2017. december 27., szerda

A dohányzás visszaszorul a fejlett világban

Kopátsy Sándor                 PH                 2017 12 25

A dohányzás visszaszorul a fejlett világban

Ötven éve ugyan meggyőződésem, hogy a szántóföldi gabonatermelés megjelenése óta az emberi faj legnagyobb problémája, hogy gyorsabban szaporodik, mint ahogyan képes növeli az élettereinek eltartó képességét.
Azt biológiai csodának tartom, hogy fajunknak ugyan nem volt fogalma arról, hogy a már gabonát termelő és a pásztorkodó társadalmak elpusztultak volna, ha nem válik halálozásokozóvá és tudásvágy üldözővé, mégis tökéletesen úgy viselkedett, mintha ennek megvalósulását a bölcs felismerés vezette volna. Ez a legjobb bizonyítéka a történelmi materializmusnak, hogy ami a történelemben velük történik, az elsősorban nem akaratunktól függ, hanem azt a létünk formája determinálja. Vagyis a sorsunkat nem a kitűzött céljaink, hanem az adottságaink determinálják. A társadalmunk felépítményét annak alépítménye determinálja.
Ez a logika vezette Marxot is mindaddig, amíg ki nem talált egy általa ideálisnak tartott felépítményt, és meghirdette annak erőszakosan is megvalósítható formáját, a kommunista társadalmat. Ezzel a legnagyobb materialista vallásalapító próféta lett.
A történelmi materializmusból az következik, hogy a társadalom felépítménye mindig csak olyan lehet, amilyennek azt az alépítménye determinálta. Ezért a materialista társadalomtudósnak, természetesen a történésznek is az a feladata, hogy magyarázatot adjon arra, miért volt olyan a társdalom, amilyen. Mivel a földművelő és pásztorkodó társadalmak mindegyike növelte a halandóságot és üldözte a tudásvágyat, keresse meg annak az okát, hogy miért minden osztálytársadalom olyan, amilyen volt. Azzal kár foglalkozni, hogy ki, milyen ideális, legalább kevésbé halálokozó és tudásüldöző társadalmat tartott volna jobbnak, mert azok nem lehettek jobbak, csak olyanok, amilyenek voltak.
Az kézenfekvő volt, hogy a halálokozás és a tudásüldözés ellenére minden társadalom túlnépesedő volt. Ennek bizonyítására elég lett volna, feltételezni, hogyan alakul a társadalmak létszáma, ha nem működik a halálozás okozása és a tudásvágy üldözése. Minimálisan tízszer gyorsabb lett volna a népszaporulat, néhány generáció után eltarthatatlan a lakosság.

A túlnépesedés leállt.

A 20. század derekára olyan magas szintre emelkedett az emberiség tudása, hogy ma a hét és fél milliárd ember jobban el tud tartani, aránylag sokkal kevesebbet éheznek, tovább élnek, mint valaha. Ez azoknak a tudományos és technikai eredményeknek köszönhető, amit a Nyugat és a Távol Kelet puritán államai, Kína és Vietnám kivételével elértek. A 20. század második felére az emberiség puritán ötödében megszűnt a túlnépesedés, ezzel a halálozás fokozásának és a tudásvágy üldözésének objektív okozása.
Ez ugyan nem ilyen egyértelműen történt, mert Európában nemcsak a puritán népek szaporodása állt le, hanem a mediterrán és a kelet-európai valamint a balkáni népeké is. Kelet-Ázsiában pedig a puritán népek nagy többségét jelentő Kína és Vietnám lakossága továbbra is gyorsan szaporodott.
Azt a tényt, hogy a puritán népek minden más viselkedési kultúránál alkalmasabbak a nem szaporodó lakosságú társadalmak működtetésére, Max Weber német politológus már a 20. századán felismerte. Tévedett viszont abban, hogy a puritán helyett protestánst mondott, holott a nem puritán germánok is puritánok, ráadásul, a Távol Keleten sokkal több puritán él, mint a Nyugaton. Ráadásul a még szegény puritánok is túlnépesedők. Ezért a protestánsok helyett a Nyugat angolszász, germán és skandináv népeinek fölényét kellett volna hangsúlyozni. Weber másik tévedése, hogy a távol-keleti puritánokról megfeledkezett. Ezt menti a tény, hogy a 20. század elején legfeljebb a százmilliós lakosságú Japán mutatta meg a fölényét. A század végére pedig csak a négy Kis Tigris zárkózott fel a puritánok élvonaléba. Ezek együtt is csak tized annyian voltak, mint a kínaiak és a vietnámiak.
1990 óta pedig Kína piacosította a gazdaságát és erőszakkal korlátozta a gyermekvállalást, és elképesztő sebességgel zárkózik fal az élvonalba. A közgazdászok le se merik írni, hogyan nő Kínában az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, szűnik meg a mély szegényég, és növekszik a diplomások aránya. 1990 előtti Dél-Korea és Finnország volt az egy laksora vetített eredményeivel a leggyorsabb, 1990 óta Kína náluk is háromszor gyorsabban növekszik. Ráadásul negyvenszer nagyobb lakosságszámával.
Azt, hogy a nem növekvő lakosságú államok nem osztálytársadalmak, már tervhivatali koromban felismertem.
Először azt vettem tudomásul, hogy egészen másként osztják vissza az elvont jövedelmet. Minden osztálytársadalomban az óriási szegény többség adózott, amiből semmit nem kapott vissza. A jóléti társadalmak progresszíven adóztatnak, és fordított arányban osztanak vissza. Ezért nem értek egyet a jelenlegi egységes adókulccsal, pedig azon belül is olyan kedvezmények vannak, amik a rászorultabbakat segítik, a visszaosztás pedig egalizálás irányában ható.
Másodsorban minőségi különbség van a gyermekvállalás támogatásában, az oktatásban és az egészségvédelemben. Az osztálytársadalmak kritikusai meg sem említik, hogy azokban a gyermekvállalás, azok oktatása és egészségvédelme semmi támogatást nem kapott, ezek a költségek a családra hárultak. Jelenleg az adókkal elvont jövedelmek harmadát ezekre a célokra osztja vissza a társadalom. Fajunk életét az elmúlt 6-8 ezer esztendő a munkaerő túlkínálata, jelenleg a munkaerő felső minőségi harmadában a hiánya jellemzi.
A legnagyobb demográfiai változást szinte meg sem említik, az osztálytársadalmakban aránytalan sok volt a gyerek, viszonylag a foglalkoztathatónál több a munkaképes, és alig volt a munkaképes kort túlélő. A jelenkori fejlett társadalmakban a társadalom igényénél kevesebb a gyermekvállalás, a munkaképes korúakban minőségi hiány van, és megsokszorozódott a munkaképes korukat túlélő öreg, akiknek az eltartása egyre nagyobb társadalmi feladat.
1990 előtt a fenti gondok, csak az emberiség puritán, nem szaporodó ötödében jellemzők. A négyötöd pedig soha nem tapaszalt gyorsasággal szaporodott. A kínai reformnak köszönhetően kétötöd gyorsan fejlődik, a háromötöd pedig gyorsan szaporodik, és viszonylag szegényedik. Ennek következményeiről azonban a tudomány nem vessz tudomást. Pedig egyértelmű a jelenlegi világhelyzet. Két ötöd példátlanul gazdagodik, a háromötöd pedig elsősorban a túlnépesedése okán, egyre jobban lemarad.
Mivel az osztálytársadalmi felépítményt a túlnépesedés hozza létre, ott elkerülhetetlen a halálokozás és a tudásüldözés felerősödése. Mivel nem találkoztam még olyan demográfiai felméréssel, ami megbecsülte volna, az elmúlt 6-8 ezer évben mekkora lett volna a népesség növekedése, ha nincs a halálokozás és a tudásüldözés, csak becsülni tudom. Főleg az egészségvédelem elmaradottsága és a gyengébb táplálkozás okán kisebb volt a lakosság spontán növekedése, mint amilyen lakosságnövekedést az elmúlt száz évben tapasztaltunk. Azt állíthatom, hogy az emberiség háromötödében legalább akkora szükségszerűség a halálozás fokozása, mint amekkora az osztálytársadalmak 6-8 ezer évében volt.
Ezzel szemben a fejlett társadalmak egyrészt tiltják a túlnépesedő világban a háborúzást, másrészt oda viszik az egészségügy vívmányait, ezzel fokozzák a spontán népszaporulatot, indokoltabbá teszik a halálozás okozását.

Évente 7 millió ember hal meg a dohányzás következtében.

Ennek ellenére a jelenkor tudata is mindig pánikban van, nem az eredményeket látja, hanem az elképesztő eredmények mellett egyre kisebb hibák sorát követjük el. Ebbe az írásba annak okán kezdtem, hogy elém került egy statisztika arról, hogyan alakult az utóbbi negyed században a dohányzás az Egyesült Államokban és Európában.
A második világháború után mozgalom alakult ki az Egyesült Államokban a dohányzás korlátozása érdekében. Az óta ott a dohányzók száma negyedére csökkent, és egyre kisebb nikotint tartalmazó lett. Most az látom, hogy az Egyesült Államokban kicsivel nőtt, de továbbra is nagyon alacsony maradt a dohányzók aránya. Ugyanakkor Európában harmadával csökkent, de így is magasabb, mint az Egyesült Államokban.
Ezzel párhuzamosan az elmaradt társadalmakban a dohányzóknak nem csak a száma, de az aránya is gyorsan nő. Jelenleg 7 millió ember hal meg előbb annak következtében, hogy dohányzik. Ez óriási szám, messze meghaladja az elmúlt hetven év háborús veszteségeit. Indokolt volna tudatosítani hogyan alakul jelenleg fajunk létszáma. Ez évente 70 millióval nő. Százötven éve ennek tizede sem volt. Ehhez képest csak tizednyi változást jelentene, ha megszűnne a dohányzás.
Meggyőződésem szerint, az emberiség jelenlegei optimális létszáma lényegesen kisebb, mint a jelenlegi 7.5 milliárd, és a század végére várható 10 milliárd. Ez ugyan hatvan éve a meggyőződésem, de senki sem vesz tudomást róla. Sajnos, nemcsak a vallás, de a társadalmit tudat az egyre gyorsulóan növekvő létszámunkat determináltnak tartja. Nemcsak most, de soha nem vizsgálta, hogy mi lenne az optimális. Még nem találkoztam olyan tudóssal, akik rámutatott volna, hogyan hatna az élet viszonyainkra, ha kevesebben, illetve ha többen élnénk az optimális létszámunknál. Ez azért meglepő, mert minden pásztor tudta, hogy mekkora az optimális állatállománya. A társadalomtudományok azonban fel sem vetették, hogy mikor mekkora volna az optimális létszámunk, pedig fajunk bizonyos mértékig mindig, de amióta gabonát termel, vagy állatot tart, nagyon túlnépesedett volt, sokkal jobban élhetett volna, ha kisebb, és lassabban nő a létszámunk. Történelmünk azért jellemezte a háborúzás, a lakosság nagy többségének a nyomorát növelő kizsákmányolás, ugyanakkor az uralkodó kisebbség fényűző gazdagsága, a tudásvágy üldözése, mert így is túlnépesedtünk. Nem akadt egyetlen tudós, aki felvetette volna, hogy az osztálytársadalmak szervezett halálokozása sem volt elég hatékony arra, hogy a népesség növekedése ne okozzon állandó túlnépesedést.
Ismereteim szerint, a túlnépesedés veszélyét, kétszáz éve, egy anglikán pap, Malthus vetette fel, de ő nem tudományos igénnyel, és csupán az élelemtermelés korlátolt mennyiségével magyarázta. Az ipari forradalom óta egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a legnagyobb hatású korlátozó tényező a környezetünk, mindenekelőtt a levegő szennyezése. Az azonban fel sem vetült, hogy jelenleg tízszer annyian vagyunk, és tízszer nagyobb az egy lakosra jutó környezetszennyezés, mint az ipari forradalom előtt volt. Most a környezetszennyezésünk túlhangsúlyozása a tudósok hisztériája. Ezen belül az fel sem merül, hogy az elsődleges oka, hogy az emberiség nagyobb fele gyorsan szaporodik. Még a nyomát sem találtam annak, hogy mi volna akkor, ha csak annyian volnánk, mint 150 évvel korábban voltunk, és a létszámunk évente nem 70 millióval, hanem ennek tizedével nőtt volna.
A környezetvédők fel sem vetik, hogy nem azért rontjuk a levegőt, mert környezetszennyezőbben élünk, hanem azért, mert tízszer annyian vagyunk.
Kutatóként érdekelt, hogyan csökkentette az Egyesült Államok a töredékéra a nagyon drága egészségügyének egyik legnagyobb költség okozóját, a dohányzást. Erre irányuló intézkedéseit arra építette, hogy mindenki kedvére dohányozhat, de csak olyan módon, hogy mások egészségét nem veszélyezteti. Szinte csak a dohányozók lakásai biztosítottak lehetőséget a dohányzásra. Vagyis csak azt tiltották meg, hogy a nem dohányzók egészségét károsítsák. Ugyanakkor az egészségügyi kormányzat olyan filmeket, publikációkat finanszírozott, amelyek elrettentettek a dohányzástól.
Egyre több kormány vett példát az amerikai sikerekről. Mára a fejlett társadalmakban harmadára esett a dohányzók száma. A dohányipar mégsem ment tönkre, mert az emberiség, különösen annak lemaradó kétharmadában nőtt a dohányosok száma. Jelenleg csak becsülni tudom, hogy az emberiség fejlett ötöde harmad annyit, és kevésbé nikotinban gazdag dohányt szív. A lemaradó kétharmad azonban egyre többet. Még többet mond az a tény, hogy jelenleg a dohányzás által évente meghaló 7 milliónak 90 százaléka az olyan társadalmakban történik, amelyek évente 70 millióval szaporodnak.
Ezzel kimondtam a legfontosabbat, az emberiség csak az olyan társadalmakban gazdagodhat, ahol a lakosságának a száma nagyon kis mértékben, évente 1-2 ezrelékkel ingadozik.
Tekintettel arra, hogy a gabonatermelő és a pásztorkodó társadalmak spontán népszaporulata egy nagyságrenddel gyorsabb lett volna az elviselhetőnél, ha a társadalom nem kényszerül a halálozás fokozására és a tudásvágy üldözésére.
Ezt könnyű bizonyítani. Amióta szántóföldön és pásztorkodva termeljük meg az életfeltételeinket, az emberiség száma százalékokkal nőtt volna, ha a társadalmak mindegyike nem fokozza a halálozást, és nem üldözi a tudásvágyat. A jégkorszak megszűnése óta a gabonatermelésből, vagy a pásztorkodásból élő társadalmak csak azért maradhattak fenn, mert szervezetten növelték a halálozást és üldözték a tudásvágyat. Ennek a ténynek a tudatosítása azonban fel sem merül, és csak a lelkes, de naiv forradalmárok tiltakoztak a halálokozás és a tudásvágy üldözése ellen.
Ezt látva a társadalomtudományok elsődleges feladata lett volna annak tudatosítása, hogy a halálozás fokozása és a tudásvágy üldözése ellenére minden társadalom túlnépesedett lett. Nem ismerek olyan társadalmat, ami nem élhetett volna jobban, ha kisebb a lakossága. Ezt azonban nem tehette meg, mert a túlnépesedett társadalmak eltiporták volna. Minden társadalom léte attól függött, hogy a társadalmi erejét jelentő lakossága többi túlnépesedő társadalommal lépést tudjon tartani. A túlnépesedő társadalmak között csak a túlnépesedők maradtak fenn.
Az a közel nyolcezer éves társadalmi egyensúly csak azért maradhatott jöhetett létre, mert minden társadalom részt vett a túlnépesedésben.

A tudományos és technikai forradalom új helyzetet teremtett.

Az emberiség puritán, gazdag és iskolázott ötödében megszűnt a túlnépesedési nyomás, annak ellenére, hogy ezek a társadalmak a gyermekvállalás támogatását is megvalósították. Ennek több feltétele megvalósult.
A tudomány megoldotta a fogamzásgátlást. Érthetetlen módon a társadalomtudományok tudomásul sem vették, hogy a nők számára megoldhatóvá vált fogamzásmentes szexuális élet lett a fajunk talán legnagyobb találmánya. Két nemünk között a nők eddig azért voltak alacsonyabb társadalmi helyzetben, mert a szexuális életben nem lehettek egyenrangúak. A fogamzással járó következményeket csak a nők viselték. Ez akkor sem változott meg, amikor jó száz éve megjelent az óvszer. Ez ugyan garantálta, hogy ne legyen fogamzás, de ebben a döntési hatáskör a férfiaké maradt.
A nőknek a fogamzás feletti döntési lehetőségét csak a fogamzásgátlók biztosították. Jelenleg a nők elsősorban azzal lettek a férfiakkal egyenrangúak, hogy döntési jogot szereztek a gyermekvállalásban. Ezt is a kínai példa bizonyítja. Fajunk életében a szülők számára mindig a fiú volt az értékesebb. Ez ugyan addig nem okozott problémát, amíg a szülők nem dönthettek gyermekük neme felett. A tudományos és technikai forradalom azonban megoldotta a magzat nemének korai felismerését, és a terhesség megszakítását. Ennek az lett a következménye, hogy a megszültek között lecsökkent a lányok aránya. Az ember lett az első faj, amelyik maga dönthet az utódainak a neme felett.
Ezt, mint tényt a tudomány figyelemmel kísérte, sőt a veszélyére is felhívta a figyelmet, de nem kezelte olyan fontosnak, mint a környezetszennyezést vagy a klímaváltozást.
A nemek közti döntéssel először a modern baromfitartásban találkoztam. A hústermelésben a hímek, a tojástermelésben a nőstények megkülönböztetett szerepet kaptak. Ez még nem figyelmeztetett arra, hogy fajunkban is találkozni fogunk vele. Ötven évvel később már a fajunkon belül is megvalósult a nem feletti döntés lehetősége.
Először a fergetegesen fejlődő Dél-Koreában jelent meg, hogy 10-15 százalékkal nagyobb lett a fiúk száma, mint a lányoké. Már akkor felismertem ennek a várható következményét, értékesebbek lesznek a lányok, és kevésbé értékesek a fiúk. Az egy gyermek vállalhatóságát kikényszerítő kínai reformnak az lett a következménye, hogy a fiúgyermek szülése felértékelődött, a lányok aránya csökkent.
1990 óta azonban kiderültek a következmények.
A lányok szorosabb kapcsolatot tartanak, és jövedelmükhöz viszonyítva jobban segítik a szüleiket. Márpedig a lányok keresete közelebb került a fiúkéhoz.

A lányok kiházasítása előnnyé, a fiúké hátránnyá vált. Közgazdasági szakirodalomban olvastam, hogy a jövedelmükhöz viszonyítva a kínaiak pénzmegtakarításának aránya a legnagyobb a világon. A németek a másodikak, fele akkora százalékkal. Ennek a magyarázata, hogy a fiúk házassága viszonylag, Kínában a legdrágább. Erre tehát megtakarításra van szükség. Ezzel szemben az iskolázott lányok kiházasítása biztos bevétel. Minél gazdagabb lesz Kína, ez annál nagyobb lesz. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése