2017. október 20., péntek

A felzárkózó országok helyzete. 1

Kopátsy Sándor                EH                    2017 10 11

I.

A felzárkózó országok helyzete.


A The Economist e heti száma mellékletben foglalkozik a felzárkózó országok helyzetével. Nyolc rövid, de színvonalas elemzést közöl. Ezek azonban megmaradnak a hibás felfogással, az iparosodó országokat továbbra is felzárkózónak, fejlődőknek nevezi. Még mindig nem veszik tudomásul, hogy a felzárkózók, Kína kivételével, ugyan fejlődnek, de ennek ellenére egyre jobban lemaradnak. Atlétikai példával élve, futnak, de a győzteseknél lassabban és ezért egyre jobban lemaradnak.
Ennek a Klasszikus példája a BRICs négyes fogat, Brazília, Oroszország, India és Kína. Ez a négyes fogat 2006-ban alakult, és 2010-ben a Dél-afrikai Köztársasággal kiegészült. Heterogénebb közösséget aligha találtak ki a bankárok, és működtetnek a politikusok.
Az alapító négyből csak egy fejlődik gyorsan, a másik három egyre jobban lemarad. Látszólag hatalmasak, az emberiség kétötödét, a világgazdaság egyötödét képviselik. Köztük csak egynek, Kínának a lakossága puritán, ami a jelenkor versenyképességének alapvető feltétele.
Max Weber az első és máig egyetlen olyan politológus, akinek a felismerése világviszonylatban maradéktalanul beigazolódott. A 20. század küszöbén megállapította, hogy a kor társadalmai között csak a puritán erkölcsű népeké lehet versenyképes. Ez a 20. század első felében csak a Nyugat protestáns népeire, az angolszászokra, a germánokra, és a skandinávokra volt igaz. A század második felében, a hidegháború idején kiterjedt a Távol-Kelet konfuciánus népek demokrata oldalán álló tagjaira. 1990 óta azonban elképesztő gyors tempóban zárkózik fel a konfuciánus Kína is. Ma már egyértelműen várható, hogy e század közepére, minden puritán erkölcsű nép, de csak azok, a világ társadalmi elitjét fogják alkotni.
Ebből már következik, hogy a négy-, illetve öttagú BRICs tagjai, Kína kivételével, egyre jobban lemaradnak.
Weber ugyan nem vette tudomásul, hogy a társadalmi sikernek elengedhetetlen feltétele, hogy a lakosság 1-2 ezreléknél gyorsabban ne növekedjen. Ebből következően Brazília és India eleve kiesnek a sikerben reménykedhetők köréből. A kultúrájuk messze van a puritánsághoz, és a gyors népességnövekvés elve kizárja, hogy az egy lakosra jutó jövedelmet és vagyont a versenyképességhez szükséges mértékben növelni tudják.
Brazília ugyan alulnépesedett és a világ legnagyobb mezőgazdasági potenciáljával és jelentős bányakinccsel rendelkezik, de a lakosság többségét kitevő latin etnikumának a gyors növekedése is lassul, de a négerek és az indiánok továbbra is elviselhetetlenül szaporodnak, ezért az eleve versenyképtelen latin-amerikai országok között is a legrosszabb etnikai összetételű. Ezen nem is lehet még a latinokra alkalmas társadalmi felépítményt sem működtetni. Ugyanakkor az elviselhetetlenül gyorsan szaporodó emberisség élelmezéséhez, a legnagyobb potenciális kapacitása van.
India még reménytelenebb. Etnikai, kulturális, nyelvi tekintetben Bábel. Puritán népei még sincsenek. Ezt a heterogén birodalmat nemcsak a demokrácia, de még a diktatúra sem volna képes egyben tartani. Az oktatási rendszere sem versenyképes. Az elit ugyan angol nyelvű, a legfejlettebb társadalmakban is értékes diplomás. Ennek a java, az ország legnagyobb kincse, az Egyesült Államokba vándorol. Még inkább úgy fog járni, mint a Szovjetunió, elemeire esik szét.
A Dél-afrikai Köztársaság felvétele ötödiknek a világgazdaság példátlanul nagyarányú bányajáradékának volt köszönhető. A nagyon magas bányajáradéknak köszönhetően ez a reménytelen társadalmi állapotú országról azt hihették, hogy gazdagsága tartós. Ez ugyanis a világ etnikailag leginkább kettészakadt lakosságú ország. Az arányaiban gyorsan fogyó fehérek a világ társadalmi elitjéhez tartoznának, de a jövőjük reménytelen, mert a feketék túlnépesedése megállíthatatlan. Szerintem a fehérek ott fogják hagyni az országot, mert a négy nagyon gazdag óceánokon túli angolszász országban örömmel fogadják őket. Nélkülük pedig a Dél-afrikai Köztársaság a többi Szahara alatti ország színvonalára zuhan.
Kínában viszont minden ideális. A világ népességének ötödét jelentő egyetlen olyan nemzeti állam, amiben a lakosság 93 százaléka kínai, ráadásul keményen puritán. 1990 óta a lakosság gyors növekedése csökkenésbe kényszerült. Ez a lakosság csökkenés azonban példátlan gazdasági eredményt hozott. Jelenleg már egyre szélesebb körben engedik meg a második gyermeket is. Nem jelentkezik semmi olyan, ami kétségbe vonná, hogy e század közepre Kína felnő az Egyesült Államok mellé második szuperhatalomnak. Ezzel az emberiség puritán kétötöde viszonylag a jelenleginél is gazdagabb lesz, a világgazdaság négyötödét fogja adni. Az emberiség, közte a BRICs jelenlegi öt tagjából négy viszonylag még annál is hátrább lesz, mint jelenleg. Várhatóan 2050-ben a fejlettek aránya a kétötödnél is kisebb lesz, a nemzeti jövedelemnek azonban továbbra is növekvő hányadát fogják adni.

A tanulmányok legnagyobb érdeme.

A jelenkori közgazdaságtan talán legnagyobb hibája az, hogy a társadalmak fejlettségének növekedését az országok nemzeti jövedelmének nagyságával mérték. Ennek alapján India gazdasága jelenleg olyan gyorsan növekszik, mint Kínáé. Azt már meg sem említik, hogy az egy lakosra jutó jövedelem Indiában csak harmad úgy növekszik, mint Kínában, az egy lakosra jutó vagyon pedig csökken. Ezek az írások azonban már az egy lakosra jutó jövedelemmel mérnek. Ebből kiderül, hogy 2014 óta a BRICs négy tagjában ez a mutató azt jelzi, hogy nem a fejletteknél gyorsabban fejlődnek, hanem még a világ átlagához mérten is lemaradnak. Kína azonban az átlagnál is sokkal gyorsabban gazdagodik.
Bármennyire egyértelmű, hogy a nemzeti jövedelemhez viszonyított vagyon a nyugati kultúrában is egyértelműen nagyobb a protestánsoknál, mint a katolikusoknál. Sajnos, nem mérjük, hogy mekkora a nemzeti jövedelemhez viszonyított vagyon. Pedig ez volna a megvilágítója annak is, amit Weber felismert, hogy a puritánok sikeresebb társadalomépítők.
Az Egyesült Államokban etnikumok szerint is mérik, mekkora az egy lakosra jutó jövedelemhez viszonyítva a vagyon. Ez a mutató a legmagasabb a puritán népeké, ezen belül a konfuciánusok mutatója meghaladja a négyet, a protestánsoké a hármat. A latin népek mutatója kettő felett van. A négereké azonban egy alatt van. Becslésem szerint a magyar átlag három felett, de a cigányoké nálunk is egy alatt van. Ezekbe a mutatókban csak a fizikai vagyon szerepel, a tudásvagyon, a képzettség és a képesség nem. Ezzel együtt még nagyobbak volnának a különbségek.
Az is egyértelmű, hogy a világnyelveket, mindenekelőtt az angol, nálunk a németet is tudó, szakunkás feletti munkaerő esetében, a tudásvagyon az éves jövedelemnél nagyobb. Vagyis minden angol, vagy német nyelvet tudó munkaerő értéke az éves jövedelménél nagyobb.
A hivatkozott The Economist tanulmány első részében a fejlődő országokat három csoportra osztva elemzik, a magasan, a közepesen és alacsonyan közepesen fejlettekre.
A fejlettek között is az első kettő két olajban nagyon gazdag állam, Katar és az Egyesült Arab Emirátusok szerepel 75 és 40 ezer dollár egy laksora jutó jövedelemmel. A következő kettő Dél-Korea és Tajvan, 28 és 22 ezer dollárral. Utánuk Görögország és Csehország következik 19 és 18 ezer dollárral. Utánuk Csille, Lengyelország és Magyarország 13 ezer dollár/fő. A két olajban gazdag kis lakosságú arab ország előkelő helyét az olajkincsének köszönheti. A következő Görögország, amelyik helyét annak köszönheti, hogy óriási külföldi hitelből él. Csehországot a germán népekkel együtt, nem ide, hanem a fejlett germánok közé sorolnám. Az utolsó két helyen Lengyelország és Magyarország közel azonos szinte áll. A felsorolt kilenc ország között csak három puritán lakosú ország van. Dél-Korea a koreai háború óta a legsikeresebb ország, de nemcsak egy főre jutó jövedelme nőtt az államok között a leggyorsabban, de a foglalkoztatása és az oktatása is. Tajvan is elérte Japánt. Mindkettő a sikerét annak köszönheti, hogy a két háború között Japán gyarmata volt, az infrastruktúrája és oktatási rendszere akkor épült ki. A hidegháború alatt pedig a demokrata oldalhoz tartozott, és exportját a gazdag tőkés világ lelkesen felvásárolta. Máig nem tisztázódott a két volt japán gyarmat sikerének kulcsa. A hidegháborúban a gazdag demokraták éhesen szippantották fel nemcsak Japán, de a volt két gyarmatának tömegtermékeit. Csehország pedig azzal esett ki a puritán Nyugat-Európából, hogy a bolsevik táborba sorolta a Jaltai Szerződés. Ez az ország a második világháború előtt Franciaországgal és Ausztriával azonos szinten volt.
Csille azért kerülhetett ebbe az előkelő, de heterogén csoportba, mert a magas bányajáradékoknak köszönhetően meggazdagodott.
Lengyelország és Magyarország pedig lényegében ott tart, ahol a két háború közt is volt. Ez a két ország azért esett vissza, mert elvesztette az elitjét, a zsidóságot és germánokat. Ezer éve igyekeznek Nyugat-Európához felzárkózni, de mivel az államalkotó etnikumukban nem volt polgárság, de nagyon sok nemes, csak azért boldogultak, mert a középkortól jelentős germán, majd a vasút századában szidó etnikumuk is volt. Ennek elvesztésével azonban együtt járt a viszonylagos visszacsúszásuk.
A fejlett felzárkózók nagyon heterogén csoport. Akik összeállították, nem értették meg Weber felismerését, hogy a társadalmi sikerre csak a puritánok által vezetve számíthatnak.

Mivel mérjük a táradalom fejlettségét?

Jelenleg a legjobb mércét az ENSZ alkalmazza. Ez három mutató eredője, az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem, a várható életkor és az átlagos iskolázottság. Ezt egy negyedikkel, az egy lakosra jutó vagyonnal egészíteném ki. Ez a negyedik mutató világítana rá arra, hogy a néhány ezreléknél gyorsabb népességnövekedés kizárja a versenyképességet. Ez az adat Kína esetében példátlanul gyorsan nő, és magas, India esetében csökkenő.
Max Weber a század elején először protestánsnak nevezte a puritán népeket. Ő még abban a hitben élt, hogy a népek puritán viselkedésüket a protestáns kereszténység hatásának köszönhették. Tévedett, mert a protestáns kereszténység elsősorban ott győzött, ahol a népek már a kereszténység előtt is puritánok voltak. Ennek ellenére nem minden puritán nép lett protestáns. Ezt nekünk magyaroknak kellene leginkább megérteni. Az alpi népek, köztük is elsősorban a germánok, a svábok, a bajorok, az osztrákok puritánságuk ellenére is katolikusok maradtak. Ennek politikai oka volt, a Habsburgok megszállottan katolikusok voltak, és maradtak.
Történelmi ismereteim alapján azt állítom, ezek a népek puritánságuk ellenére azért maradtak katolikusok, mert az oszmán behatolás Bécs alatt megállt. Bécs sikertelen ostroma tette lehetővé, hogy a közép-európai népek reformációra térését a Habsburg császároknak sikerült megállítani. Ha Bécs is oszmán hódoltág alá kerül, nemcsak az alpi germánok, hanem a csehek és a magyarok protestánsok lettek volna. A reformáció befogadására a nem latin népek többsége protestáns lett volna.
A latin népeket, kivéve a franciákat, nem érintette a reformáció. Ennek indoklása most messze vezetne.
Ezért mondom, hogy puritán népek nemcsak a protestánsok, hanem a nem latin, kiscsaládos népek általában.
Weber idejében még nem vált felismerhetővé, hogy a távol-keleti népek még a protestánsoknál is puritánabbak. Ma már vitathatatlan, hogy a konfuciánus népekkel még a Nyugat puritánjai sem versenyezhetnek.
E fejlett felzárkózók jövője nagyon eltérő.
Az olajban nagyon gazdagok ugyan sokat vesztenek, de gazdagok társadalmi tekintetben elmaradt társadalmak maradnak. Csille a bányakincsekben a leggazdagabb latin-amerikai állam, de soha nem léphet a két észak-amerikai a puritánok közé.
Dél-Korea és Tajvan sikeres pályája folytatódik.
Görögország képtelen lesz kimászni az adósságából.
Csehország, a szlovákoktól megszabadulva felzárkózik Nyugt-európához.
Lengyelország és Magyarország jelenlegi helye a rangsorban aligha változhat.
Ennek a 10 ezer dollár felettieknek a csoportja értelmetlen.
A felső közép csoport is együtt kezelhetetlen.
Az itt szerelő kilenc ország jelenlegi fejlettsége ugyan viszonylag homogén, az egy laksora jutó jövedelmük 5-10 ezer dollár között van.
Kína fog közülük kiemelkedni, méghozzá elképesztően gyorsan. Az egy lakosra jutó vagyona és jövedelme 10-15 évenként megkétszereződik, ezzel a leggazdagabbak közé kerül.
