Az ember távolságlegyőző és kommunikációs képessége

Kopátsy Sándor                 EH                   2017 07 15

Az ember távolságlegyőző és kommunikációs képessége

Amennyire elismeri a tudomány, hogy az ember nemcsak a legfejlettebb agyú lény, hanem két lábra is állt, annyira keveset vizsgáljuk a távolságlegyőző képességét, a kezünk sokoldalúságát és a kommunikációs képességünket.

Ami a távolságlegyőző képességünket illeti.

Ezt mindig három szempontból kell vizsgálni.

A vízszintes távolságlegyőző képesség.

Aligha vitatható, hogy naponta a síkságon megtett távolság viszonylag nagy, de minden bizonnyal kisebb, és lassabb, mint a hozzánk hasonló termetű négylábúaké. E képességünk viszonylag kisebb, mint a szintkülönbség legyőzésében. Ezt azzal magyarázom, hogy a viszonylag nagy talpunk részt vesz a lépésünk nagyságában. Ennek ellenére meglepett, amikor a közelmúltban egy tudományos felmérésből arról értesültem, hogy a súlyunkhoz képest a legnagyobb a talpunk.

A magasság legyőző képesség.

Néhány száz méter legyőzése az embertől már jelentős energiát igényel. Ne ismerek olyan két lábon járó állatot, ami a lábán járva számottevő magasságot győzne le. A síkvidéken gyorsan szaladó madarak vagy kerülik az emelkedőket, vagy repülnek. Ezzel szemben a négylábú állatok nem kerülgetik az emelkedőket, a hegynek egyenesen mennek, nem választják a sokkal hosszabb szerpentines utat. Az öszvérek, a szamarak málhával is neki mennek a hegyeknek. A málhás állatokkal szállított terhet, a magassági különbségeket a legrövidebb úton igyekeznek szállítani. Még egyetlen történésztől sem hallottam, hogy a kerékkel való szállítás csak ott jelent meg, ahol viszonylag kicsik a magasságkülönbségek. Ezt a kubikosok munkájában figyeltem meg. A földet síkban talicskával tolták, nagy kerekű kordékben vontatták, de a magasabb szintre lapáttal dobták. Ezt tanúsítja a tény, hogy a hegyvidéki kultúrák nem ismerték a kereket. Ezt bizonyította a két amerikai hegyi kultúra, a mayáké és az inkáké. Nem ismerték fel a kerék történelemformáló szerepét. Ehhez járult az is, hogy nem volt erős igavonó állatuk sem.

A szállító képesség.

Sokat tanultam abból, hogy a termékek, áruk szállítása csak a lassú vizeken volt hatékony. Mai fogalmakkal kifejezve, egy tonnakilométer szállítási teljesítmény, a vasút és a közút gépeinek megjelenése előtt, csak az álló és a lassan folyó vizeken volt hatékony. Tanítani kellene, hogy egy tonna árut milyen erővel, milyen távolságra lehetett elszállítani egy kötéllel húzott ladikon. Ugyanennyi szárazföldi szállításhoz, a négykerekű kocsin, mennyi igavonó állat kellett.

Ezeket az adatokat ismerve, világossá válik, hegyvidéken miért voltak a völgyek egymástól izolálva ott, ahol szántóföldi földművelést folytattak.

A szárazföldi szállítási technika forradalmából érthetjük meg, hogy a vasúti és a közúti szállítás előtt a vízi utak hálózata nélkül nem lehetett nemzetgazdaság. A szárazföldi szállításban történt forradalom, a vasút és a közutak hálózatának kiépítése, és a gépekkel történő vontatás előtt lehetetlen volt.

Az még kevesebb teret kapott, hogy a tengeri szállítás igazi forradalmát a tömegáruk gépesített be- és kirakása, valamint a darabáruk hajózás konténeres szállítása jelentette. Ennek köszönhetően ma a korszerűen felszerelt kikötők. A szállítási költségben mérve, közel kerültek egymáshoz. A világ néhány tucat jelentős kikötője közti árumozgatással a szárazföldi szállítás nem versenyezhet.

A kezeink fejlettsége.

Azt elég korán felismertem, hogy milyen sok mindent a kezünk képességeinek köszönhetjük. Ezért vallom, hogy nem az volt az elsődleges, hogy két lábon járunk, hanem az, hogy a mellső lábaink páratlan képességű kezekké válhattak.

Az is köztudottá vált, hogy a 20. század óta a tudományos és technikai korát éljük, de nem illusztráljuk, hogy mit jelentett ez a képességeink fejlesztésében.

Az ipari forradalom óta, az ember fizikai erejének megsokszorozásával a technika történelme bőven foglalkozik. Ugyanakkor hiányolom, hogy nem hangsúlyozzuk annak jelentőségét ebben az irányban az első nagy lépéseket az embernél erősebb állatokkal tettük meg. A fizikai erőnket meghaladó első, a történelmünket formáló lépést az igavonó állatok megjelenése, a szél és a víz energiájának hasznosítása jelentette.

Az ember fizikai erejének igazi kiváltását mégis a gőzgépek és a villanymotorok jelentették. Ma már az emberek tízezreinek a fizikai erejét meghaladó gépek sem problémák.

Az ember távolságlegyőző képességének megsokszorozását a vasúton és a közutakon, valamint a vízen járó gépek jelentették. A levegőben való közlekedés alig száz éves, de korunkban a több ezer kilométer távolságra történő utazások, naponta tízmilliók számára néhány órás feladatot jelentenek.

Kommunikáció.

A jelenkor forradalma azonban a legnagyobb lépést a kommunikáció területén tette meg. Ezen a területen az utóbbi ötven év alatt több történt, mint előtte összesen. A történészek nem eléggé hangsúlyozzák, hogy a távíró előtt milyen óriási probléma volt a kommunikáció. Ezt elsősorban a birodalmak vezetői érezték. A kultúrák közti kommunikáció szinte nem létezett. Amit az egyik kultúra felfedezett, az a másik számára évezredes titok is maradhatott.

Példaként azt emlegetem, hogy Amerikában évezredek óta kultúrnövény volt a burgonya, a kukorica, a bab és a paradicsom, de erről Eurázsia egyetlen kultúrája sem tudott. Ma nevetségesnek hangzik, hogy a 20. században a tudomány azt akarta bizonyítani, hogy Egyiptom és a maja kultúra között volt kapcsolat, mivel mindkettő piramisokat épített. Az senkinek nem jutott eszébe, hogyha lett volna a két kontinens között érintkezés, akkor tudomást szereztünk volna a burgonya, a kukorica, a bab és a paradicsom létéről, és ez Európa számára ezerszer fontosabb lett volna, mint a piramis.

Száz éve a telefon még a gazdagok luxusa volt, ma az emberiség nagyobb fele számára ennek olyan minősége elérhető, amiről harminc éve még a szakmabeli tudósok sem álmodhattak. Ráadásul olcsóbban, mint egy kerékpár. Ez a technika zsebben hordható, vezetéket nem igényel és az adatai bármikor elérhetők.

A mobil telefonoknál is nagyságrenddel nagyobb kapacitásuk van az asztali számítógépeknek. Arról még fogalmunk sem lehet, hogy száz év múlva hol tart majd az emberiség jó módban élő fele. Az utóbbi tizenöt évben az Egyesült Államokban mérik a négyéves gyerekek szókincsét, és annak az agy fejlődésére való hatását. Ebben a nagyon gazdag országban a négyéves gyerekek felső és alsó tizede közti szókincs nagysága 1:5 arányú. Arról fogalmunk sem lehet, hogy ezer, vagy csak száz éve mekkora volt a szókincs, és mekkorák voltak a különbségek. De azt sem tudhatjuk, hogy mekkora lesz száz év múlva ott, ahol ennek növelésére áldoznak, és ott, ahol ezzel nem törődnek.

Sajnos ritkán juthatunk olyan adatokhoz, hogy milyen különbségek vannak a mobil telefonok és az internet használatában. Tegnap olvastam, hogy Svédországban és Hollandiában a 65 évesek 80 százaléka internetezik, Görögországban pedig csak a 15 százalékuk. Az ilyen különbségek ismerete hasznos lett volna azoknak, aki az euró övezetet kitalálták. Talán rájöttek volna arra, hogy mekkora különbség van Svédország és Görögország között, amelyeknek közös valutát vezetnek be.

Ilyenkor döbbenek rá arra, hogy az országokon belül is egyre nagyobbak lesznek ezek a nagyon fontos különbségek.

Nálunk például szigorúan tilos felmérni, hogy a kommunikációs eszközök mennyire elterjedtek a különböző szinten iskolázottak, és a különböző etnikumokhoz tartozók között. Engem azonban ennél is jobban érdekelnének az olyan adatok, hogy milyen családi környezetben milyen a gyerekek várható iskolázottsága. Meggyőződésem szerint, ezek az adatok nálunk is elérhetők lennének, ha nem tetté őket a politika elérhetetlenné.