II Gondolatok Gary Becker elméletéről. Alkalom az új közgazdaságtan bemutatására.

Kopátsy Sándor               EG                     2017 08 21

II.

Gondolatok Gary Becker elméletéről.

Alkalom az új közgazdaságtan bemutatására.

Becker tudomást sem vesz arról, hogy mintegy háromezer éve a magas-kultúrákban a művészetek és cirkuszi sportok nem osztályra tagoltan működtek. Ezen a két terülten nem volt osztálytársadalom, ezek úgy működtek, ahogyan a jelenkor fejlett társadalmakban a munkaerő egészének szellemi vagyonát gyarapítani kellene. A művészeket és a hivatásos sportolókat nem származási, hanem képességük alapján, minél korábban és homogén képességű csoportokban oktatták.

Ez a képzési mód a művészek esetében eleve kiválóan műkötött, az ókorban is máig megcsodált művek születtek annak ellenére, hogy ezek számára is kemény megkötések voltak. A szobrászatban és az építészetben szinte mindennel próbálkoztak, amit a kor technikája megengedett. Olyan több ezer éve készült szobrok és épületek maradtak meg, amelyek esztétikai értéke ma is csúcsot jelent. A költők számára kemény formai szabályok voltak. Szinte a jelenkorig fennmaradtak olyan formai szabályok voltak kötelezők, mint a versek szavainak, sorainak szabályozása. Ez sem volt akadálya annak, hogy csodálatos művek szülessenek.

A régi korok sportjainak teljesítményei ugyan jelentősen elmaradtak a jelenkorban elért eredmények mögött. Az atlétika és az úszás eredményei az elmúlt száz évben is elképesztő módon fejlődtek. Ezt elsősorban a tudományok bevonásának köszönhetjük. Nem lehet azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a mai ember közel fél méterrel magasabb, nagyobb testű, mint akárcsak pár száz éve volt.

Arról nem ismerek adatokat, hogyan hatottak az agyunk kapacitására a jobbéletfeltételek, a nagyobb szervezet. Amennyire a testmagasság növekedésének óriási irodalma van, az agyunk nagyságának változásával még nem találkoztam. A jelenkori agykutatás ugyan feltárta, hogy az agyunk kapacitása jelentősen növekszik a születés turáni első négy évben. De arról nem számolnak be, hogyan nő ebben a négy évben az agyunk.

Erre ugyan némi támpontot adnak a finn adatok, akik nyolcvan éve mérik az újszülöttek testsúlyát, testhosszát és agyának körméretét. Az derült ki az ötévenkénti életpályamérésekből, hogy a jobban kihordott magzatból értékesebb állampolgárok lettek. Ennek alapján állítom, hogy az állampolgárok várható társadalmi értéke jelentősen függ a magzati fejlődés minőségétől. Ennek alapján állítom, hogy a következő generáció értéke, tehát teljesítménye jelentősen függ a magzatok kihordásának minőségétől. Ezen jobban múlik a társadalom teljesítménye, a következő generáció mértéke, mint a politikai demokráciától. Ezért a jobb kihordás jutalmazása fontos társadalmi érdek volna. A gyakorlatban azonban százszor annyit fordít az egészségügy a koraszülöttek megmentésére, mint a jó kihordás jutalmazására.

Ezért annak, aki az emberek társadalmi, szellemi értékének a maximalizálására törekszik, ezzel kellene kezdeni. Becker erről említést sem tesz.

A magzat várható társadalmi értéke ugyan már a párválasztással kezdődik. Az állattenyésztők kezdettől fogva nagy súlyt helyzetek a párosítás minőségére. Ennek ellenére a társadalomtudományokban ez fel sem merült. Néprajzos ismereteim szerint a nép ezt mindig figyelemmel kísérte. A férjek esetében szinte csak a fizikai erejét értékelték. Joggal, mert az sokkal fontosabb volt, mint a szellemi képesség. A feleségek értékelésében a szülőképesség volt az első. Azt nézték, milyen széles a csípőjük. Csak ezt követte a munkabíró képességük.

Az Egyesült Államokban sem jutalmazzák a magzatok jó kihordását, de 15 éve nagy figyelmet fordítanak a szókincsükre. Ezt ugyan Becker nem érhete meg, de ma már tudományos igazságnak tekintik, hogy a várható iskolai eredmény elsősorban a négy éves korig megszerzett szókincstől függ. Ezért előtérbe állították a gyermekközösségekben való részvételt, a bölcsödét és az óvodát. Mára tudományosan elismertnek tekinti, hogy az ember abban is különbözik a biológiai elődeitől, hogy az agy kapacitásának növekedése a születét követő négy évben is tart.

Ezért a pedagógiának az oktatással az iskolakezdés előtti agyfejlődéssel is foglalkozni kellene. Ennek ellenére szinte erkölcsi bűn felmérni, hogyan függ a várható iskolai eredmény a szülők anyagi helyzetétől, iskolázottságától. Ha ezt felmérnék, kiderülne, hogy az eredményes oktatás elsősorban a szülői háttéren múlik. Ez a gyermekkoromban spontán megvalósult azzal, hogy középfokú képzésbe szinte csak az úri középosztály és a zsidó polgárság gyermekei kerültek, tehát viszonylag homogén csoport.

Ennek ellenére, számomra egyértelmű volt, hogy a legtöbb tantárgyban nagyon heterogén összetételű az osztály. Ezt akkor csak a vallásoktatás vette figyelembe azzal, hogy az azonos vallású diákok tanulták a hittant. Matematikát, éneket, nyelvet, testnevelést minden diák együtt tanulta annak ellenére, hogy a képességünk szinte minden tantárgyban nagyon heterogén volt. Azt, hogy ez lehetelten feladat, diákként megéltem. A műszaki tantárgyakban a legjobbak, nyelvekben a gyengék közé tartoztam. Aztán később egyetemi tanárként megtanultam, hogy heterogén képességű tanulócsoportokat nem lehet hatékonyan képezni. Pedig az egyetemekre már szakosodott képességűek mennek.

Párválasztás, gyermekvállalás, iskola előtti képzés.

Ma már meggyőződésem, hogy korunk legnagyobb előnye, már gazdag puritán társadalomban, olyan szülők gyermekének születni, akiknek az adottsági kedvezők.

Az osztálytársadalmakban a legnagyobb szerencse az uralkodó osztályba születés volt. Ez ritka szerencse volt, mert az uralkodó osztályba legfeljebb minden húszadik gyermek születhetett.

A jelenkorban az a szerencse, ha valaki a már gazdag puritán társadalomban születik. Ez már sokkal nagyobb eshetőség, hiszen az emberiség ötöde ilyen. Igaz ugyan, hogy ezekben viszonylag kevesen, az újszülöttek legfeljebb tizede születik ilyen szerencsésen.

A családok másik ötödét a kínaiak teszik ki. Ezeknek a felnevelése is sikeres, de nehéz, mert szegényen kell kezdeni. Itt pedig azért születnek viszonylag kevesen, mert egyetlen gyermeket vállalhatnak. Itt még csak harmad annyi gyermek születik, mint a szegény társadalmakban. Az újszülöttek hatoda ilyen szerencsés.

Becker nem is érinti ezeket az emberiség egészét jelentő arányokat. Ő szinte csak az Egyesült Államok helyzetét vizsgálja. Azon belül is súllyal szinte az iskolában szerzett tudással foglalkozik.

Azt a tényt is, hogy az Egyesült Államok oktatási rendszere az ország gazdagságához, és a ráfordított költségekhez viszonyítva gyengének minősül, csak azzal érinti, hogy ott a diákok etnikai, családi háttere, a latinok és a négerek estében viszonylag gyenge.

Minden kultúrának más oktatási rendszerre volna szüksége.

Becker is gondosan megkerüli annak kimondását, hogy az ország három legjelentősebb etnikumát nem lehet közös iskolarendszerben hatékonyan képezni.

A két legeredményesebben oktatható etnikum a puritán nyugati és távol-keleti. Az utóbbiak lényegesen jobbak, de viszonylag kevesen vannak.

A latin-amerikaiak oktathatósága lényegesen gyengébb. Ezeket legfeljebb egyetemi szinten lehet a puritánokkal közös oktatásban részesíteni. Oda azonban harmad akkora arányban mennek.

A négerek még a latin-amerikaiaknál is lényegesen kisebb hatékonysággal oktathatók. A társadalomba épülésük érdekében az elmúlt hatvan év során sokat tettek, de többre mennének, ha az alapfokú képzésüket képességükhöz mérték.

A homogén társadalmú állam fölénye.

Becker nem vette tudomásul az Egyesült Államok megosztott társadalmát. Abban nagyon igaza volt, hogy a jövőben az a társadalom élvezheti a fölényét, amelyik jobban képes növelni a szellemi vagyonát. De azt nem vette figyelembe, hogy erre csak a homogén puritán társadalom képes.

Weber felismerése a puritanizmus fölényét, Becker nem. Ezt neki, mint európai kultúrájú zsidónak nehéz volt tudomásul venni. Izrael állama ugyan az európai zsidóság érdeme, de hibáztak abban, hogy a zsidó vallás hívei között csak az európaiak puritánok, a közel-keleti zsidóság nem puritán, hanem közel-keleti. Ugyanúgy nehéz belőlük puritánt nevelni. Súlyos tévedés volt az európai és közel-keleti zsidók közös állama. Az európai zsidóság még a közel-keleti térségen belül is csodákra képes, de a közel-keletieket átnevelni szinte lehetetlen feladat.

Olaszországban megtanultam, hogy a közös nyelv s a közös vallás sem elég. Észak és Dél Olaszország két alapvetően eltérő kultúra. 150 éves közös államiságunk szinte semmi eredményt nem hozott az egymáshoz hasonlóvá válásra. Az észak-olaszok önmagukban franciák lehettek volna, a dél-olaszok pedig Görögország szintjén maradtak volna. Ezt ugyan Weber nem fogalmazta így meg, mert előtte senki sem látta. A puritán társadalmak fölénye csak akkor bontakozhat ki, ha a lakosság egésze puritán.

Az európai zsidóság a világ leginkább fejlődésre alkalmas etnikuma, a közel-keltei pedig a legkevésbé az. Az európai zsidóság máig a világ legjobb adottságú etnikuma, a közel-keleti pedig a legkevésbé az.

Hússzor nagyobb mennyiségben elmondható ez az Egyesült Államok protestáns etnikumairól is. Ma ez a világ leggazdagabb, legiskolázottabb etnikuma, de a lakosság harmada latin és afrikai, akiknek a színvonala harmadnyi, annak ellenére, hogy a latin amerikaiak és a négerek is ott a leggazdagabbak. Ezt mindennél jobban bizonyítja a tény, hogy a négy óceánokon túli angolszász ország között az Egyesült Államok a negyedik.

Nagyon sokat mond az a tény, hogy az ENSZ tíz legfejlettebb tagországa protestáns, közöttük tízedik az Egyesült Államokban a legmagasabb a nem puritán etnikumúak aránya.