Törökország jelenleg a csoportban a leggazdagabb, Oroszországot is megelőzi. Ez a nem arab, de muzulmán ország tíz éve olyan gyorsan fejlődik, hogy az elviselhetetlenül gyors népszaporulata ellenére is növelni képes az egy laksora jutó jövedelmét. Ennek köszönhetően már megelőzte Oroszországot is, ahol 2015 előtt óriási segítséget jelentett az irreálissá vált olajár, és a népszaporulata harmada sincs Törökországénak. Ha felére tudja csökkenteni a népességének a növekedését, nemcsak Oroszországot, de Lengyelországot és Magyarországot is megelőzheti. A jelenlegi növekedését csak akkor tudja tartani, hagy évente egymillió kivándorlója lesz. Ennek a valószínűsége azonban egyre csökken.
Malajzia áll a második helyen. Ennek a jövője sem reménytelen, mert a kelet-ázsiai fellendülésnek köszönhetően gyorsabb fejlődésre számíthat, mint a csoport többségét kitevő latin-amerikai országok.
Oroszország áll a harmadik helyen. A jelenlegi olajárak mellett lassulni fog a fejlődése, de a lakosság képzettségével e csoport első helyén áll. A puritán országokkal nem lehet versenyképes, de a csoportban szerelőkkel igen. Tehát kiesni nem fog, de felzárkózni sem.
A csoportban szereplő latin-amerikai országok, Mexikó, Brazília, Kolumbia és Peru egyike sem számíthat többre, mint a jelenlegi helyének megőrzésére a rangsorban, de ez nem jelenti azt, hogy a fejlettekhez viszonyítva egyre jobban lemaradnak. Erre az ad okot, hogy a latin-amerikai országokban tíz éve gyorsan csökken a gyermekvállalás. Ez azonban kontraszelekcióval működik, a társadalom felső harmadában gyorsan csökken a gyermekvállalás, az alsóban pedig lassan.
Számomra érthetetlen, hogy a társadalomtudományok ezt a kontraszelekciót nem veszik tudomásul.
E középső csoportban, Kínán kívül, nincs puritán kultúrájú és Oroszországtól eltekintve, a lakosság gyors szaporodását megfékezni képes ország, tehát mindegyik jövőjét a fokozatos lemaradás fogja jellemezni.

Az alsó-közép csoport.

Ebbe csak reménytelen országok tartoznak, három dollár/fő alatti jövedelemmel. Négy dél-ázsiai ország, és Egyiptom. Mindegyik a század közepére nem jobban, hanem még rosszabbul fog állni. mindent elmond Kína és India összevetése. 1990-ben a két birodalom azonos egy laksora jutó jövedelmű volt. Ma Kínában négyszer, és 2050-ben hússzor magasabb lesz. Addigra India esetleg több állammá esik szét, mint a Szovjetunió, és a lakosságának a jövedelem nem éri el a Szovjetunió utódállamokban elért szint tizedét sem.
A The Economist tanulmányának az első fejezete számomra sokkal többet mond, mintha az országok nemzeti jövedelmével játszanának. Ennek ellenre félrevezető marad, mert a sikernek csak egyetlen mércéjét, az egy lakosra jutó jövedelmet mutatják, de még említést sem tesznek arról, hogy csak a puritán, és a lassan szaporodó lakosságú népek lehetnek sikeresek. Márpedig, ha valaki az országok jövőjét akarja látni, annak elég, ha az országok lakosság puritanizmusát és népesedését vizsgálják, mert versenyképes csak a puritán erkölcsű, és lassan változó lakosságú népek lehetnek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése