Gondolatok a társadalmi fejlődést alakító tényezőkről

Kopátsy Sándor                 EE                   2017 11 22

Gondolatok a társadalmi fejlődést alakító tényezőkről

Fajunk történetében szinte Amerika és Óceánia felfedezéséig, a gyűjtögető társadalmakból csak akkor voltak kirajzások, amikor vagy túlnépesedtek, vagy a kedvezőtlen időjárás miatt nem volt elég a begyűjthető táplálék. Ezek viszonylag kis csoportok voltak, az emberiség legfeljebb néhány ezrelékét jelenthették.

Mégis ezeknek köszönhetően, fajunk mintegy 150 ezer év alatt, szinte minden természeti környezetben elterjedt. Ez a minden természeti környezetre kiterjedő elterjedés azért volt példátlan, mert fajunk volt az első, amelyik az új életterekben nem a darwini módon, nem a mutációjának és szelekciójának köszönhetően, új fajjá alakulva, hanem e nélkül volt képes berendezkedni a jelentősen más természeti környezetekbe, hogy más fajjá változott volna.

Az ember volt az első és máig egyetlen faj, amelyik a fejlett agyának, ügyes kezeinek, kommunikációs képességének köszönhetően tudatosan alkalmazkodott az új környezetéhez a nélkül, hogy új fajjá változott volna. Előrébb lépni azonban csak akkor tudott, ha az élettere megváltozott. A tényt a tudomány máig nem vette tudomásul, hogy az ember csak akkor fejlődik, ha a megváltozott az élettere ezt kikényszeríti. Ez ad magyarázatot arra, hogy fajunk csak ott fejlődött, ahol a megváltozott életteréhez kellett alkalmazkodni. A változatlan élettérben nincs fajfejlődés. Mivel azonban a változatlan életterek nincsenek, még az éghajlat is évről évre változik, fajunk az életterének első, és egyetlen jelentős változása előtt is fejlődött, csak nagyon lassan.

Kétségtelennek kell tekinteni, hogy fajunk, ha a jégkorszak végét jelentős éghajlatváltozás több tízezer évvel előbb történik, még nem lett volna képes ehhez a nagy változáshoz azzal igazodni, hogy a többsége a gyűjtögetésről áttért az öntözéses gabonatermelésre. Ebben a tekintetben éles különbséget látok a pásztorkodás és a gabonatermelés megjelenése között. Amíg a pásztorkodásban nemcsak az ember igazodott a kipusztulásra ítélt állatokhoz azzal, hogy védelmüket, élelmezésüket és itatásukat megoldotta, addig az önözéses gabonák a hasznosulásuknak passzív szereplői voltak. A későbbi kultúrnövények ugyanis nem szorultak az ember gondoskodására annak érdekében, hogy fennmaradhassanak. Ezeket csak annak köszönhettük, hogy előtte sok ezer éven át kapásan művelhettük, és ennek során termelhető haszonnövények lettek.

A biológusok ma képesek megállapítani, hogy a legfontosabb kultúrnövények már sok ezer évvel a felmelegedés előtt kapás művelésben voltak kultúrnövénnyé szelektálódtak.

Az egyetlen, sokkal előbb az emberhez szelídült háziállat a kutya volt. A vadkutya volt az egyetlen olyan ragadozó, amelyik sokkal a felmelegedés előtt, az ember segítségére szorult. A vadkutya olyan ragadozó volt, ami a zsákmány álltokban viszonylag szegény sarki tundrán, az ember segítsége nélkül, életképtelen volt. Az ott élő jegesmedvének és farkasnak nem lehetett versenytársa.

Mint sok évtizedes vadász felismerem, hogy kutya nélkül a csupán lándzsával rendelkező ember életképtelen vadász volt. Az ember a kutyára, a kutya az emberre szorult. Együtt nagyságrendekkel eredményesebb vadászok lettek, mint egyedül voltak. Nemcsak a kutya szaglása, hallása és mozgékonysága az emberénél sokkal jobb, de a két gyenge ragadozói tulajdonsága a vadászó ember számára óriási segítséget jelent. A kutya, mivel népes csoportban vadászott, hangosan teszi azt, és nemcsak akkor vadászik, ha éhes, vagy elég erős a vad elejtésére, hanem mindig. Ezért a kutya mindig, és mindenre hangosan vadászik. Ez az ember számára óriási segítséget jelentett, mert az olyan vadat is hajtja, amit nem képes elejteni. Ezzel azonban leköti a vad figyelmét, de az nem menekül. A kutyával vadászó ember a dárdájával, sokkal több vadat képes elejteni, mintha lesben kénytelen várni, hogy a vad a közelébe jöjjön.

A történészek nem foglalkoznak azzal, hogyha a felmelegedés jó tízezer évvel előbb történik, szinte csak a vízözön emléke maradt volna meg, és akkor talán ma is csak gyűjtögetnénk, és század ennyi ember élhetne a földön. Ennél jobb bizonyíték nem lehet arra, hogy a fajunk sorsát csak akkor lehet felderíteni, ha nemcsak azt vizsgájuk, hogy hol vannak a csillagok és bolygók milliárdjain jelenleg olyan életfeltételek, amik a földünkéhez hasonlítanak, hanem azt is keresni kell, hogy hol volt ezeknek az égitesteknek hasonló történetünk, mint a mi földünknek. De a hasonló sem elég, mert, ha a jégkorszak csupán tízezer évvel előbb megszűnik, egészen másként, és más mennyiségben élne a fajunk. De ez csak egyetlen epizód, s sok száz közül, aminek követeztében egészen másként alakult volna a fajfejődés a földön. Elég arra gondolni, hogy mi lett volna, ha a dinoszauruszok nem halnak ki.

De az is egészen más útra terelte volna fajunk fejlődését, ha csak fele annyi jég olvad el, és ezért csak 30 méterrel emelkedik a tengerszint. Ez arra sem lett volna elég, hogy egyetlen önözéses szántóföldi gabonatermelésre épülő magas kultúra kisebb mértékű jöhetett volna létre, csak tizednyi ekkora terülten. A vízügyi szakemberek könnyen kiszámíthatnák, hogy a 30 méteres tengerszint emelkedés esetén milyen gyors lenne a Nílus folyása, mekkora lett volna a gravitációsan öntözhető terület. Ebből azonnal kiderülne, hogy Egyiptom méretű magas kultúra létre sem jöhet volna a Nílus völgyében, mivel talán csak tizednyi terült válik öntözhetővé, a Nílus gyors folyása pedig nem tette volna lehetővé a folyásiránnyal szemben a vitorlázást.

Talán még meggyőzőbb, hogy Amerikában azért nem alakulhatott ki a síkságok gravitációs öntözése, mert nem volt erős igavonó állatuk és nem ismerték a kereket. Amerikában azért állt meg a társadalmi fejlődés, mert volt ugyan néhány nagyon értékes kultúrnövényük, amiket évezredek óta kapásan műveltek, de nem volt domesztikálható igásállat és még a kereket sem ismerték. Az erős bölény nem volt domesztikálható, mert az továbbra is millió szám élhetett a füvekben gazdag völgyeken.

Eurázsiában azonban a kor embere megérezte, hogy a szarvasmarha nélkül nem jöhettek volna létre az önözéses magas kultúrák, ezért lett ezeknek az önözéses gabonatermelő társadalmaknak szimbolikus istenállatuk a bika.

Kevesen gondolnak arra, hogy a vízben, sárban, hóban csak a hasított körmű állatok használhatók igavonásra. A patások erre patkó nélkül alkalmatlanok. A patkó azért lett Európában a szerencsehozó szimbólum, mert a patkó nélküli ló nemcsak a fuvarozásban, és a talajművelésben értéktelen, de a hadviselésben is az. A patkolt ló is csak akkor lehet hatékony teherszállító, ha kerekes járműveket vontat.

A régmúltak történelmét csak akkor érthetjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy mikor és hol mi állt az ember rendelkezésére.