Németország külkereskedelmi többlete

Kopátsy Sándor                 PG                   2017 07 11

Németország külkereskedelmi többlete

Végre megszólalt a The Economist is. Utolsó száma címlapján a vezércikke jelent meg: The German problem címmel. Ez a tévedhetetlen hetilap ismét tévedt. Jól látja a tényt, hogy Németország, és az EU fejlett, puritán országainak elviselhetetlen külkereskedelmi többletük van. Mindenekelőtt Németországnak. Ugyanakkor a mediterrán tagországok menthetetlenül eladósodtak. Azt azonban meg sem említi, hogy ennek az euró övezet létrehozása, és erőltetett fenntartása az oka. Németország nyomására olyan euró övezetet hoztak létre, amiben az euró a protestáns, puritán országok számára jelentősen, 30-40 százalékkal leértékelt, az inflációhoz szokott mediterránok számára pedig ennyivel felértékelt lett. Ennek a természetes következménye, hogy az övezet erős és puritán erkölcsű országai számára megvalósult a külkereskedelmi paradicsom, a mediterránokban pedig a megoldhatatlan külkereskedelmi deficit és a reménytelen eladósodás következett be.

Az euró övezet erős tagjai nemcsak a mediterránokkal szemben kerültek elviselhetetlen külkereskedelmi előnybe, de még a világgazdaság erős országaival szemben is.

Említés ritkán történik arról, hogy Németországnak 2.000 óta évente nőtt, és ma már 300 milliárdos a külkereskedelmi többlete. A hússzor népesebb Kínának pedig csak 200 milliárd. Az euró övezet négy kisebb, fejlett, már gazdag puritán országának, Svédországnak, Dániának, Svájcnak és Hollandiának az egy millió lakosra vetített külkereskedelmi többlete is nagyobb, mint Kínáé. Tehát azt kellene látni, hogy az euróval az övezet és Svájc valutája jelentősen leértékelt lett, a mediterrán tagországoké pedig ugyanakkor számukra leviselhetetlen mértékben felértékelődött. Ebből fakad az a tény is, hogy Németországban a belső fogyasztás a nemzeti jövedelem 54 százaléka, ugyanakkor ez a mutató az Egyesült Államokban 69, Angliában 65 százalék.

Elég megnézni Németország külkereskedelmi mérlegét. Ez 1.950 1.990 között szinte folyamatosan a nemzeti jövedelmének 1-2 százaléka között mozgott. Az ezt következő évtizedben azonban mindig 1 százalékos hiánya volt. Ebben az eladósodási folyamatban merült fel az egységes valuta ötlete, amelynek bevezetése során a már a közös euró a német márkához képest mintegy harmadával leértékelt valuta lett. Azt máig nem vallották be, hogy a mediterrán országok számára az euró harmadával felértékeltebb valuta lett. Ezt a hátrányukat azonban elfogadták, mert ezzel nemcsak megszabadultak a történelmi átkuktól, az európai átlagnál nagyobb inflációtól, és a hiteleik után negyed akkora kamatot élvezhettek.

Az euró övezet erős, puritán kultúrájú országaiban a pénzintézetek, nyugdíjalapok pedig a hazai hiteleknél lényegesen magasabb kamatú mediterrán államkölcsönöket vásárolhattak. Azt azonban nem vették tudomásul, hogy ezek a hitelek ugyan magas kamatúak, de behajthatatlanok voltak. A hitelminősítők is súlyosan hibáztak azzal, hogy a mediterrán országok külső hitelit biztosaknak minősítették. Ezeknek elég biztosítékot jelentett az, hogy a hitelezők gyorsan gazdagodnak, el fogják viselni, ha kiderül, hogy mediterrán országok államhiteli számukra behajthatatlanok maradnak. Ez be is következett. Ma már köztudott, hogy a négy mediterrán ország soha sem fogja visszafizetni a felvett államkölcsöneit, de a hitelezők ezt el fogják viselni.

Az EU protestáns országai a számukra leértékelt eurónak köszönhetően a Nyugat gyáripari műhelyei lettek. Ezt jól jellemzi a tény, hogy amíg 2016-ban, Németországban a gyáriparban dolgozik a munkaerő 20 százaléka. Ez a mutató Franciaországban 12, az Egyesült Államokban 10, Angliában 8.

Ennél is meggyőzőbb adat, hogy az euró övezet megalakulása óta a termelési értékhez viszonyított vér aránya 15 százalékkal csökkent. Ezzel szemben Spanyolországban 20, Olaszországban 10 százalékkal nőtt, és Németország előnye jelenleg is 20 százalék, annak ellenére, hogy a négy mediterrán országban a munkaerő nem biztosított harmadában a munkanélküliség kétszeresére nőtt.

A The Economist elmélkedésében fel sem merül, hogy az EU negyed százada tartó lemaradásának elsődleges oka az euró övezet bevezetése volt, és ennek felszámolásától mindkét fél megijed.