2018. április 8., vasárnap

A következő nemzedék minőségi újratermelése

Kopátsy Sándor                EH                    2012 06 26

A következő nemzedék minőségi újratermelése

Érthetetlen módon a társadalomtudományok ugyan nem tagadják a következő nemzedék minőségének fontosságát, de ennek érdekben elegendőnek tekintik a minél jobb oktatási rendszert, a pedagógusok jobb megfizetését, az iskolák jobb felszerelését. Ezek sem mellékesek, de mindennél fontosabb a gyerekek családi háttere. Ezt jól bizonyítja, a saját oktatási tapasztalom, a közvélemény, és egy a közelmúltban megjelent amerikai tanulmány.
Diákkoromban már tanítványaim voltak. Megtanultam, hogy az oktatásom eredménye elsősorban nem rajtam, hanem a tanítványomon múlik. A kudarcaim általában akkor voltak, ha a szülők sem becsülték sokra a tanulást, az iskolázottságot. Az osztályunkon belül a diplomás úri középosztály és a zsidó szülők gyerekei jobban szerepeltek, mert jobb családi háttérből érkeztek.
Később évtizedeken keresztül figyeltem a középiskolák közötti rangsort. Tucatnyi iskolában voltam érettségi elnök. Ez arról győzött meg, hogyha megnézem az iskola mögötti társadalmi hátteret, megmondom, milyen szintű az iskola.
Amikor a Fasori Evangélikus Gimnázium világsikerének okát kerestem, rájöttem, hogy a tanulók mögötti szülői háttér volt példátlanul szerencsés. A diákon egyik fele a pesti kikeresztelkedett zsidó polgárságból, a másik fele a vidéki lutheránus papok családjából került Budapestre. A zsidó diákok hozták a nagypolgárág nyitottságát, világlátását, az idegen nyelvek ismeretét, igényességet. A lutheránus papok gyerekei pedig a keményebb, puritánabb erkölcsöt, a hazaszeretetet, a szép magyar nyelvet. A két érték találkozott, azt vették át egymástól. A zsidó fiuk már nyugati nyelveket is beszéltek. de itt a vidékről felkerült osztálytársaiktól tanultak meg úgy magyarul, mintha vidéken nőttek volna fel. A vidékről felkerült értelmiségi fiuk pedig felvették a nagypolgári igényességet. Nem valami bölcs terv, hanem a véletlenek összejátszása hozta létre a világ egyik legszerencsésebb diákközösségét, és lett belőle az oktatástörténelem legjobb iskolája.
Csak öregkoromban jutottam el a felismerésig: az oktatásban a tanulóközösségek homogenitása vezethet kiemelkedő eredményekre. Ma már egyértelmű az oktatáspolitikám. A minél homogénebb tanulócsoportok létrehozása a kulcs.

Ezzel el is jutottam a harmadik társadalmi feladathoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése