nem volna vétójoga, de a határozatainak érvényességéhez kétharmados támogatás lenne szükséges. Ehhez most négy tag támogatása is elegendő lehet. 2050-ben azonban elég lenne az Egyesült Államok és Kína szavazata is, de egyedül az egyik szuperhatalomnak csak akkor lenne kétharmados a támogatása, ha a többi tag kétharmada is támogatja.

Elképzelésem szerint, csak a fentihez hasonló alapszabály, illetve alkotmány biztosíthatja az ENSZ tekintélyét.