2017. augusztus 14., hétfő

India oktatási rendszere

Kopátsy Sándor                 EO                   2017 06 17

India oktatási rendszere…

Ötven éve tudom, hogy csak a puritán és nem szaporodó népek képesek a társadalmi fejlődés élvonalába kerülni. India lakossága ugyan nagyon heterogén, de puritánok nincsenek közöttük. Ráadásul a lakossága évente közel 30 millióval gyarapodik. Én még az egyetlen politikai állam fenntarthatóságában is kételkedem. Ezzel szemben a liberális demokráciák politikusai és közgazdászai büszkén közlik, hogy a gazdasága jelenleg még a kínainál is gyorsabban növekszik, mert politikai demokrácia, ahol sok párt versenyezhet a hatalomért.
A The Economist legújabb számában azonban az oktatás katasztrofális állapotából számol be. Márpedig számomra az oktatás színvonala a legjobb előrejelzése a várható társadalmi teljesítménynek. Az indiai oktatási helyzet azonban több mint kétségbeejtő. Harminc éve hoztak egy ostoba demokratikus oktatási törvényt, hogy olyan iskolahálózatra van szükség, hogy amiben minden diák egy kilométernél közelebb legyen az iskolától. Ennek az lett a következménye, hogy az iskolák negyede 50 tanulónál kevesebbel működött. Ez odáig javult, hogy jelenleg már csak egy harmaduk ilyen működésképtelen. A hat osztályos alapfokú képzésnél a működésképességhez legalább 200 tanuló lenne a minimum. Az indiai iskolák kétharmada azonban olyan kis tanulólétszámmal működik, ahol lehetelten minden évfolyam számára legalább egy osztályt fenntartani.
Az indiai oktatáspolitika arra a személetre épült, hogy a pedagógusokat jól meg kell fizetni. Ezért ebben az országban az átlagbérhez viszonyítva a legmagasabb a pedagógusok fizetése, a lakhelyi átlag tízszerese.
Az alapfokú képzés 14 éves korban befejeződik, de kétharmaduk tovább tanul. Kínában ez az arány 96 százalékos!
India a nemzeti jövedelmének 2.7 százalékát fordítja oktatásra, kevesebbet, mint a latin-amerikai országok, de a pedagógusok fizetése Indiában az átlaghoz viszonyítva a legmagasabb.
Az állami iskolarendszer csődjét jól bizonyítja, hogy az elmúlt hat évben 13 millióval csökkent az állami iskolák tanulóinak a száma, ugyanakkor a magániskolákban ez 17 százalékkal nőtt. A magániskolák pedagógusai felénél alacsonyabb fizetéssel harmad annyi költséggel működnek, mint az államiak, az oktatási eredményük mégis jobb.
Azt már jó tíz éve megismertem, hogy az elmarad országokban általános jelenség, hogy a magániskolák gyorsan teret hódítanak. Ennek két oka általános, egyrészt az oktatáspolitikát a pedagógus szakszervezetek uralják, másrészt a tananyaguk egyre jobban eltér a kor igényétől. Az állami oktatás céljának a nagyobb általános műveltséget tartja, a magánoktatás, pedig a szülők igényéhez igazodik.
Ha rajtam múlna az oktatás privatizációja megelőzte volna a gazdasági szféráét. A jelenkor legértékesebb vagyona a társadalom igényének megfelelő munkaerő. A jövő szempontjából ennek a termelése a legfontosabb. Ezért ezt kellene a keresletéhez igazítani.
Hetven éve még azon háborogtam, hogy az erdészetben a kitermelt termékek árát a ráfordítások határozták meg, nem a keresletük és a kínálatuk közti egyensúly. Arra gondolni sem mertem, hogy az oktatással kellene kezdeni a piacosítást, a szülők gyermekvállalását nem a darabszámmal, hanem a felneveltek értékével, az iskolák teljesítményét pedig a bizonyítványok értékével kellene mérni. Minden bizonyítvány annyi érne, amennyit a munkaerő piacon adnak érte.
Azt könnyebben elviselné a társadalom, ha minden kenyérminőségnek azonos volna az ára, mer a kenyerek értéke között 1:2 aránynál kisebb a különbség, de a munkaerő értékében még az előjel sem biztos. A munkaerő felső századának az ára hússzorosa, a felső tizedé tízszerese az átlagnak, az alsó tizedet pedig csak azért kell foglalkoztatni, mert ekkor kevesebb kárt okoz, az értéke tehát negatív. Ebből fakadóan, ha készülne olyan felmérés, hogy az adott iskolából milyen képzettségű és keresetű munkaerő kerül ki, azonnal rádöbbennénk, hogy vannak az átlag többszörösét és vannak negatív értéket termelő iskolák is.

Az oktatásnál is előbb piacosítanám a szülők gyermeknevelését. A felnevelt gyerekek értéke még szélesebb határok között mozog, mind a munkaerő ára. Ezért olyan nyugdíjrendszerről álmodok, amiben az öregkori ellátás elsősorban a gyermeknevelés minőségétől függene.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése